A LOT
légitársaság járatával utaztam, és most leírom az apróbb kellemetlenséget, ami
szembejött: direkt kiszámoltam, mikor kezdődik a check in online, hogy elsők
között csekkolhassak be, és meglegyen a beszállókártyám. Na igen, szóval ülök
nagy izgatottan a gép előtt és nyomogatom a gombokat, töltöm ki a dolgokat és
egyszer csak ERROR. A kétségbeesés magas foka ütött agyon meg plusz húsz tonna,
és mivel éjjel történt mindez, nem tudtam őket felhívni. Írtam egy e-mailt,
arra valami automatikus válasz jött, hogy majd egy agent segít a reptéren és
majd ott mgoldják. Hát maradjunk annyiban, nem voltam nyugodt.
Másnap felhívtam
őket és kiderült, hogy mivel vízumom van, ezért nem tudok becsekkolni online,
mivel fizikai képtelenség. Javasolja, hogy 3 órával indulás előtt legyek a
reptéren, akkor nyit a pult, és akkor van esélyem jó helyet foglalni. Ehh.
Ok, jó, hogy
szóltok, köszi – ezt én nem találtam sehol feltüntetve, de mindegy is, mert
azért megnyugtatott a fazonka, leellenőrizte a foglalásom.
23 kilós
lehetett a feladott poggyászom, ez volt benne a jegyemben, illetve egy 8 kilós
kézipoggyász (persze, megadott méreteken belül), valamint a hölgyeknél
megengedett kézitáska, na, én ezt kimaxoltam egy telepakolt hátizsákkal, de
szerencsére senkit sem érdekelt. A pakolással kapcsolatban: elég nagy stresszt
tud az okozni, ha 23 kilóba kell beleférnie az életednek, de megoldható – én pl.
néztem youtube-on mindenféle pakolási technikát, amivel jobban ki tudtam
használni a helyet (meg Marie Kondo műsorát is adom a Netflixen és a Times Square-en
is kint volt a plakátja… :D).
Másrészről az is
szerencsés volt, hogy nagyon kevesen voltak, rengeteg volt az üres hely, így
egyedül ültem egy hármas oszlopban a jobb oldalon, a jegyem amúgy az ablak
mellé szólt, de így konkrétan el tudtam feküdni és úgy aludni, elég sokan
tettünk így, ahogyan láttam. :D
Nagyon durva
volt, hogy valahogy az ablakokat besötétítették, és félhomály volt az első óra
után egészen az utolsó két óráig. Aztán hirtelen puff, napfény.
Tudtam aludni
szerencsére, és nagy ámulattal néztem az ülések fejtámlájába épített
kijelzőket, ahol néztem filmeket is, sorozatokat is. Néztem a térképeket is,
hogy éppen merre járunk (voltak ott mindenféle adatok is, hogy milyen magasan
vagyunk, milyen idő van, mennyi az idő, milyen sebességgel haladunk, mennyi
ideje, stb.), de volt nálam könyv is, meg az új bullet journalom, úgyhogy egész
jól lefoglaltam magam, néha fel is álltam, ez nagyon jó volt. Kaptunk enni,
inni, szóval ilyen szempontból nem lehetett ok panaszra, kedves és készséges
személyzet volt. Bírtam a kispárnát meg a pokrócot, amit kaptunk. :D
A reptéren várt
Zoli és elmentünk vacsorázni vele és a feleségével, aki cseh, szóval angolul
beszélgettünk és nagyon jó volt! Először nehezebben álltam át az angolra, mert
az autóban még Zolival is ugye magyarul beszéltünk, de aztán egész jól
sikerült. Az Upper West Side-on voltunk, és láttam a Columbia campus bejáratát,
a Barnard College-ot és a híres Tom’s Restaurant-ot. New Jersey fényeit láttam
a Hudson partján, ahogy haladtunk vissza Bronx felé.
ittam igazi martinit!!!
Az időkülönbség
6 óra; itt annyival van korábban, gondoltam, oh, mi ez nekem?! Aha…. Mondták
Zoliék is, hogy ne lepődjek meg, ha felkelek hajnalban. Gondoltam, dehogy kelek,
hát annyira fáradt voltam estére, DEMÉGIS! Felébredtem hajnal 3-kor, aztán
hajnal 4-kor is, végül 7 után nem sokkal felkeltem. Szóval igen, még ez is
számít, most talán átálltam már jobban, de kicsit még mindig szédelgős vagyok,
bár lehet, hogy ez az élmények miatt is van. :D
Aztán ma délelőtt
még kocsikáztunk egyet Zolival és rengeteg mindent megmutatott, én meg csak
tátott szájjal ültem és próbáltam felfogni, hogy igen, ez az a New York, amit
kiskorom óta képekről és filmekből és sorozatokból ismerek csak, de most itt
ülök tényleg az autóban és látom.
Az utcatáblák, a
lámpák, a sárga taxik, a párlépcsős feljárós lakások, a felhőkarcolók, a fények
– mint a filmekben, és úgy éreztem, most én élem a filmet, most én vagyok benne
ebben a filmben és elképesztően, felfoghatatlanul csodálatos!!!
Gyorsan
ebédeltünk egyet az NYU mellett, így láthattam azt a környéket is (West
Village), aztán a Penn Station-nél elváltak útjaink. Annyira hálás vagyok
Zoliéknak, mert kevesebb, mint 24 óra alatt annyi mindent megmutattak,
elmeséltek, segítettek, befogadtak és annyira megnyugtató volt, hogy nem vagyok
egyedül ilyen messze otthontól. <3
Ja igen, és aki
nézett valaha Gossip Girl-t; láttam az Empire Hotelt. Enough said.
Most ülök a
vonaton Providence felé, és az eddigi bejegyzéseket mind le tudtam gépelni,
hogy up to date legyek, innentől is majd igyekszem rendszeresen, meg normálisan
írni ezt a blogot. Ja, meg még képeket majd ezekhez a bejegyzésekhez is igyekszem szolgáltatni.
Hálásan köszönöm
amúgy mindenkinek, aki biztatott meg szeretettel gondolt és gondol rám, kicsit
be vagyok szarva, de semmi gond, igyekszem!
Puszi
mindenkinek otthon <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése