ámokfutó nyulak meg a -majdnemtavasz- / március 12 – 21. /

Most még igazából rendes kifogásom sincs, miért nem írtam, csak HALOGATTAM (ez az a projekt, ami érdekel nagyon, úgyhogy a színfalak mögött dolgozom valamin ezzel kapcsolatban), ahogyan elég sok mindent, igyekszem felvenni a ritmust, csak kicsit kezdek „megcsömörleni”, nem tudom, van-e ilyen szó, most lett. :D

Holnap repülök DC-be, aztán Bostonban is leszek, és fejben már egész héten ott jártam, hogy milyen jó lesz felfedezni valami teljesen újat, mit kell még esetleg beszereznem, pakolok képzeletben és tervezgetek, hogy mit lenne jó megnézni, listákat írok – ebben naaaagyon nagy vagyok, főleg, amióta bullet journalt kezdtem januárban. :D

Professzor úr elment egy konferenciára, márciusban már ott is lesz végig Németországban, mondjuk a jövő hét amúgy is tavaszi szünet (a híres amerikai „spring break”). Emailezünk amúgy rendszeresen, ami kellemes változás a korábbi kommunikációs tendenciákat nézve. Írt miattam egy hölgynek, akiről már korábban mesélt, azt nem tudom, itt írtam-e esetleg róla. A régi házukat eladták egy hölgynek, aki kiadta egy családnak – és ennek a családnak az egyik tagja Vicky, akinek magyar kötelékei vannak, állítólag tud is kicsit magyarul. A prof nagyon belelkesült, hogy össze akar minket hozni beszélgetni, ami nagyon aranyos amúgy, hogy ilyen kis missziót csinált belőle. :D Írt is neki emailt nemrég és rendszeresen bejelenti, hogy mi a helyzet állapota. Lehet, izgatottabb, mint én, nem tudom, de jókat kuncogok ezen, tényleg aranyos. :D

Na, igen, a kommunikációs változás oka, hogy amit már korábban is írtam, hogy kikérte valamiben a véleményem a prof, leültünk azzal kapcsolatban beszélni. Összeírogattam az észrevételeim, az ötleteim, a benyomásaim és – én lepődtem meg a legjobban – tetszettek neki. Hallhattam azt a mondatot, hogy igazam van valamivel kapcsolatban, ami egy akkora dolog, mint ide Magyarország függőleges helyzetben. Szóval nagy, na. Néhányat fel is szeretne használni a végleges verzióban, és aztán együtt izgulhatunk, hogy végül lesz-e publikálva (valószínűleg igen), ami azért is érdekes, mert odaírja az én nevem is a köszönetnyilvánításba. Itt most meg is álltam egy pár pillanatig a gépelésben is, mert még mindig nehezemre esik ezt elhinni, hogy ilyen létezhet. :D Lám, lám. A túlbuzgó kelet-európai naiv kislány mégis csak valami hasznosra is képes. :D

Miközben beszélgettünk, megszólalt a tűzjelző az épületben, ezt a hangot szerintem, nem hogy az árnyalt, csodás magyar nyelven, de semmilyen nyelven nem lehet körbe írni, annyira éles, harsány (próbálkozni azért lehet, haha) és borzasztó volt. Azt a mai napig nem tudom, hogy tényleg égett-e valami (valakik valami füstről duruzsoltak kifele menet), vagy csak egy próba volt vajon? Mindenesetre kitereltek minket, mindenki rendkívül határozottan, de nyugodtan haladt kifele, aztán a prof megkérdezte, szeretnék-e inni egy sört. Gondoltam, jajj, de kis vicci! Hát persze, hogy szeretnék. Hihi. Aztán mondta, oké, tud egy helyet és megindult. :D Mondom oké, ha már ilyen pajtik lettünk, hajrá, úgyhogy ittunk egy sört és beszélgettünk. Érdekes volt kicsit másik oldaláról látni, mármint elég sokat hallottam már beszélni, meg beszélgettünk is, persze, de most kicsit oldottabb oldaláról láthattam. Amúgy sem egy zord ember, de most még is mintha egy fal mögé bekukkanthattam volna. Persze professzorként nem nagyon barátkozós típusok az emberek, ez érthető is, pont ezért örültem ennek a helyzetnek.

Szóval majd’ két hónap után eljutottam ide is! :D

Meglátogattam egy CVS-t, ami egy gyógyszertárnak van kihirdetve a ’Pharmacy’ kiegészítéssel, nekem amúgy egy Rossmann vagy DM jutott róla eszembe. Van a bolt egyik részén egy pult, ahol ki lehet váltani gyógyszereket, de emellett drogéria jellege van, rengeteg féle vitaminnal, étrendkiegészítővel, sminkrészleggel, de van külön étel meg italrészleg is, ahol főleg az egészség jegyében árulnak dolgokat (mindenféle müzli meg tea meg ilyesmik). Oh, és van egy sor, ami külön papír-írószer (hajjajj, lehet izgulni, de nem lesz belőlem reality show, nem szabadultam el), ebből a fele CSAK. KÉPESLAP. Én ennyi képeslapot még nem láttam soha a 25 és fél évem során. A névnapon kívül szinte minden kategória létezik.

