No, szóval a kalandok
között volt többek között az a csodás nap, amikor elmentem Newportba. A RIPTA bérlet sok környező helyre
eljuttat Rhode Island-en, szóval egy kis kirándulás formájában elzötyögtem
Newportig, ami kb. másfél óra volt. Szép úton mentünk, szóval nem bántam, a
buszon se voltak sokan. Sütött a nap, szép idő volt. Mikor leszálltam, egy
csudi visitor centerbe mentem be, ahol mindenféle brossúrák voltak, információs
pult, nagyon szép, tiszta mosdók, na meg egy csudi víztöltő hely, aminél, ha
megtöltötted az üveged, volt egy számláló, ami mutatta, hogy mennyi műanyag
üvegtől óvták már meg ezáltal a környezetet!! J
Newport csudiszép, itt vannak azok a
hatalmas házak is (mansions), én pedig nagy lelkesedéssel fogtam magam,
elindultam az Ocean Drive nevű út felé, ami az óceán mellett fut, nevéből
adódóan. Nos, elég érdekes út volt, mivel a semmi közepén mentem egy idő után,
szó szerint, az út melletti füves sávon, néhol az úton, mert amúgy a végefele
kezdett elég kihalt is lenni… :D De láttam egy igazi country clubbot, ami
mellett golfpálya volt, ahol golfoztak is. Nem semmi. Na, dehát ki jár Newportban gyalog? ...én.
Szóval úgy kb. két órát gyalogoltam,
addigra már olyan meleg lett, hogy azt hittem, az aszfaltra olvadok, aztán az
út végén megláttam hirtelen az óceánt. Huh. Azt a látványt nagyon nehéz leírni,
úgyhogy csináltam sok-sok fotót.
Lemásztam a partra, volt ott egy random létra, üldögéltem ott a
hatalmas köveken és gondolatban integettem haza, hiszen „csak” az az óceán
választott el éppen akkor Európától. Fújt a szél és éreztem a sós ízt, sütött a
nap és annyira boldog voltam. Csodaszép volt. Ja, és találtam egy golflabdát az
óceán parton. Hahh.
ez volt a... járda
Aztán feljebb sétáltam és bíztam benne,
hogy lesz majd valamiféle központ ott is, nos, nem volt. :D Ott voltam a semmi
közepén, se egy buszmegálló, se semmi. Arra gondoltam, nem fogok visszafele is
így gyalogolni, mert meghalok. :D Volt egy ilyen limonádés stand, ott
kérdezősködtem, de hát nem sok sikerrel. Vettem amúgy egy ilyen, nos,
jégkásaszerű limonádét, de annál azért folyósabb volt, Amanda mesélte még
régebben, hogy ez ilyen new englandi speckó dolog, szóval kipróbáltam. Fini
volt amúgy nagyon. Végül a lyft segítségével visszajutottam, ahonnan indultam,
mindezt egy remek beszélgetéssel a sofőrrel, aki amúgy művész volt, rendezett
egy filmet is, majd lecsekkolom. :D
Ha valaha Rhode Islanden jártok,
mindenképpen nézzétek meg Newportot!
Serena megint jött látogatóba, úgyhogy
hárman lányok jól mulattunk, voltunk a farmon, főztünk, piknikeztünk, aztán
egyik este mondta Zachary, hogy lenne-e kedvünk kínai kaját enni, mert ők ennének,
és elmehetnénk érte. :DDDD Szóval megrendelték, mi elmentünk érte. Ezek az
ilyren apró pillanatok, amikor így nagyon elkap az itteni életérzés, mert
ugyanúgy nagy, barna papírzacskóba tették, a kis becsukhatós dobozokat, ahogyan
a filmekben szokták, mikor „take-out chinese” van vacsira, és tudom, ez hülyén
hangozhat, de nekem ezek is nagy dolgok, mármint ezeket megtapasztalni. Ja, és
volt, amit direkt azért rendeltek, hogy én megkóstoljam, mert Amandával
beszélgettünk róla korábban, és emlékezett, hogy olyat még nem ettem. Szóval
jaj. Nagyon aranyosak.
