is eszter here? yes, she is / február 17 - 23. /

És lassan letelik a bűvös egy hónap.

Folytatva a hosszúhétvége leírását, amit igazából nem is értek, mert csak a hétfő volt ünnepnap, kedden a boltok is pl. nyitva voltak meg ilyenek, de azért a kedd is a hosszúhétvége része volt. Eh? Sebaj. Nem volt suli, szünet, juhú. 

Szóval a „ne ijedj meg, lesz plusz egy ember”-ből az lett, hogy vasárnap elzarándokoltam a kis heti bevásárlásomra, majd mikor hazaértem, nekiálltam főzni. Nagyon rákattantam amúgy a meal prep videókra youtube-on, csomó jó ötletet tudtam szerezni, hogy hogyan tudok minél olcsóbban meg hatékonyabban kijönni kaja ügyileg – na és minél kevesebb idő alatt! Azért az sem mindegy, hogy nem is akarok mindennap főzőcskézni és bár – ezt a Vandzsival már megbeszéltük, pacsi :D – hiába mondják, hogy nyugodtan használjam csak a konyhát, mégis csak akkor szeretek a legjobban tüsténkedni ott, ha senki nincs itthon. :D Ez az én hülyeségem, tudom.

Szóval épp elpakoltam magam után, már csak az édesburi tallérkáim sültek a sütőben, amikor egyszer csak berontottak a házba: a plusz egy ember, aki plusz három ember volt, meg az Amanda, meg a Hillary, meg MÉG EGY KUTYA. Oké.

Bemutatkoztak meg minden, én közben igyekeztem minél előbb eljönni a konyhából, de már meg is szállták, úgy éreztem magam, mint egy ilyen vígjáték filmnek az egyik jelenetében, mondogatták „jaj, bocsi, ne, ne menj, maradj csak, bocsi, hogy így lerohantunk”, de azért össze-vissza sürgölődtek körülöttem. :D Csak tátott szájjal néztem, mi folyik itt.

Aztán feljöttem a szobába, olvastam a csodás research paper-eket, majd később lementem vízért, akkor már a házigazda házaspár is megérkezett a kirándulásból, és kérdezték rögtön, ettem-e már, jaj. :D Aranyosak voltak. Elmesélték, hogy mennek egy indiai barátjuk esküvőjére, és hogy milyen tradicionális ruhákban lesznek.

Vasárnap volt Anya szülinapja, Isten éltesse sokáig! <3

Aztán hétfőn egész nap esett a hó… délelőtt lehívtak reggelizni, csináltak minipalacsintát, meg volt saláta, gyümölcs. A nagy étkezőasztalhoz pont odafértünk. Aztán beszélgettünk arról, hogy tényleg ennyire utálják egymást a new yorkiak meg a new jerseyiek – a válasz amúgy kind of igen. Na, meg csomó minden még feljött, de jól eldumáltunk, ilyenkor utólag jut eszembe, hogy milyen jó basszus, hogy így el tudok velük beszélgetni. A nyelvtudás ajándék. Szóval hétfőn igazából hibernáltam magam. Kedden lesétáltam a folyóparthoz, a – mondhatom már ezt? – kedvenc padomhoz, egy nagy kávéval, elővettem a jegyzetfüzetem és vagy két órán át ott ültem és morfondíroztam, mi is legyen az új projektem. Sütött a nap és négy fok volt, szóval bizakodtam, hogy már tényleg ennyi lesz a havazás. Hát nem.

szomszédék szép szál hóembert építettek!

Miso random bejött körülnézni. :DDDD

Mentem órákra aztán, Kelvant sétáltattam, még morfondíroztam, beszéltem a Nagyikámmal megint telefonon, elküldtem a CampusMundis papírjaim, remélhetőleg azzal is minden rendben lesz, kipróbáltam az amerikai fánkot, a grillszendvicset és a burritót. Nem egyszerre.
Hm, egy kis amerikai kajadömping a nyálcsorgatásért, avagy kulináris élményeim:

aldis ájszdkáfi, kedvenceim 1.15-ért

Csütörtökön aztán végre megszállt az ihlet és nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, professzor úr is belemegy az új ötlet megvalósításába. Erről még részletesebben a jövőhéten tudok nyilatkozni, ugyanis nem volt ideje most, hogy hosszabban beszéljünk róla. De azért nagyon boldog vagyok, ez nem kis küzdelem volt magammal szemben, vele szemben, mindennel szemben. :D

Pénteken ülök gyanútlanul az óráján és épp a flowról volt szó, amikor egyszercsak kimondja Csíkszentmihályi nevét, majd hozzáteszi: itt van Eszter? Jól ejtem a nevét?

Felcsaptam a kacsóm, hogy jesz ájm hír és szolidan kijavítottam, hogy nem „Mihali”, hanem „Mihály”. Kissé sem volt kellemetlen, hogy egy előadónyi ember fordult felém. Köszi. :DDD

Aztán ott hagytam az előadóban a vizes üvegem és ez akkor jutott eszembe, mikor Kelvant sétáltattam már óra után. Szóval nem sokat remélve, de visszamentem az épületbe. Sötét volt, amikor benyitottam az előadóba, megláttam az üveget és boldogan odasiettem – aztán egyszer csak felkapcsolódott a villany. Oh, hogy megijedtem-e? Én? Dehogy is.