ez a polcsor különösen tetszett :D

Beszereztem néhány vitamint, mert ha továbbra is ilyen jól szeretnék létezni a szürcsögők és rámköhögők között, a gyümölcsevésen kívül másképp meg kéne támogatnom a szervezetem. Úgy is lassan – jahj, de lassan – érkezik a langyos idő, akkor meg ugye nem megfázni úri luxus, szóval ezt kikerülném. Éljen az immunrendszer. Kellemes meglepetés volt ez a bolt, eddig is szemeztem már vele (jónéhányat láttam már városszerte), szóval még egy hely, ahol pénzt lehet költeni. :D Nem ám, de jó tudni, hogy mit merre talál az ember. Észrevettem, ez ad ilyen biztonság, meg otthonérzetet, vagy ha azt nem is teljesen, azért ennyire nem lennék drámai, de azt az érzést, hogy nem teljesen idegen helyen vagyok, hogy tudom, mit hol tudok beszerezni. Vannak opcióim, ismeretek és tapasztalatok alapján, szóval a kultúrsokk fázislépcsőin haladok szépen. :D Vagyis kifele az U görbéből.

A múlt héten volt a Kiki névnapja, boldogot neki még egyszer <3, szóval még jó, hogy a CVS-ben annyi féle képeslap volt, találtam neki egy nagyon aranyosat. :D De még nem kapta kézbe, szóval nem írom le, milyen, hátha meglátná.

A csodabogárkákkal beszélgettem egész jókat, meglepődtem, hogy milyen témákban jártasak és érdeklődőek, sőt, még egy könyvet is kölcsönadott az egyikük. Ez egy kis orrakoppintás nekem is, hogy ne sztereotipizáljak már, én sem szeretem, ha ezt teszik velem. Oké, néha nekem furik, meg csodabogárkák, de attól még nagyon széles spektrumon vannak érdeklődési köreik és csomó mindenben ez hasonló az enyémhez. Na, Coelho momentum vége. :D

Végre ettem pizzát is, kb. két hónapja nem történt ez meg, ami az én esetemben nagyon furcsa, mert pizza fanatikus vagyok. Szóval bepótoltam, van a sulihoz közel egy jó hely, ahol pizzaszeleteket lehet venni (nem olyan, mint otthon a 250 Ft-os, aluljárós :D). Közben elindult erőteljesen az olvadás – azóta már nagyjából befejeződött - , szóval a hócsizmák helyett jöhettek a csónakok, mert mindenhol folyt a víz az olvadt hótól. Néhol, a járdákon, ilyen kis bokáig érő tócsákon egyensúlyoztam keresztül magam, igazából mókás volt. :D ÉS ELŐJÖTTEK A MÓKUSOK!!! Újra mókusfalva lett a környék, rendszeresen látom őket és nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez annyira különleges élmény, szóval mindig feldobnak.

A múlt héten pénteken volt egy családi vacsora nálunk, ahova jöttek családi barátok, akiknél Amanda tartja a lovát a farmon, és a kislányuknak is nemrég volt szülinapja, meg ugye Hillarynek is, és a szülei akkor nem voltak itthon, szóval így egyben megünnepeltük őket. Olyan jól esett, hogy meghívtak, és olyan jó volt egy igazi, házi kosztot fogyasztani, leves, második, süti, mintha csak otthon lennék. :D Nagyon finom volt minden, és a torta, AHH, oreós brownie alapon fagyitorta, három emelettel, három ízben. 

ugyanúgy énekeltük a hepibörszdéjt, aztán tapsoltunk, mikor elfújták a gyertyát :3

Nagyon finom volt, és Shariék hoztak csomó, cuki nevű édességet Costa Ricáról, azokat is megkóstoltuk. 

Nagyon jól éreztem magam, tök jókat beszélgettünk és a szülinapos kislány nevelőapja úgy nézett ki, mint Anthony Hopkins fiatalabb verziója. Mondjuk egy Ha eljön Joe Black verziója. Nagyon durva volt. :D

Aztán utána Amanda szobájában röhögve kutakodtunk a szekrényben a lányokkal, de sikeresen megtaláltuk az elefántos kezeslábast, ami egy rendezvényre kellett neki. :D

Szent Patrik nap volt vasárnap, elég nagy dolgot csinálnak abból is, mondjuk nem egy Valentin nap, de azért láttam random táblákat, a buszról, hogy az xy család boldog Szent Patrik napot kíván sok szeretettel… :D micsoda marketing. A hétvégén volt itt Amandáék bátyja, aki amúgy New Yorkban lakik a feleségével, és jött velük a kutyájuk is, aki egy kis... rókapatkány? Talán. Mentem mostni a mosókonyhába és egyszer csak őt találtam az előszobában. Először nem igazán volt kedves, sőt, vicsorgott meg morgott rám. Aztán összebarátkoztunk. De valószínűleg, ha megint találkoznék vele, megint utálna. Nem igazán tűnt okosnak, mondjuk annál puhább volt. :D 

nem ez az első eset, hogy egy random kutyát találok a házban

Szóval ezen a héten, amellett, hogy fejben már tök máshol vagyok, meg mennék, persze, bejárok az órákra – jajj, a belga prof az elmúlt pár órán egyszerűen sziporkázott, konkrétan sírva röhögött az egész előadó, nagyon vicces tud lenni az az ember… :D Új szó, amit tanultam tőle az artsy-fartsy.