Aztán azon a hétvégén elmentünk West
Greenwichbe, ahol Serena barátai voltak. Egy táborban dolgoztak együtt, és oda
is mentünk konkrétan, szóval a semmi közepén, illetve egy erdő közepén voltunk,
tábori épületek között. Tüzet is raktunk, nagyon jó volt. Sőt, egyszer csak, az
egyikük odalépett a tűz mellé, csinált pár fura kézmozdulatot, valami port
szórt a tűzre és KÉK LETT MEG ZÖLD. Huhhhuuu, ilyet még sosem láttam!!! :D De a
reakciókból ítélve a többiek sem. Szóval nagyon jó volt, ettünk, ittunk, jól
mulattunk. Na, meg megtudtunk érdekes infókat a cuttlefish nevezetű élőlényről.
:D Imádom, hogy itt mindig van valami új tapasztalat vagy infó! :D Na és a
kedves emberek… Egyből befogadtak, kérdezősködtek, beszélgettünk, nevettünk,
viccelődtünk.
Külön vicces volt, hogy elkérték a
személyim, mert odafele megálltunk cidert venni. :D Mármint, oh, tényleg?
Igazán kedves. Azt hittem, csak New York fiatalít meg ennyire, de ezek szerint
az itt tartózkodás. :D -5év, köszi USA!
Voltunk jóóóóópárszor a farmon, Tuckert
vittük legelni a szomszédos mezőre, na, meg volt nála fogorvos is, ami
véééégtelenül bizarr látvány volt. Valamiféle fura reszelővel dolgozott,
egyáltalán nem ijedt meg tőle, mikor elkezdett hátrálni, nyihogni, csak annyit
mondott, „barátom, ez nálam nem fog működni”. Olyan volt, mint egy ilyen…
lovakkal suttogó. :D Hihetetlen volt végignézni, a végére Tucker már teljesen
nyugodtan tűrte az egészet. Közben elmesélte nekünk az életét, ami picit furi
volt, Amandával utána néztünk is egymásra, hogy ehm. Eléggé úgy tűnt, hogy egy
naaaagy folyamatban van az emberünk, ezért beszélt ilyen végtelen személyes
dolgokról így, mondjuk, gondnoltam is magamban, hajrá, csináld csak, jó lesz
az. Persze kissé furcsa volt, esetenként kínos, de mindemellett profin csinálta
a munkáját. Meg igazából nem ártott senkinek azzal, hogy elmesélte az életét.
:D
A három terhes bari közül immáron kettő
megszült, legjobb tudomásom szerint, talán már a harmadik is, most Amanda
Izraelben kirándultat diákokat, szóval nem voltam egy ideje, de több, mint
valószínű, hogy már a harmadiknak is kisbáránykái vannak. Jahj, annyira
aranyosak a bébi bárányok!
Amandával elmentünk rendbetenni az
AirBnb-t, ahol az első héten laktam, mikor idejöttem. Megcsapott a nosztalgia
szele, annyira durva, hogy mennyi minden történt azóta, és annyira tisztán
emlékszem rá, mennyire ijedt, fáradt, izgatott voltam, mikor odaértem. Mennyire
nem ismertem a várost, mennyire nem tudtam, mi vár majd rám, mennyire örültem,
hogy ott lakhatok, mert csudajó kis lakás volt.
Volt a névnapom is és köszönöm
mindenkinek, akinek eszébe jutottam és bármilyen formában felköszöntött! <3
Itt ugye nincs névnap, de mikor megtudták, hogy mi ünnepeljük és mikor lesz,
felköszöntöttek J
Gyereknap sincs, amúgy. :D De azért
fagyiztunk!