OH DEHOGYNEM. Elég para volt, aztán rájöttem, hogy ja, oké, érzékelő. :D Örültem, mert ezt a vizesüveget még otthon vettem és tudom, ez szentimentális baromság, de jó érzés, hogy otthoni. Pedig csak egy bugyuta műanyag üveg. :D

legalább láttam üresen is

Még picit havazott meg hideg volt a hét második felében is, de ma, azaz szombaton egész kellemes idő volt. Elmentem sétálni, aztán lecsekkoltam ezt a plázát még egyszer és vettem egy-két dolgot; akciósan, Anya jól tanított! :D Így lett 10 dollárért farmerom például. Kb. két óra után amúgy besokalltam és alig vártam, hogy kijussak, mert hatalmas, rengetegen voltak és huh. Van egy limitem ilyenkor és elértem. :D Szóval kb. menekültem ki.

a legfontosabb dolgok. :DDD

Aztán most mosok. Nagyon izgi. Tervezgettem a héten a kirándulásaim, nagyon bízom benne, hogy mindegyik összejön. Az a poén, hogy így Amerikán belül repkedni olyan olcsó tud lenni, ha jó időpontot fogsz ki, hogy az valami félelmetes. De nekem ez csak jó, mert pl. a Niagarához igen időigényes lenne másképp eljutni. :D Márpedig oda nagyon el szeretnék menni.

Jaj és mit kaptam a SzentLacis Amigóktól! 

sziasztok drágák! <3 

Oh, ma megdicsérték a cipőm, mikor kávét vettem. Majdnem mondtam, hogy honnan van, de ilyenkor csak csendben örülök, hogy beolvadok a közegbe. :D

Írtam egy bakancslistát általános dolgokról is, mert városokról, meg látnivalókról már van, és gondoltam, akkor már csinálok egy AmerikaiDolgokAmiketKiszeretnékPróbálniAmígIttvagyok listát is. Jól elszórakoztatom magam, igen! :D Ja igen, és nekem nagyon durva volt, hogy itt nem ugyanazt lehet nézni Netflixen, mint otthon.

Ami még csudi jó hír: kb. hatkor sötétedik! Juhúúú!

Holnap 25., azaz naptárilag pontosan egy hónapja lesz, hogy eljöttem. Néha még mindig vannak nehezebb napjaim, de menni fog ez, na. Na, lejárt az időzítőm, szóval csekkolom a szárítógépet, Eszter out.

harmadik hetem / február 10 - 16. /

Újabb hét közeledik a végéhez, ez már a harmadik. Egyszerre érzem azt, hogy ezer éve itt vagyok, meg hogy igazából még el se jöttem.

Vasárnap olyan hideg volt, hogy éppen csak kimerészkedtem egy kicsit és így is lefagytak a szempilláim. Hétfőn aztán megejtettem a nagybevásárlást – Aldi és csodás dolláros bolt, amit még a google maps is úgy jelez, hogy „százforintos bolt”. Hozzáteszem, attól még az ilyen fürdőszobai cuccok nem ANNYIRA olcsók, de még így is jobban jön ki az ember, mintha élelmiszerboltban vásárolná meg a samponját meg a tusfürdőjét – bár vehettem volna biosampont 15 dollárért a WholeFoodsban. Na, majd legközelebb.

Persze, nem bírtam megállni és vettem egy két – mások számára – értéktelennek TŰNŐ cuccot, de én teljesen boldog vagyok az egy dolláros ollómmal és az egy dolláros holografikus neszeszeremmel.

Szóval úgy buszoztam haza, hogy még a fülemen is táska lógott.

ez itt kb 27 dollár

Hétfőn a délutáni óra előtt a lányokkal videócseteltünk :D Szia Elin, szia Laura! :D Ilyenkor szinte érzem, ahogyan bámulnak, hogy miféle nyelven röhögök én a folyosón? :D

In other great news, még hétfőn kiderült számomra, hogy ÁLLÍTÓLAG miféle papírok kellenének még nekem, mert hát amúgy is, a vízumos cirkusz nem volt elég. Szeretnék még papírmunkát, érezték ezek a drágák.

A CIEE közölte, hogy nekem kell socal security number (ez egy, hát, mondjuk, személyi szám), mert miután beregisztráltak a SEVIS rendszerbe (vagyis Eduardo drága megtette), ez a következő lépés. Írtam egy szívhez szóló szép üzenetet nekik, hogy én amúgy itt nulla dollárt keresek nettó is meg bruttó is, ilyenkor is szükséges-e ez a kanosszajárás, de a csaj, aki válaszolt, csak nem tágított, sőt, még igyekezett felforralni az agyvizem is, hogy még ilyen meg ilyen formokat kell kitöltenem… Nos, nincs mit szépíteni, egy pöppet elfrittyentem.

A legjobb dolog az egészben: egy adópapírt kell kitöltenem arról, hogy én márpedig tényleg, de komolyan kerek nulla dollárral gazdagodtam az ittlétem során. Mármint a „munkáltatómtól”, ami ugye az egyetem. A harci fellángolást követte a kínombanröhögök fázis. De hála égnek ráérek ezzel júniusig. Közben a CampusMundis papírokkal kapcsolatban is kellett e-mailt írnom, mert halványlila gőzfuvallatom nincs, hogy a during mobility papírt mikor kell elküldeni.