Huh, kedden, a szociológiás órán, annyira örültem amúgy, hogy úgy bekeményített a professzor, csak pislogtam. Szóval ott aláírós jelenléti ív van, amit adnak körbe óra közben, és csomószor láttam már én is, hogy valaki nem csak a saját nevét írja alá, ehm. Most gondolom megszámolták az embereket az előadóban meg az aláírásokat és nem stimmelt, szóval a másfél órás óra közepén, a kis szünetben, amit szokott tartani, tartani, hááát, 2-3 perc max :D, szóval akkor közölte, hogy akkor most felolvassák a neveket. Jelentkezni kellett, ha ott voltál, majd miután ez megtörtént, ugyanolyan hangnemben, ahogyan az órát tartja, csak így tényként közölte, hogy oké, akkor, akinek alá van írva a neve és nincs itt, azoknak a neveit tovább adjuk a dékánnak, „szóval ez a tervünk”. Ha valakinek van valami mondanivalója ezzel kapcsolatban, keresse meg óra után és talán figyelembe veszi. :D Majdnem hangosan nyomtam egy AHHH, YASSS, you go girl hangzású felkiáltást (túl sok queer eye-t néztem manapság, gorgeous). Olyan dühítő amúgy, hogy itt vannak egy ilyen neves egyetemen, egy érdekes órán, ja, és amúgy hatalmas összegeket fizetnek mindezért, és csalnak. Nem értem. Aztán óra után odamentem kérdezni tőle valamit – titok, haha, nem amúgy nem az, a rangsorolásokról beszéltünk, aztán kérdeztem, mi a véleménye erről a mostani botrányról, az egyetemi felvételekkel kapcsolatban. A héten nagyon elememben voltam, a másik profhoz is odamentem mindkét óra után, Abnormal Psychology óra után, kérdezősködni, meg a véleményét kikérni, mert amúgy nagyon bírom a bácsit (ő tényleg bácsi).

Kedden volt meghirdetve egy „talk” meg előadás, aminek a címe az volt, hogy „Shame and the Psychodynamics of Reading: Lolita as a difficult text”. Na, a Lolita eleve nem csak a nyelvezete miatt nehéz szöveg, én nem olvastam végig még egyszer sem, de hát tudom, miről szól. Nem írnám le. :D Keressetek rá. Vagy inkább ne. Szóval kíváncsi voltam, hogy Missz Péhádé Nagynevű PszichológusNyelvész Valaki hogyan vélekedik erről. Az egész „előadás” abból állt, hogy a kezében tartott papírhalmot felolvasta. Egy órán keresztül. Oké, voltak benne érdekes dolgok, persze, de azért kissé csalódott voltam. Legalább volt ingyen kaja, szóval az aznapi vacsorám megoldódott. Ahh, egy annyira szép teremben volt, ilyen domború díszítés volt végig a falakon, mintha valami… nem is tudom, milyen történelmi épületben lennénk. De amúgy felejthető volt.

Ma végre bemerészkedtem egy India Spectrum nevű boltba is, amivel már szemeztem azóta, hogy itt vagyok és megláttam. :D Hatalmas, és annyi csudijó dolog van benne, mármint számomra mindenképpen azok, gyertyák, illóolajok, füstölők, kristályok, könyvek, ruhák, ékszerek, apróságok. Szóval nagyon tetszett.

Oh, a lányok által inspirálva elindítottam az instámon az #animalsofamerica sorozatot, amiben nagyban közrejátszott az is, hogy miután kedden, elég későn este sétáltam hazafele, majdnem elütött egy nyúl.

ámokfutó nyúl

Igen, egy nyúl. Épp írtam Laurának nagyban választ, amikor csak annyit érzékeltem a perifériás látásomnak hála, hogy valami előttem átvág, de annyira gyorsan, mint a villám. Megtorpantam, mert elég közel volt, körbenéztem és tőlem nem messze ott volt egy nyúl. Pár másodpercig nézett rám, aztán tovább tűzött a bokrok közé. Még jó, hogy több féle biztosításom is van. Ki tudja, melyik érvényes a nyúl általi sérülésekre, de maga a tudat megnyugtató.

A héten láttam mosolygó kutyát is, amiről sajnos nincs fotóm, elnézést kérek, de vannak ilyen videók a neten! :D Én is még csak videón láttam ilyet. A gazdija azt mondta neki, hogy show me your smile, és a kutyi, kissé vicsorogva, de mosolygott. :D Annyira aranyos volt. Aztán összebarátkoztam tegnap este is egy bébikutyival, aki annyira lelkesen várta a gazdiját, konkrétan húzta el a pórázával a padot, amihez ki volt kötve. :DDD Bírom az itteni kedves embereket, akiknek akkora öröm, hogy én is ennyire örülök a kis állataiknak.

Éljenek a szőrmókok!

Nekem meg el kéne kezdenem pakolni, meg ilyesmik. Ma este lesz Gallery Night, amit amúgy a Shari szervez. :D Minden hónap harmadik csütörtökjén ingyen viszik körbe az embereket, buszokkal, a galériákba Providence-ben. Nagyon jó kis kezdeményezés szerintem, olyasmi, mint egy továbbfejlesztett, átalakított múzeumok éjszakája. :D De közben írt az Amanda, hogy lesz valami buli és hogy valami "Esterről" van elnevezve, na ennek utánajárok. 