Laura meg közben elment, jól elkerüljük egymást, SZIUS! <3
Volt Memorial Day a Brown Graduation
Weekend utáni hétfőn. Minden temetőben kis zászlók jelezték a veteránok
sírhelyeit, rengeteg helyen koszorúk voltak kirakva és alapjáraton ez egy
munkaszüneti nap. Szerintem nagyon szép dolog, hogy így megemlékeznek a háborús
hősökről, az viszont fura, de nem csak ennél a „munkaszüneti napnál”, hanem
mindegyiknél, hogy sosem tudod, mi lesz nyitva. Mármint, oké, nyilván a
hivatalok zárva vannak, de minden másnál nem egyértelmű. :D Van, ahol van
szünet, van, ahol nincs, nekem ez végtelenül furcsa. Most akkor munkaszüneti
nap vagy nem munkaszüneti nap, döntsétek el, aztán legyen úgy. :D
Amúgy a Brownon a diplomaosztó is elég
fura; egy templomban kapják meg a konkrét oklevelet, ahova senki hozzátartozó
nem mehet be és még csak nem is közvetítik a dolgot – ez nekem már halálosan
fura, a BME-n is volt közvetítés, mindamellett, hogy egy böszme nagy hallban
voltunk, a Károlin pedig fejenként mindenki 4 embert meghívhatott a templomba.
Oké, ezt nem látja senki, csak a diákok. :D Utána pedig végig vonulnak egy
útvonalon, ilyenkor sok minden le van zárva. És ott az utcán két oldalt állnak
a hozzátartozók, meg ilyenek. Na, nekem ez is furi. Aztán, ami mondjuk aranyos,
hogy van „Brown Reunion”, és a frissen diplomázottakkal vonul még x másik
korosztály; class of ’85-től kezdve class of ’17-ig, nem is tudom mekkora a
skála, de képviseltetik magukat. Ez mindamellett, hogy aranyos, tényleg, kicsit
szintén fura, mármint itt most nem a friss diplomások lennének a lényegek? :D
Oké. Amúgy kb. olyan, mint egy ilyen parádés felvonulás az egész, szól a zene,
kiabálnak, nevetnek, sikítoznak, stb. :D
A The Office nevű sorozatból a Jim
mondta a beszédet, mert ő is most végzett. :DDD
Nagy tervezésekben voltam, próbáltam
megszervezni a Niagarás utat, egy kis Kanadával vegyítve, még jó tippeket is
kaptam a családtól, mert többször jártak már arra, kezdett összeállni a kép,
aztán… utána néztem még egyszer a vízumos dolognak. Elvileg, simán átmehettem
volna – igen ám, viszont hivatalosan május 31-én lejárt a vízumom, ezután plusz
30 nap még az ún. „grace period”, ami
alatt már tilos dolgozni, max. utazhatsz, és találtam – egy hivatalos,
kormányzati weboldalon, hozzáteszem – egy lábjegyzetnek a lábjegyzetében kb,
mármint ilyen könnyű volt megtalálni, ja nem, szóval azt olvastam, hogy nem
ajánlják, hogy elhagyjam az országot. A grace periodban. Mert lehet, esetleg,
talán, hehe, hogy nem engednek vissza. Hm. Csudi. Én pont úgy terveztem, hogy május 29-től
június 3-ig. Hát, nem mertem
megkockáztatni, úgyhogy átalakítottam az útitervem.
Leadtam a laborkulcsot is, minden
szükséges ilyesmi dolgon túlestem, úgyhogy május 29-én, hivatalosan is
leszereltem a Metcalf épületből.
Onnan hazaérve, Shari mondta, hogy
mennek 29-én, szerdán New Yorkba, szóval, ha van kedvem, velük tarthatok,
odafele még megállnak a szüleinél is Stamfordban. Na, innen jött az isteni
szikra, összeállt az utolsó kalandom térképe, rohantam is eszeveszetten foglalni
buszjegyet, szállást, amit kellett.
És sikerült, időben összeszerveztem! Úgyhogy elindulhatott az utolsó, nagy kaland.
<3