Szóval ilyen idegállapotban elmentem vásárolni, és mivel azzal voltam elfoglalva, hogy semmit ne felejtsek el és senkit ne üssek agyon a buszon a táskáimmal, ezért egész jól elfeledtem a papírmacerákat, mire hazaértem.

Aztán épp pakoltam ki a szerzeményeim, mikor Amanda kopogtatott, hogy lenne-e kedvem elmenni velük vacsorázni este; ugyanis van egy hely (ráadásul nem messze onnan, ahol az első héten laktam), ahol hétfőnként 5 dollár a kagyló és a sültkrumpli. Emlékszem, New Yorkban Paulina azt evett, mikor elmentem vacsorázni a Zoliékkal, meg is kóstoltam és nagyon finom volt, szóval igent mondtam.

Amanda elment megetetni Tuckert meg leápolni a lábát a farmon, addig én megfőztem, amit meg kellett és eldobozoltam a kis kajám. Aztán elmentünk kocsival, ott volt Amanda tesója, Hillary, akivel így végre személyesen is találkoztam, meg az egyik barátnője, Heather. Nagyon aranyosak voltak, jókat beszélgettünk meg ettünk, mesélték, hogy ez ilyen hagyománnyá vált, hogy hétfőnként ide járnak, és többen is szoktak lenni, a jövőhéten is jöjjek csak, akkor többen ráérnek a társaságból.

Aztán elmentünk egy nagy boltba, mert a Hillary megkérte Amandát, hogy vigye el kocsival bevásárolni, és találtam padlizsánt 99 centért. Nem viccelek! Meg vettem bébirépát is még. Szóval jó volt, még elmentünk utána tankolni Amandával, énekeltünk a kocsiban, meg ilyenek. :D

ez egy mini pite, ami 50 cent volt :D 

Kedd reggel vicces volt, hogy késésben voltam a reggeli órámról, a konyhában összefutottam Amandáékkal, akik épp akkor indultak kocsival, szóval el tudtak vinni. Ilyen szempontból nagyon szerencsés helyzetben vagyok. :D

Akik pszichósok, azoknak ez sokat mond, de majd’ másfél órán keresztül a kötődési mintázatokról beszélt a bácsi az Abnormal Psychology órán… Kissé kivoltam, hogy ezen miért kell ennyit nyammogni. Vagy csak szerintem túlzás ez? Nem tudom.

Ez eléggé jellemző amúgy itt, megfigyeltem, mármint a szájbarágós magyarázás, ami néha jól jön (pl. staton, ehhe), de néha a falat kaparom tőle. Így is olyan rövidek ezek az órák, de ha még hosszú perceket pazarolnak arra, hogy a triviális dolgokon csámcsogjunk… Mindegy, ő dolguk, én örülök, hogy nem kell fizetnem és ingyen hallgathatom ezeket az órákat, tényleg. Csak néha nem értem, hogy ezt miért kell.

Az órák közti szünetekben hallottam, hogy a most következő hosszúhétvégén hova készülnek a gyermekek; elhangzott Miami de Las Vegas is. Ez igen, élni tudni kell!

Aztán kedden olyan hóvihar lett délutánra, hogy konkrét hóember lett belőlem, míg a 8 percet a buszmegállótól lesétáltam a hegyen. Mondjuk vicces volt. Nem igazán készültek fel a hóra vagy én nem is tudom, de elakadt autók voltak az útszélen, a buszon is aggódtam kicsit, ahogyan zötykölődött. :D

8 perc séta volt, tényleg

Aztán szerdára meg jól megfáztam, úgyhogy egy betegnapot tartottam, ittam a neocickányt meg a jó kis magyar aspirint és ágyban üldögéltem hazai citromfűteát szürcsölve.

Hála égnek jobban is lettem, csütörtökön már mehettem is a HIVATALBA a social security number ügyben. Itt kb. 40 percet vártam egy váróteremben, ahol két, nos, hogy is mondjam ezt szépen. Két sörfőzde illatú hölgy elég hangosan szórakoztatta a váróban ülőket. A biztonsági őr végtelenül türelmes volt velük. Meg úgy mindenki.

Aztán végre sorra kerültem és egy kedves hölgy kérdezte az ablakban, mit szeretnék. Mondom tessék adni nekem ssn-t, aztán nem is értette először, hogy nekem olyanom hogy nincs? Meglebegtettem az útlevelem és akkor kapcsolt, hogy a gyermek nem idevalósi. Azzal kezdte, hogy akkor légyszi, adjam oda az I-94 form-ot. Én mondtam, hogy úgy tudtam, meg úgy olvastam, hogy azt egy online rendszerben nekem elintézték, mikor a reptéren beengedtek az országba hivatalosan. Pár másodpercig pufferelt a néni, aztán csak annyit mondott, „ja, igaz”.