Izgalmas hét következik! Juhú!

ahh, hát nem csodás? 

amikor belefeledkezel a dolgokba és hirtelen este fél 8 múlt, de legalább csend van és béke és nyugalom a laborsoron :D

ui.: valaki küldhetne egy jó paprikás krumplit vagy csirkepörit nokedlivel és tejfölös ubisalival. (bár a héten ettem halat, az kellemes volt, attól még szívesen várom az ilyesféle küldeményeket.) köszi.

havak, kalandozások - végre itt az olvadás / március 6 - 11. /

No, a hétvégén a fejemben volt, hogy írjak, csak aztán másképp alakultak a napjaim, szóval most írok.

Még múlt héten szerdán, hajnalban indult a főbérlő házaspár otthonról utazni, úgyhogy hajnal negyed ötkor arra ébredtem, hogy próbálnak időben kijutni az ajtón, hogy ne késsék le a repülőt. Igazából aranyosak voltak, szóval nem voltam mérges, meg utána vissza is tudtam aludni, bár kissé agyonvert voltam egész nap. :D De elérték a repülőt, elvileg holnap vagy szerdán jönnek vissza, nem is tudom.

Szóval szerdán kissé nyúzottabban hazaértem, és Amanda ott ült a konyhában és nézte Milot, ahogy eszik. Kérdeztem, minden oké-e, majd elmesélte, hogy ő 4-kor kelt, hogy kivigye a szüleit, majd elmesélte mi történt, aminek én ugye csak a felét hallottam, a telefon másik végén ő volt. :D Először mondták, ne jöjjön, hívnak Ubert, aztán mégis mondták, de mégis jöjjön, ő meg csak álmos fejjel ült az ágya szélén és nem tudta, mit csináljon. :D Ugyanis ebben a hónapban egy macskára vigyáz, és ott aludt, mert ez a cica szereti, ha van ott valaki. Szóval igazából jót röhögtünk, aztán mesélte, hogy most megy épp a cicához, van-e kedvem vele menni. Az a macska!!!! Kutya lelke van, komolyan, ilyen játékos, barátságos, bolond cicát még nem láttam. Kis picike, nem tudják, hány éves, mert a gazdái egyik nap hazaértek, és a nyitott ablakon bemászott. :D Azóta náluk lakik. A gazdái amúgy a házuk alapján és Amanda elmondása alapján furi emberek lehetnek; a fazon egy nyugdíjas prof amúgy, és hát kissé úgy tűnt, mintha horderek lennének. :D Rengeteg fura cucc, felhalmozva, és láttam egy…. hinta…gyíkot. Igen. A kisunokájuknak.

egyik legijesztőbb dolog, amit valaha láttam

Szóval a cicmók, akinek a neve SILVERSPOON (akik nem tudnak angolul: ezüstkanál), az első pillanattól kezdve velem is nagyon barátságos volt, purrogott és lehetett simizni, konkrétan ide-oda guríthattad a macskát, akkor se karmolt meg; na én még ilyet nem láttam. Nagyon jófej.

Aztán Amanda mondta, megy még vissza az épületbe, ahol dolgozik, lesz ma valami díjátadó, van-e kedvem oda is menni, oh, persze, igent mindenre, nézzük meg, mi történik. :D

Az épületbe kulccsal mentünk be, a hátsó ajtón, mivel ő ott dolgozik valamiféle adminisztráción (a Brownnak rengeteg épülete van, nem is tudom mekkora területen), aztán leraktuk a kabátunkat az irodájában. Egy hatalmas terem volt tele székekkel, már sokan ott voltak és igazából az egész díjátadó arról szólt, hogy volt x csapat, talán 23 vagy mennyi, akik jelentkeztek erre a díjra, ebből előzetesen egy zsűri kiválasztott nyolcat. Ez a nyolc csapat egyenként bemutatkozott, kb. 5 percben, aztán kérdeztek tőlük néhányat és ennek a sornak a végén a zsűri kiválasztott három csapatot, akik összesen 50.000 dollárt kaptak támogatásként plusz egy évnyi mentorálást. A győztes csapat azt hiszem 25 ezret kapott, a második 15-öt, a harmadik 10-et.

Na, és ezek a csapatok mik is voltak? Startup cégek, van, amelyik már működik is, és diákok alapították őket. Nem mindegyikük Brown diák volt, sőt, volt olyan csapat, ahol nem is volt egy Brownos sem. Eszméletlen volt hallgatni őket, meg látni a kis bemutatkozójukat;

akik nyertek, a Formally nevezetű csapat, azzal foglalkozik, hogy a bevándorlóknak megkönnyítse a papírmunkát;

a második díjazott, a goTeff egy testvérpárból áll, akik az etiópiai teff nevezetű gabonát, mint superfood-ot akarják behozni az államokba, és már vannak termékeik is, amiket az etióp olimpikonok is fogyasztanak;

a harmadik csapat pedig egy olyan eszközt akar három éven belül piacra dobni, aminek a segítségével a nyitott szívműtétek utáni agyvérzés valószínűségét jelentősen le lehet csökkenteni.