Kitöltette velem a papírokat (először spanyolul akarta), aztán jobban megvizsgálta az enyémeket – ja, hogy én nem fogok pénzt keresni? Akkor ő nem ad nekem ilyen számot, mondtam, hogy szerintem is ez a szitu, de a szponzorcégnek más a véleménye. Aranyos volt, mondta, hogy akkor tartsam meg a kitöltött adatlapot, ha valaha ténylegesen dolgozni fogok (mármint így pénzért, meg minden) itt, akkor csak belibbenek, beadom, és már csinálják is. Addig is, ad nekem egy hivatalos levelet, hogy miért nem adott nekem ilyen cucmót, hogy legyen bizonyítékom, hogy itt voltam és megpróbáltam. :D Hálás voltam neki ezért nagyon, amúgy annyira kis kedves volt, mutatott a kislányáról is fotót, meg ilyenek… Miért mindig a fura embereket találom be, vagy ők engem. :D De jót mosolyogtam, cuki volt a kislánya, tényleg. Még azt is mondta, hogy hívják. Sarah, ha valakit érdekel.

Ja, igen, meg ilyen kis kedvesen aggódva mondta, hogy az útlevelemre nagyon vigyázzak, és ha lesz is valaha ssn-em, akkor azt soha ne adjam ki senkinek!!! Mondtam neki, köszönöm néni, viszlát, aztán kisasszéztam és azzal a lendülettel írtam is a CIEE-nek, hogy heló, ez van, én megpróbáltam.

Aztán ebédeltem és közben kaptam fotókat a Nóri szalagavatójáról és írt, hogy megérkezett a levelem, amit küldtem, juhúúú! El is sírtam magam, néztek is rám furán. :D Nagyon szép volt! <3

mindkettőt fogtam a kezemben babakorukban, most meg felnőttek :( :D 

Nórihoz is odaért :))) <3 

A szocos órán, mint a legtöbb órán amúgy, hátul helyezkedtem el, mivel én ugye csak observer vagyok, haha – és beszorultam két, később érkező sportoló közé. Az egyik evett, az illata alapján malachúsos szendvicset, a másik valami másik óra anyagát írogatta a telefonjáról, én pedig próbáltam figyelni. Lehet, hogy többet nem ülök inkább hátra. Amúgy vicces volt, még a prof is megjegyezte, meg, hát, elég látható volt, hogy a fél eladó üres volt – hosszúhétvége lesz, hétfőn és kedden nincs suli, de már most a fél iskola elutazott.

Jahj, igen, és csütörtökön volt valentin-nap, ami itt aztán valóban sátoros ünnep – reggel a konyhában cuki kis rózsaszín sütik fogadtak, amiket Shari sütött. Nagyon aranyos, bár én nem tartom ezt igazi ünnepnek. Ők nagyon élik. :D 

Aztán beszéltem anyával is és hozzá is elért a szülinapi kártyám! Nagyon gyors ez a posta, mert múlt csütörtök este dobtam be a ládába, amit péntek reggel ürítettek, szóval 6 nap alatt hazaértek a levélkéim. Ez igen.

boldog szülinapot előre Anyukámnak! <3 

Pénteken érdekesen alakult a nap; esett az eső, nyamvadt voltam és mivel staton aznap „vizsga” volt, amit ugyebár én nem tehetek – majd utólag meg tudom nézni azért, mit műveltek – ezért volt egy kis extra időm is, úgyhogy kipróbáltam még egy helyet, ahol még nem jártam. A Wayland Square egész közel van hozzánk, kb. 10-15 perc gyalog, sok bolt van itt meg étterem, és itt találtam egy kis diner-t, ami a Yelp szerint jó. A Yelp alkalmazás amúgy már sok ízben bizonyította, hogy tényleg a barátom. :D Szóval köszi Yelp. Meg Google Maps. Isten áldjon bennneteket.

Szóval ott kajáltam meg kávéztam, nagyon tetszett az egész hely, hogy ilyen kis pici, de még is olyan funkcionálisan berendezett, az alkalmazottak közvetlenek voltak és kedvesek és valahogy olyan… laza volt az egész, nem tudom másképp mondani. Eddig voltam már olyan helyeken, ahol úgy éreztem, nem lógok ki, mint a lóláb, na és ez is olyan volt.

még a végén rászokom :D 

Utána, mikor onnan jöttem ki, néztem, még van pár percem a buszig, mert késik. Jött egy e-mail a proftól, hogy Kelvannal bent vannak és ma van a szülinapja – mármint a kutyának. Gondoltam, milyen jó lenne már valamit vinni neki… És akkor Yelp! :D Konkrétan 60 méterre ott volt tőlem egy kisállatbolt, ahol vettem egy muki kis plüss kutyajátékot, ami stílusosan a prof német származására való tekintettel egy dobozos lager sör volt.

Annyira örültem a fejemnek, hogy a hölgyike, akinél fizettem, miután megdicsérte a hajam – oh stop it you – csak kuncogott, hogy mennyire örülök most én ennek. Aztán így pont elértem a buszt, és örömmel caplattam fel a harmadikra, hogy átadhassam a plüssös ajándékot. Persze Kelvan rögtön észrevette, hogy van nálam valami, egyből akarta is magának, a prof sehol se volt, szóval elvittem Kelvant sétálni, de elég rövid séta lett, mert megint elkezdett esni az eső. 

 kimentem vizet hozni neki, és ezt láttam a csaptól :D 

Aztán órára készültem volna épp, mikor összefutottam a proffal és kérdezte, hogy hova készülök – mondom ömm, az órádra? :D De aznap a belga prof tartotta, szóval ha lenne kedvem elmennék-e vele a nemtoménmilyen hivatalba. Hát mondom oké, persze, itt már sejtettem, hogy a kutatási tervemről lesz itt szó. Még ki se értünk az épületből már kezdte mondani… :D Bár mindig ilyen kiszámítható lenne. Szóval elsétáltunk az autóig onnan meg egy rövid útra volt ez a nagy épület, ahol születési anyakönyvi kivonatot akart kikérni a lányának, hogy csináltathasson német útlevelet. Amúgy egész hamar megvolt az egész. :D Aztán elkezdett az ablakban beszélgetni a hölggyel, hogy neki sajnos nem lehet ilyen útlevele. Kiderült, hogy a hölgy is ugyanígy járt, mint a prof, csak ő brazil. Azért ezt látva kissé elfacsarodott a szívem, hogy beszélget egy német és egy brazil származású ember, Amerikában, hogy nem lehet német és brazil útlevelük, de amerikai az van. Érdekes.

Volt ott egy másik fazon, aki – zuhogott kint az eső és 0 fok körül lehetett – papucsban volt. De nagyon kis közlékeny volt, vele is szóba elegyedtünk az alatt a pár perc alatt, amíg ott voltunk bent. :D

Szóval rengeteg minden dologról beszélgettünk a proffal amúgy, és tényleg jófej volt, az utóbbi időben kicsit azt éreztem, mintha nem is az, hogy nem bírna, hanem… nem tudom ezt hogy megfogalmazni. :D De nem lett igazam, ez a lényeg. Valamin nagyon elnevettem magam, amit mondott és kérdezte, hogy miért nevetek, kíváncsi. Aztán mondtam neki, hogy „sorry, I am weird” és erre azt mondta „it’s okay”. :D És mikor megkért, hogy fogjam meg az ernyőjét egy kicsit, olyan szépen mondta, hogy „köszönöm”! Mondtam neki, szívesen, erre azt mondta, „egészségedre”. :D

Visszafele mikor mentünk az épületbe, mutatta az ilyen művészeti alkotásokat az épületek körül, meg mesélt róluk – az egyik például egy hatalmas, kék medve. Igen. Aztán beszéltem Anyáékkal még délután és este pedig én vigyáztam Kelvanra, amíg a profnak dolga volt. Nagyon jól elvoltunk, elvittem sétálni, aztán az irodában elfeküdt én pedig olvastam. Annyi könyv van ott, hogy hú. Kipróbáltam az egyetem mellett egy kínai éttermet is és egész jó amúgy, de hozzátenném, az otthoni kedvenc kínai éttermeim nem győzi le.

Mikor pedig hazaértem, azt láttam, hogy Milo-t elvitték kutyafodrászhoz és bolyhosabb, mint valaha!!! Mesélték Shariék, hogy mennek NewYorkba, aztán jön a testvére látogatóba, szóval ne ijedjek meg, ha még egy ember lesz a házban. :D

MENNYIRE BOLYHOS!!! 

Ma, azaz szombaton délelőtt – nekem délelőtt – beszéltem Apáékkal, aztán Öcsivel és Borival :D most pedig várom, hogy lejárjon a mosás. Kicsit még mindig nyamvadt vagyok, lehet ez az e heti megfázás maradványa. Kicsit megpróbálom megtervezni a „hosszúhétvégém”, ebben ismét segít a Yelp, a Google Maps és a TripAdvisor. #nemreklámcsakhálásvagyokhogyléteznek

Közben lassan végez a szárítógép is, úgyhogy azt hiszem erre a hétre ennyi, megint nem unatkoztam. Ja igen, és három hete itt! 

:D <3 

Itt most még csak délután van, lehet valamit kitalálok még mára is... 

órák és állatkák / február 4 - 9. /

No, hát majdnem eltelt megint egy hét…

A hétfő az kissé mélypontom volt, talán akkor ért igazán utol a kultúrsokk. Még jó, hogy ebből írtam a diplomamunkám, így azért annyira nem ért váratlanul, csak az, hogy ilyen „hamar” jött. Ilyenkor különösen bosszantó, hogy úgy érezheti az ember, hogy mérges másokra – mindeközben magára mérges. Szóval én is így voltam, mérges magamra, aztán jött a bűntudat, hogy nem élvezem minden pillanatát ennek az egésznek, pedig mennyien állnak mögöttem… Aztán egy napig így senyvedtem és azóta visszafele jövök ebből, azt hiszem. Köszönöm, akiknek rinyálhattam erről. Tényleg. <3 Igyekszem összekapni magam, na. Bátorság, erő, energia. Nehéz, de én akartam, nesze nekem, most meg igyekszem kihozni belőle a maxot.

Szóval hétfőn fejbevágott, hogy tulajdonképpen a kultúrsokkos kutatásom akár tovább is vihetném, kicsit átmaszkírozva. felvetettem az ötletet a profnak, azt mondta, írjak egy vázlatot. Hát, jó. Írtam.

Közben bejárok amúgy órákra, ezekről is kéne írnom, rájöttem. Most írok néhányról, aztán majd még néhányról, nehogy aztán kifogyjak az írnivalóból… :D

Na kezdésként akkor háromról.