Igen, ezek huszonéves diákok. :D

Volt egy csapat, akik a függőknek szeretnének egy alkalmazáson keresztül szociális támogatást nyújtani (lényegében anonim módon be tudsz jelentkezni egy közösségbe, akik támogatnak, ha baj van, üzeneteken keresztül), volt egy csapat, akik az ivóvizet akarják filterrel tisztítani, volt egy csapat, akik időseknek nyújtanának állandó segítséget, hogy ne kelljen a szeretteiknek otthonba rakni őket, de volt olyan is, akik mobilizált elektromos töltőállomást szerveznének az elektromos autók vezetőinek, hogy bárhol és bármikor fel tudják tölteni az autót.

A legtöbbjüknek már volt vagy alakulóban volt valamiféle szerződése, stratégiai együttműködése hatalmas amerikai cégekkel, és néhányan már működtek is, méghozzá sikeresen.

Szóval teljesen tátott szájjal hallgattam és néztem őket, egyrészről mondhatni megsemmisültem, hogy ők 20-25 évesen már ilyeneket csinálnak, én meg ehm. Kikeltem az ágyból. :D Másrészről pedig rendkívül inspiráló volt, hogy igen, ezt lehet így is.

Utána volt állófogadás, szóval a vacsoránkról is gondoskodtak, mindenféle fancy hidegtál, sütik, gyümölcs, sajttál, mindenféle innivaló… szóval elég jól voltunk tartva.

Ez a díj amúgy minden évben van és a Nelson Center csinálja, azt hiszem, Brown Venture Prize a neve. Az a legjobb ebben amúgy, hogy mindenki számára nyitott esemény, szóval azok a csapatok, akik esetleg nem is nyertek most épp semmit, simán találkozhattak a közönségből utána a fogadáson befektetőkkel, mentorokkal, bárkivel, aki segítheti őket tovább a fejlődésben.

Szóval igazából ESZMÉLETLEN AZ EGÉSZ.

Aztán múlt héten, a csütörtök és a pénteki nap nem volt annyira kedvező a hangulatomnak, de így legalább gyorsan lerendeztem a bevásárlást, mert nem volt türelmem az egészhez. :D Szerda éjjel Milo az én szobámban aludt, mert Amanda a macskánál volt, egyedül meg nem tudott aludni a szülők szobájában, szóval átköltöztettem. Aztán reggel levittem. Aztán éhes volt és elkezdett ugatni. És nem tudtam, hol a kajája. De aztán hála égnek Hillary átsétált és megmentett. De kissé kikészültem. :D

Rájöttem, hogy valószínűleg nem tudnék élni hosszabb távon Izlandon vagy bármiféle északi-sarkkörön levő helyen, mert az időjárás nagyon befolyásolta ezt a hangulatot, amiről beszélek; a -10 fokok és a térdig érő havak, a járhatatlan járdák és lefagyó telefonok (szó szerint) és az, hogy ilyen időben SEMMIT de semmit nem tudsz csinálni; hát eléggé kikészített. Ilyenkor be tudsz ülni valahova, kajálni vagy kávézni, sörözni, esetleg tanulni, olvasni, max moziba vagy vásárolni, de sétálni, felfedezni, esélytelen, mert negyed óra után eleged lesz és még a hajad is lefagy. Na, igen, és a sötétség, meg a borús idő, meg ezek a faktorok eléggé kikészítik úgy az egész mivoltomat. Na, szóval ennek a szellemiségnek a bűvkörében senyvedtem a múlt hét második felében, türelmetlen voltam meg irritált. Néha mondjuk már kiröhögtem saját magam.

csak a viszonyítás kedvéért - nekem ez kb derékig ér

Aztán szombaton kisütött a nap, nulla fok fölé ment a hőmérséklet és én véééégre elindulhattam egy kis felfedezésre. A hétvégén ott volt nálunk Amandáék unokatesója is, szóval extrán hangos volt mindenki (amúgy is elég hangos emberek, nem tudom, én laktam olaszoknál is, de ez inkább… harsányság vagy ilyesmi), úgyhogy örömmel kiszabadultam.

Felsétáltam egy olyan meredek hegyre, amit a telefonom 15 emelettel értékelt. Volt ott egy ilyen mini park-szerűség, amit már korábban kinéztem, hogy jó lenne oda elmenni, meg azt írták róla, hogy nyáron is oké, de akkor a fák sok mindent kitakarnak, most meg ugye kopaszok, szóval haha, nem takartak ki semmit.

Olyan jó érzés volt, hogy MELEGEM LETT, mire felértem és sütött a nap és csicseregtek a madarak, jahj. Szép volt nagyon.

amerika első baptista templomja

természetesen - HAVAS

na ez a State House, ide még be szeretnék jutni

Prospect Terrace Park

Aztán megnéztem még ott pár utcányira a másik nagy kupolás épületet, az első az a State House, azt tudtam, de a buszról láttam ott a hegyen, messze egy másik kupolát, szóval csekkoltam. Egy koncertterem amúgy. Szép.

ez a Music Mansion

Aztán leereszkedtem, sétáltam a Benefiten, ami Providence híres történelmi utcája, megnéztem a legkisebb állam legkisebb parkját, haha, tényleg nagyon mini, bár tiszta hó volt az egész, szóval így meh. Azért aranyos volt. Aztán elmentem egy Staples nevezetű írószerboltba.