Szóval járok statra, igen, jól olvassátok, „Statistical Methods” az óra címe, és én, Illy Eszter, önként (dalolva azért nem) járok erre az órára – kapaszkodjatok – heti HÁROMSZOR. Mert, nos, annyiszor van. Szóval heti 3x50 percben ANGOLUL hallgatom a STAT dolgokat és nem, még nem folyt ki az agyam a fülemen, de nagyon vicces (ezt nem értem, miért írom le, tök öngól), amikor rájövök, hogy „ja, én ezt tudom”, csak fogalmam nem volt róla, hogy angolul így hívják. J Semmi gond. Haladok. Kedves volt a professzor nagyon, odamentem hozzá egyik óra után, kaptam hozzáférést a diákhoz, a problem set-ekhez és minden anyaghoz, ami a kurzushoz kapcsolódik.

Járok még az én profom órájára; ezt egy belga professzorral együtt tartja és az a címe, hogy a „The Psychology and Philosophy of Happiness”. Izgi, mi? Hát, én is azt hittem… Nem ám. Jó kis óra, felváltva beszélnek amúgy témánként, most a héten a belga fazon volt, elvileg jövőhéten cserélnek. Nekem picit sok ez a filozófiai megközelítés, de hát én már a Károlin sem voltam annyira jóban a filozófiával… egy szintig tök oké és érdekes, de van, ami már túl sok. Most pont egy ilyen szakaszban van a sztori… :D Itt is kaptam hozzáférést egy ún. Canvas nevezetű oldalon, ami hasonlít lényegében egy neptunhoz; az óra anyagai vannak fent, a tennivalók, a jegyeket ide teszik, a bejárást is vezetik itt, szóval, ja. Mint a neptun körülbelül. Csak ez betölt, emiatt nem sírsz és nincsenek rémálmaid. Ez az óra is heti háromszor 50 perc.

Furák nekem ezek az 50 perces órák is, mert annyira másképp alakult az órákon ülés viszonylata nálam; a gimiben 45 perc volt, oké, utána vért izzadva átálltam a másfél órára az alapszakon, majd megint teljesen összekeveredett minden, mert a mesterszakon meg hol két és fél óra volt, de pl. más időközönként szünetekkel, hol szintén másfél óra és így… oké. Most 50 perc, elég rövidke idő amúgy.

Aztán járok heti 2x egy szociológia tanszékes órára és huhú, imádom. Az a címe, hogy „Macro-Organizational Theory: Organizations in Social Context”. Annyira izgalmas és nagyon sok átfedés van benne a munkapszichóval, szóval otthonosan érzem magam. A professzor is zseniális, bár nagyon hadar, úgyhogy nagyon oda kell figyelnem minden szavára, de hát isteni. Ez heti kétszer (kedd-csütörtök) 80 perc.

Amúgy ezen az oldalon meg tudjátok nézni, milyen kurzusok vannak. Elég sokra folyattam a nyálam, de pl. azokra a kurzusokra, amik alacsony létszámúak, nem akartam bepúposkodni, ezért kerestem olyanokat, amik nem ütköznek egymással, hasznosak lehetnek nekem vagy érdekesek (stat esetében ugyebár nem beszélhetünk mindkettőről), és nagy előadókban vannak, szóval nem foglalom senki elől a helyet.

Volt egy kis gond ebből, levelezgettem az IT Support-tal, hogy én magam nem tudtam felvenni az órákat, mint „observer” (igen, it’s a thing) csak a professzorok tudnak hozzáadni, mert SponsoredID-m van. Ebbe nem is mennék bele jobban, bonyolult ez az egész nekem, mint a jóélet, de hát ők tudják, ez így lényegében működik, így két hét után majdnem sikerült már minden óra anyagához hozzáférnem… :D Szóval kedvesek a professzorok, mikor elmondom nekik, ki vagyok és mit szeretnék és én igazából csak csalárd módon hallgatózom és jegyzetelek. Általában a „foreign visiting student” szókapcsolatra pozitívan reagálnak. Érdekes módon a „from Hungary”-re is, bár lehet azért is, mert nem igazán tudják, hogy hol van. (? nem tudom.)

Na de visszatérve, írtam egy vázlatot, a kultúrsokkos kutatásom kicsit átalakítva mesterszakos diplomamunkából, nagyon megszállt az ihlet, meg hát épp kultúrsokkban lubickolok, erre lelőtte a prof… hogy nem jó, mert én épp ebben vagyok. Amit értek, és ebben igaza van, de annyira igyekeztem objektív szempontok alapján megközelíteni az egészet. A tervem az volt, hogy egy konkrét tréningtervet biztosítsak, ami a szocializációs folyamatot segíti. Van egy iroda itt az egyetemen, akik konkrétan a mindenhonnan érkező külföldiekkel foglalkoznak, ugyanis itt két-három EZER külföldi forog minden évben. Mármint lerövidítve ennyi, mert nyilván összetettebb az egész.

Nem is tudom, beadjam-e csak így a derekam, hogy oké, akkor mást. Kitalálok valamit… Csütörtökön beszéltem erről Logannel, aki jót mulatott azon, hogy kissé felhúztam magam… :D Aztán meg már én is nevettem. Ja és, mikor arról beszélgettünk, hogy nekem itt mennyi minden furcsa vagy szokatlan, kérdezte, hogy nálunk milyen a konnektor. Mindig van nálam átalakító, mivel laptoppal járok és hátha kell (volt, hogy már kellett), szóval megmutattam neki, és erre annyit mondott, hogy „that’s just disgusting”. :DDD

Szerdán megint itt volt Kelvan, a prof írt is nekem egy e-mail délelőtt, hogy Kelv itt van, ha szeretnéd elvinni sétálni, nyugodtan, nyitva lesz az ajtó.

Nagyon örültem neki, mentünk is sétálni vagy egy-másfél órát. Annyira jófej eb.

A héten felfedeztem egy jó kis kávézót a Brown Könyvesboltban. Na, meg a könyvesboltot. Annyira jó könyvek vannak, meg minden más dolgok, pl. Brown MERCHENDISE. Brown feliratú… nos, minden. Minden is. Brown logóval ellátott plüssök, ruhaneműk, bögrék, termoszok, zászlók…

Valamit majd mindenképpen szeretnék a Brown-os bögrén kívül, még majd meglátom, mi lesz a nyertes. A 15 dolláros, Brown feliratú unikornisokról lemondtam, na. Oké.

Közben kiderült az is, mi lesz a jövő péntek esti programom; a prof megkérdezte, tudnék-e Kelvanra vigyázni este pár órát. Hát persze.

Kedden, gondolván, hogy ha már kultúrsokkolva vagyok, maxoljam ki azt is, kerestem egy jó kis reggeliző helyet. Találtam is (a Yelp-et használtam), East Providence-ben. Annyira jó volt, igen, teljesen olyan, mint a filmekben. Kipróbáltam végre a klasszik bacon & pancakes kombót és bár nagyon ízlett, úgy érzem, az európai gyomor nem erre lett kitalálva, bár aznapra legalább már nem kellett aggódnom a kaja miatt, mert kb. úgy éreztem magam, mint a karácsonyi vacsora után. :D És a felszolgáló nőcik is vééégtelenül kedvesek voltak. Our Place on North Broadway – ha valaki valamikor Providence-ben jár, csekkolja, én imádtam.

Szóval picit kirándultam egyet délelőtt, ez új erőt adott. Amúgy, mikor leszálltam a buszról eléggé lestem, hogy hova kerültem, mert csak egy elhagyatott benzinkutat láttam egy kihalt út szélén… oké. De aztán nem volt para persze, csak így elsőre fura volt.

Ehhez hozzátenném a BUSZMEGÁLLÓK jelenségét. Ami az, hogy NINCSENEK. Vagyis egy nyamvadt tábla jelzi, hogy amúgy itt ez egy buszmegálló.

Illusztrálom…

 

igen, ez egy buszmegálló 

Szóval ez is elég érdekes. De a buszsofőrök meg tudják mindig, szóval nincs baj. :D 

Amit még imádok, hogy ANNYI, de annyi mókus van!!! Mindenhol ott vannak, futkorásznak meg léteznek a szőrmés kis fejükkel, jajj, nagyon aranyosak.

Voltam a postán is csütörtökön, hogy miért, az titok. Egyelőre.

Pénteken megint odajött hozzám egy kedves lány, hogy csak azt szeretné mondani, milyen szép a hajam. Nagyon jólesett, mert a pénteki napom is kissé nehezebben indult. Sikeresen beregisztráltam a CIEE-nél (a SEVIS miatt ez kell), és kaptam feladatot, hogy egy hét alatt szerezzek magamnak social security numbert. Hogy négy hónapra minek, azt nem tudom. De így lesz, oké. Eduardoval kicsit nehezen értettük meg egymást (a megerősítő e-mail aláírása alapján gyanítom, hogy vele beszéltem), aztán végül csak sikerült ellenőrizni, hogy tényleg ott vagyok, tényleg azt csinálom, tényleg úgy van minden. Ámen. 
Beszéltem a nagyimmal is telefonon, ami tök jó, mert ő ugye az internetesdiből kimarad, szóval vele nem fésztájmoltam eddig. Nagyon aranyos volt, úgy örült neki, és hát én is, nagyon jó volt hallani őt is. És tökjó, mert felhívtam a számot, leraktam, visszacsörgött és egy hang bemondta, hány percem van (ugye van ilyen international credit a kártyámon) a beszélgetéshez. Majdnem 10 percet beszéltünk és ez lehetett kb. majdnem két dollár. Szóval ez tök jó hír, mert így tudom máskor is hívni, a havi 10 dolláros keretbe sok-sok-sok perc fér bele!!! <3 