És ott rájöttem, hogy megtaláltam az írószer mennyországot.

ez meg a régi state house

minipark

itt legalább a "járda" le volt takarítva végig :D 

Olyasmi, mint az otthoni Office Depot amúgy, de akkora, hogy volt vagy egy óra, mire tüzetesen körbejártam. Nagyon igyekeztem magam kontrollálni a vásárlás terén, mert aki ismer, az tudja, hogy én és az írószerek… Vigyázni kell velem olyankor, na. Szerintem még hangokat is adtam ki örömömben, mert néhányan furán néztek rám. DE ANNYIRA JÓ VOLT, na, ennyi írószert egy helyen még nem igazán láttam. :D Szinte szürreális volt. Fura volt a környék, a zebránál állva egy autó megállt, lehúzta az ablakot a fazon és megkérdezte, kérek-e füvet. Mondtam, köszi, nem. Hála égnek továbbment. :D Mindezt szombat délután kettőkor kb. 

hát nem csodás??? 

a szerzemények *_*

Szóval vettem is néhány dolgot a Staples-ben, tényleg visszafogtam magam. Utána rájöttem, hogy már eléggé bőven délután van és azért korog a hasam, szóval elmentem egy helyre, amit szintén már egy ideje kinéztem magamnak, nagyon jókat írtak róla, hangulatosnak tűnt – az is volt – és nem is drága.

Szóval bementem, annyira végtelenül picike az a hely, de annál nagyobb karaktere van. Várni kellett, hogy legyen hely, aztán szerencsém volt, viszonylag hamar le tudtam ülni a pulthoz, ott is ült egy sornyi ember. A pultos pedig elkérte a személyim, mikor ki szerettem volna próbálni egy sört. :D Jaj, de meghatódtam. Ugye itt 21 a mágikus kor, de hát én már azt is jóval átléptem.

Szóval ott ültem, hallgattam az embereket, a zenét, néztem a sürgést-forgást, a történéseket és annyira jó volt. Ilyen minihamburgereket lehet ott kapni és nagyon jók – kipróbáltam egyet, tényleg nagyon jó volt – slidernek hívják őket. :D Aztán még egy speckó brownie-t is kipróbáltam, viszkis csokiszósszal. Mindenki nagyon szociális volt, a pultossal is beszélgettem, a mellettem ülőkkel is, az egész élmény olyan kellemes volt. Harry’s Burger Bar amúgy a hely neve, és ha valaki, valaha Providence-be jön, ne hagyja ki szerintem, mert annyira csúcs, hogy jaj. Na, jó, befejeztem.

Aztán még lesétáltam a folyóhoz kicsit, aztán hazamentem, mert eléggé elfáradtam. Láttam egy nőcit a buszmegállóban, aki discmanen hallgatott zenét és elfogott a nosztalgia. :D

Amúgy szombaton Amandáék tortát sütöttek, mert Hillary szülinapja volt, és nagy örömömre utána el is pakoltak maguk után, mert a csütörtök és a péntek, nos, nehezen lehetett a konyhában bármihez hozzáférni, meg tiszta cuccokat találni, mert előszeretettel felhalmoztak mindent… :D Jaj, de rakott nekem félre egy kis cupcake-t. Nagyon aranyos volt. :D

Aztán vasárnap meg szakadt az eső, szóval szerencsém volt a szombati idővel. Vasárnap, azaz tegnap este megint Milo nálam éjszakázott, Amandával megbeszéltem még este, aztán ma reggel mondjuk nagyon kis lusta volt, amíg én összekészülődtem, meg se moccant. :D Aztán jött Amanda, el is hozott a susu fele, meg Milot is hoztuk a csomagtartóban, sokszor viszi be a munkahelyére, imádják. :D

a konok eb a kanapéra befészkelve. 

Tegnap még mostam és annyira béna voltam, hogy a szárítóval két vagy három kört kellett futnom, mert nem tudtam jó programot kiválasztani, hogy ne maradjanak vizesek a ruháim, bahh. Nem tudom, miért voltam ennyire béna. :D

Most meg ülök a laborban, akad dolgom is, szóval be is fejezem.

In other great news; olvad a hóóó! 

egy kis hangulatos reggeli

szóval volt egy mangóm. 

hóhelyzet, felismerések, itt a március, de hol a tavasz /február 24. - március 5. /

Hú, lemaradtam.

Szóval, még eggyel korábbi vasárnap, február utolsó vasárnapján volt egy Amigos Blogos megbeszélésünk, ami rendkívül produktívan telt! Köszi lányok! Ilyenkor nagyon örülök, hogy az otthoni, elvállalt dolgaimban is ugyanúgy részt tudok venni, mert megoldható. J

Ugyanilyen a FotósViadal is, amiben azért igyekszem segíteni a srácoknak, ha már a munka oroszlánrésze rájuk marad és még a verseny napján se tudok ott lenni, szóval Tamással szintén van egy állandó vasárnapi skype-randink, ahol egyeztetünk. Ilyenkor extra hasznosnak érzem magam! :D

A múlt héten ismét csodás mennyiségű hóval lettünk megörvendeztetve. Szóval letelt hivatalosan is az egy hónapom, 25-én, amelynek eredményeképpen jól megengedtem, hogy kiakasszam magam a prof úrral való megbeszélés után.