Aztán szintén pénteken meghívtak a laboros srácok egy ún. „social”-re, ők csak így hívták, ami abból áll, hogy pár hetente péntek délután 5-től söröznek (igen, nem viccelek), beszélgetnek, van egy csomó csipsz meg süti meg persze alkoholmentes ital is és elvannak 7-8-ig. Az egyetemen. Igen. A Metcalf Research Building egyik konferenciatermében. :D Hát ez haláli. Örülök, hogy megnéztem, végül az én profom is felbukkant amúgy, beszélgettem még pár csodabogárkával, másik laborokból, nagyon jófejek voltak. Volt egy filozófia phd-s srác, aki mindamellett, hogy úgy nézett ki, mint egy rajzfilmfigura, egy olyan órát tart, ami valami ilyesmi, hogy "introduction to suffering and pain" vagy valami ilyesmi... :D Meg érdekes volt látni (nekem ezek is érdekesek, igen), hogy pl. itt kb minden ilyen alumínium dobozban van, ami folyik, vagy üvegben - ez így az üdítőkre vonatkozik. Vizet azt persze palackban is kapsz, mondjuk legtöbbször ilyen kis pici palackban, de a "soda", azaz az üdítő az ebben a két formában a legnépszerűbb. Vagy 2-2,5 literes kiszerelésben, műanyag palackban... :D 

Szóval örülök, hogy elmentem, meg nagyon aranyosak voltak, hogy meghívtak. Pénteken bent volt ismét Kelvan, nagy örömömre, szóval jót sétáltunk a kis szeleburdival, már megismer! <3

kreatívan hűtik az innivalókat :D 

Este már nem volt erőm semmihez, szóval nagyon hamar elaludtam. Szombaton, azaz ma, mert ma fejezem be ezt a bejegyzést (csütörtökön kezdtem, ehhe), mostam és épp azon gondolkoztam, hova menjek boltba, mert a készleteim jelentősen megfogyatkoztak, amikor kopogtak az ajtómon. Amanda volt az, és megkérdezte, nem szeretnék-e vele menni a farmra, ahol a lova lakik és megnézni? Hát teljesen odáig voltam, persze, hogy mentem. Amanda a házaspár egyik lánya, akiknek a házában lakom, amúgy. Szóval elmentünk, és ez már a szomszédos államban volt – fél órát se autóztunk és már kint volt a Welcome to Massachusetts tábla. Gyönyörű környéken van a hely, és jahj, az állatkák!!!

Hát én tobzódtam a gyönyörben és a cukiságban. Amanda lovát Tuckernek hívják, és örökbe fogadta, mert állatorvosit végzett, ott lakott az egyetemen a paci, de már öreg. Szóval meggyőzte a sulit, hogy hadd vegye magához és szerzett neki helyet ezen a farmon, mert ismeri a tulajt. Eszméletlen. :D Tucker nagyon barátságos és olyan, mint egy PLÜSS. Nem viccelek. Én ilyen puha szőrmés lovat még nem láttam. Ott van vele Mariah is, aki pedig egy póni és bár én nem szeretem a pónikat (szerintem kisebbségi komplexusos kis köcsögök), ő aranyos volt nagyon és szintén nagyon puhi. Voltak még ott barik is. Aztán egy kb. 3-400 méter hosszú ösvényen bementünk a konkrét házhoz (ez volt a driveway kérem szépen), ahol a tulajok laknak és a ház mellett még több kis elkerített rész volt – ahol malacok, kecskék, tyúkok, kutyák és cicák voltak. Végem volt. 

Láttam hatalmas üvegházakat is, ott meg zöldségeket termesztenek. Szóval foghattam a kezemben BÉBIKECSKÉT, simogathattam kismalacot, nagy kutyákat, dagi cicákat… és a kecskék. Ó, a kecskék. Annyira aranyos teremtések, mint a kutyák, olyanok voltak. Felugráltak, jöttek simiért, érdeklődtek, meg akarták enni a cipőfűzőm… :D Jaj igen, mert Amanda, mielőtt elindultunk, felajánlotta, hogy vegyek fel egy bakancsot, ami az övé, nehogy a saját cipőm sarazzam össze. Mennyire aranyos.

dagi cicaaaa

Szóval tobzódtam a cukiságban, Amanda elmesélte és megmutogatta, ki kicsoda, ki kinek a kije, aztán még tiramusos cupcake-t is kaptunk a nőcitől, akié ez az egész. Tuckernek sajnos le kellett ápolni a lábát, mert kb. két hete megsérült a patája, de senki nem tudja, hogy csinálta. Szóval Amanda leápolta neki, meg bekötözte, nagyon profin csinálta. És a paci olyan okosan hagyta. Jaj, és tud trükköket! Tud meghajolni, mindkét oldalra, ha azt mondják neki, hogy „bow”, tudja rázni a fejét, ha azt mondod neki, hogy „shake it”, és ad puszit Amandának, ha megkéri, hogy „give a kiss”. Nagyon aranyos :D

Mivel boltba nem jutottam el és ma RENDKÍVÜL hideg van, értsd: hőérzet kb. mínusz 10 fok és hatalmas szél, ezért csak a közeli kisboltig vándoroltam el, hogy valami ideiglenes ellátmányt szerezzek. Ott pedig egy fura bácsi hadovált arról, hogy ismerte a Lynyrd Skynyrd bandát?... Hát, jó neki. :D

Amúgy még mindig elég sok ház van, ahol nem szedték le a karácsonyi dekort, de nem csak ezen a környéken, mikor a héten a város másik felében jártam, ott is bőven volt még santa claus meg karácsonyi koszorú az ajtókon.

Most meg lassan elpilledek, mert holnap azon túl, hogy rendesen be kéne vásárolnom, át kéne alakítani a kutatási tervem, hogy átmenjen. :D

Szóval hamarost jelentkezem!