Most, így visszanézve, nem is volt régen, de nem értem, hogy engedhettem magamnak, hogy ez eluralkodjon rajtam, ez minden bizonnyal a saját elvárásaim, meg elképzeléseim miatt alakult így, ami nem igazán Campus Mundival kapcsolatos. De annyit szerintem leírhatok ezzel kapcsolatban, hogy amikor valaki készül egy ilyen útra, gyakorlatra, bármire, ne akarja megváltani a világot. Nem erről szól ez az egész, és ez teljesen egyértelműnek tűnhet, de ha valaki olyan pozícióban ér ide, amikor már lediplomázott, dolgozik és épp azt hagyja ott, azt érezheti, hogy extrán le kell tennie valamit az asztalra. Ez nem így van, ezt felejtsétek el, ezt felejtsem el.

Ezt magunk miatt csináljuk, hogy tapasztalattal és élményekkel gazdagodhassunk, ha mindemellett még valami kézzel fogható eredménye is van, az csak hab a tortán. Ezzel nem azt mondom, hogy semmit nem kell csinálni, dehogy is. Azzal teszel a legtöbbet magadnak, ha a program lényegére fókuszálsz – olyan tapasztalatok megszerzésére, ami majd az otthoni jelenlétedhez minőségileg tud hozzájárulni, olyan helyek és események megtekintésére és átélésére, amire amúgy nem lenne lehetőséged és mindezt olyan emberek között, akikkel amúgy valószínűleg soha az életben nem találkoznál.

Szóval, miután nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a professzor úr szerint én mondhatni „túlságosan ambíciózus vagyok”, vagy hirtelen, vagy túlpörgött, vagy akármi – az én szavaim, nem az övé, be kellett látnom, hogy itt nem az a szokás, mint otthon, hogy egy alap, exploratív jellegű kutatást a megfelelő irodalmi alappal és hozzáféréssel 3-5 hónap alatt véghez lehet vinni. Itt erre nem elég ennyi idő. Oké, puffogtam ezen, de itt ez van, ez a helyzet, ha megzeberedem, se lesz másképp. Szóval erről letettem. Csinálhatnám ezt is, azonban elég nyilvánvalóvá vált számomra, hogy akkor a prof nem igazán vállalna értem felelősséget és full magamra lennék hagyva. Az meg nem oké.

Helyette beleásom magam a problematikába, amit ő vázolt fel nekem és bár ez elsőre számomra túl kevés, hogy három hónapig ezzel vacakoljak még, biztos lesz benne tanulási  lehetőségem. Meg így ő is boldog. Mellette meg járok a csudi óráimra, és élvezem, hogy van arra extra időm, hogy olvassak olyat is, ami a korábbi ötleteimhez kapcsolódik, amiket akár később meg is csinálhatok otthon.

Na meg utazhatok, a tavaszi szünetben megyek DC-be és Bostonba, nagyon vert a szívem, mikor lefoglaltam a repülőt. Így egyedül még sosem utaztam, mármint repkedtem én egyedül ide-oda, de ilyen tematikus utazást még nem hajtottam végre. Meglátjuk. Jelenlegi legnagyobb problémám, hogy hogyan vigyem fel a gázsprém a repülőre. The struggle is real.

Szerdán bevittük Kelvant órára, de kb. negyed óra után ki kellett hoznom, mert túlságosan felspanolta magát és mindenkihez oda akart menni. :D

Aztán múlt hét közepén, egy csodás nagybevásárlást követően, megszakadva épp hazaértem, mikor Amandával összefutottam, aki mondta, hogy már keresett. Kiderült, hogy a farmra akart kicsábítani, és mivel arról már lemaradtam, kérdezte, van-e kedvem elmenni vele családi barátokhoz vacsorázni, a szülei már ott voltak. Mondom oh, persze, azt mondta, akkor vegyem is vissza a kabátom! :D Akkor is épp esett a hó, nagyon szép, hatalmas pelyhekben. Egy kedves házaspárnál voltunk, a fazonnal már összefutottam nálunk korábban valamikor. Annyira megörültem, mikor kiderült, hogy TUDJÁK, HOGY HOL VAN A BALATON. Nem csak az országot, de még ezt is tudták. Esküszöm, majdnem elsírtam magam. Kérdezték, hogyan írom a nevem, s-sel vagy hogy, aztán mikor elmagyaráztam az „sz” betű jelenségét, megszólaltak, hogy „oh, mint Liszt Ferenc”. Odáig voltam, maradjunk annyiban. Nagyon jót ettünk, beszélgettünk, tényleg, annyira örülök, hogy meghívtak, nagyon jól éreztem magam.

bevásárlás margójára: ez ilyen boldogság egy képen

A héten még volt, hogy együtt vacsoráztunk a házigazdáimmal otthon, kis kedvesek, néha megkérdeznek, hogy ettem-e már, amúgy eléggé össze-vissza mindegyikőnk menetrendje, szóval ilyen ritkán van. Mintha amúgy megérezték volna, hogy kicsit magam alatt vagyok, mert a múlt hét első felében konkrétan temettem magam, az elképzeléseim, az ittlétem, mindent.

kinyitom az ajtóm és egyszercsak Milo :D 

NA DE EZEN MÁR UGYEBÁR TÚLVAGYUNK!

Szóval még a héten sikerült a telefonom is újra tölteni, a márciusi bérlet pedig zöld. Nagyon szép. Ehhe.

Szóval a múlt hét is fontos volt felismerések szempontjából. Most már vannak konkrétabb céljaim, dolgaim, és bár ehhez egy hónap kellett, szerintem nagyon sokat tanultam magamról a folyamat közben és erről a környezetről is.

És elfogadtam, hogy EZ VAN!

felfedeztem a mindentbele bagel csodáit és a creamcheese-t 

a világ legfeleslegesebb műanyag darabjai, avagy a teafilter be van csomagolva külön, hogy aztán egy papírdobozba betegyék, ami szintén be van csomagolva 

Még nem írtam mindegyik órámról, úgy gondolom, szóval mivel pont ma reggel volt megint, írok az Abnormal Psychology-ról, ami érdekes nagyon. Kedden-csütörtökön van reggel 9-től (bahh). Ami érdekes, hogy a prof bácsi (ő bácsi, mert már elég idős, ezt minden minősítés nélkül írom, csak tény), nem teszi fel Canvas-ra a diasorokat! Hah! Szóval ott kell lenned, ha tudni akarod, pontosan miről van szó. Persze a Syllabus elérhető, és mivel én is lemaradtam egy két óráról, mielőtt felfedeztem, onnan tájékozódtam. Két könyvet használ amúgy a félév során, aminek darabja kb. 100 dollár. Használtan. Oké. Egyet megtaláltam a neten (ne mondjátok el senkinek), igaz, eggyel korábbi kiadás, de úgy voltam vele, jóóóó lesz az. A másikat nem sikerült megtalálnom, de így már egész jól elvagyok.

Szóval ez is egy csudi órám.

A hétvégén voltunk egy Trader Joe’s-ban, ami egy híres amerikai üzletlánc, hasonlít a WholeFoods-hoz, csak olcsóbb. Warwickben van egy, ami kb. 10 km innen, úgyhogy elmentem a család egy részével körbenézni. Aranyosak ilyenkor, mindig megkérdezik, van-e kedvem menni. :D Szóval találtam igazi teafaolajat és fluoridmentes fogkrémet végre – egyiket se láttam még egyik boltban se eddig, egészséges snack-nek való dolgokat, gyümölcsöt, ilyesmit. 

legnagyobb találmányaim a zöldségcsipsz mellett

Szóval sikerült jól bevásárolni, és tök jó volt, hogy kocsival hazavittük, egészen új élmény volt, hogy nem kellett cipekednem. :D Amúgy mindenki meg volt őrülve és ezerrel vásárolt, mert hóvihart mondtak vasárnap estére is. Még a kasszás srác is azt kérdezte aggódó tekintettel, hogy felkészültem én a hóviharra???? 

Hillary is lefotózta ezt és közben azt mondta, ez annyira tipik Rhode Island stuff :D 

Jó, tényleg elég sok hó esett, kb. térdig érő. :D De azért kissé sokalltam a zombiapokalipszist. Amúgy hétfőn hószünet volt, minden suli zárva volt, és sorra jöttek az üzenetek a susuból is, miszerint ma ez is, meg ez is, meg minden is elmarad.

hétfő reggel fél 7 - és még mindig esett 

ez egy kis március elsejei hó. 

Most meg megyek a délutáni szociológiás órámra, mielőtt beszakad a dobhártyám; maradjunk annyiban, hogy egy srác, aki már volt itt korábban a laborban, megint itt van, európai, nem tudom pontosan, milyen nemzetiségű, de olyan hangos és fuh. Nehezen viselhető, maradjunk annyiban, és most is kissé produkálja magát, szóval lehet, óra után a prof külön laborjában telepedek le, mert be van dugva a fülem és még így is hallom, hogy óbégat. A kis csodabogarak, meg persze túl kedvesek és szerények, hogy rászóljanak.

Még a múlt héten, mikor ültem az egyik ilyen "közösségi térben" - minden emeleten van ilyen ebben az épületben, ahol kanapé van, ráadásul  nagyon kényelmes, meg karosszékek, meg kis asztalok - láttam, hogy minden labor csinált egy posztert. Az a labor is, ahova én csapódtam, és nagyon érdekesek, bemutatják, melyik mit csinál, érdekes volt olvasni, mikkel foglalkoznak a csodabogárkák (mármint akikkel nem vagyok napi kapcsolatban :D).  

jelenlegi hó- és jéghelyzet (néhol elkell a korcsolya)

Óra utáni megfigyeléseim: szeretnék írni egy petíciót, mely szerint az automatikus vécék és a kézfertőtlenítő mellett osszanak papírzsepit is a kampuszon, mert rosszul vagyok a szürcsögéstől és a köhögéstől, amit egymás arcába ejtenek meg. :D
A hóhelyzethez még annyit hozzáfűznék; ma nem tudtam reggel a "buszmegállóban" - értsd, a tábla mellett - állva várni a buszt, mert az út széleire lapátolták a havat hatalmas halmokban, úgyhogy egy bácsival az útszélen álldogálva intettük le a buszt. Élmények. Azok vannak. 

Nemrég írt a prof, hogy holnap jön Kelvan megint, meg az egyik lánya is. Oh, és kikérte valamiről a véleményem! Tudományos dologról, nem csak arról, hogy fura szaga van-e a kabátjának (megtörtént eset alapján).

#zsepitmindenkinek

Emma, aki bicsi, mint mindig és a folyosón bandukol és benyit random irodákba

Pénteken késő délután voltam megint picit Kelvannal, lementünk a folyóhoz és jól sikerült kifárasztanom. :D Róla teszek még ide fotókat.