Amit még hozzátennék a DC-s posztomhoz,
meg a múzeumokhoz, hogy azzal óvatosan, hogy nem igazán lehet kaját vagy
innivalót bevinni, de a legtöbb helyen van valami ruhatár vagy ilyesmi, szóval
megoldható, hogy ne kelljen kidobni az egész napra szánt vized vagy BANÁNOD az
esetemben.
Viszont készüljetek fel a
táskanyitogatásra, az ilyen fura kapukon való átmenésre, zsebkiürítésre, stb.
Valahol még érthető is persze, hiszen eszméletlenül csodálatos dolgokat őriznek
minden múzeumban.
Ami még furi volt nekem, hogy mikor
leszállsz a gépről, legalábbis az én esetemben ez így volt, American
Airlines-zal repültem, akkor oda jutsz ki, ahol az emberek várakoznak a
beszállásra. Szóval a reptér belsejébe. Otthon ugye külön érkezős rész van, itt
nem volt, lehet, hogy másik társaságnál ez másképp lenne. Meg persze így
lehetőséged van még több pénzt költeni a reptéren, hiszen végig kell menned
újra a boltok és kajáldák tömkelegén. :D
Az AirBnb, ahol laktam Bostonban, nagyon
jó helyen volt, közel a piros metróhoz (DC-ben is és itt is színekkel jelölik a
metrókat), és a fazon, aki egy tünemény volt amúgy, leírt mindent lépésről
lépésre, hogyan jutok oda. :D Nagyon simán ment, amúgy Bostonból az ezüst
vonal, (SL1) ingyenes a belvárosba és ott van ingyenes lehetőséged átszállni a
piros vonalra, ami nekem tökéletes volt.
Lepakoltam, megismerkedtem Dave
kutyijával, aki amennyire csufi, annyira muki volt. A szobám valami eszméletlen
módon nézett ki, mint egy múzeum. :D Tele mindenféle csodás tárgyakkal,
velencei hangulata volt amúgy, alig mertem hozzányúlni a képekhez meg mindenféle
csudi tárgyakhoz. Az ágy olyan magas volt, hogy a derekamig ért, úgyhogy arra
felmászni minden este igazi kihívás volt. :D De a legkényelmesebb ágy, amiben
valaha aludtam. Tényleg. Huh.
Barney :D
dehogy magas!
Nagyon praktikus volt az egész szoba,
aminek külön örültem, volt minden, ami csak kellhetett. Kicsit aggódtam az
osztott fürdőszoba miatt, de egyáltalán nem volt probléma. Minden olyan tiszta
volt, hogy csak lestem.
Lesétáltam az óceánhoz, és üldögéltem
kicsit a parton, annyira gyönyörű volt.
dehogy meredek!
Aztán annyi erőm volt, hogy szerezzek
némi kaját, meg ilyen 7 napos utazós kártyát váltottam (a kártyát Dave adta, én
csak rátöltöttem a kreditet), mert hiába nem voltam ott egy hétig, annyit
használtam, hogy többszörösen megtérült az ára. 7 nap volt 21 dollár, egy út
kb. 3 dollár, a három napos meg 18 dollár. :D
Szóval kajáltam aztán el is ájultam kb.,
nagyon fáradt voltam.
Másnap elsétáltam a Boston Common
nevezetű parkba, ahol a Freedom trail is átmegy, ott volt a csodás State House,
aminek aranyozott a kupolája, és a világ összes mókusa. Nem viccelek. Eléggé
lazára vettem ezt a napot, meg úgy egész Bostont, mert DC-ben hajlamos voltam
sietni, hogy minél több múzeumba bejussak (persze ott is üldögéltem eleget a
csoda helyemen, a padokon), itt csak élveztem a napsütést és néztem a cuki
mókusokat. Ki volt nekik téve néhol egy-egy halom mogyoró. :D Barátságosak
voltak.
"add már ide a mogyoróm"
Jaj, igen, az arany kupoláról; a
világháború alatt befestették szürkére, hogy ne lehessen fentről látni,
beolvadjon a környezetbe, így nem is bombázták le. Ravasz, nem?
Volt nálam egy adag ilyen diákcsemege
szerűség, elkezdtem a mókusokat etetni, akik nagyon lelkesen vették el a
kezemből a mogyikat, annyira édesek voltak.
Megnéztem a Public Gardent is, ott volt
a bejáratnál George Washington szobra, ezer meg ezer mókussal. :D Kicsit
lelohasztó látvány volt, mert volt egy ilyen kis tavacskaféleség, ami ki volt
száradva, de mindettől függetlenül olyan jó volt körbe nézelődni. Itt hallottam
az utam során másodjára magyar szót.
Aztán elindultam szobor keresésre, mert
már kinéztem korábban, hogy vannak itt cuki szobrok, pl. egy kacsás. Itt
olvashattok bővebben róla.
A Covenant Church is utamba esett a
következő szobor fele sétálva, csak kívülről néztem meg, gyönyörű volt.
Annyira bírtam, hogy a menő, modern épületek mellett ott vannak a csudiszép, történelmi templomok. :D Kissé absztrakt képet nyújtott, de szerintem nagyon szép.
A Trinity templomnál találtam meg a „Tortoise
and hare” szobrot (Teknős és nyúl, itt olvashattok róla). A templomba be is mentem, itt is kaptam kedvezményt
a diák miatt, meg egy audio guide-ot, ami kilenc állomáson keresztül duruzsolt
a fülembe a templom szépségeiről, az üvegablakokról, a templom szerkezetéről,
építéséről, mindenféléről. Nagyon érdekes volt és persze GYÖNYÖRŰ. Aztán itt
imádkoztam mindenkiért, ne csak mindig értem imádkozzanak az otthoniak! Utána
pedig fel is hívtam a Mamszim, mert már rég nem hallottam, és olyan jó volt
hallani, mennyire örül nekem. J))
mindegyik imapárna más és más, ajándékba kapta a templom rengeteg embertől :)) van egy, ami a templom macskájának a tiszteletére készült, de sajna nem találtam meg :D
Utána elkezdtem lesétálni az óceánhoz
ismét, mert van egy csodás sétány, ahonnan látni az egész bostoni horizontot,
vagyis a nagy, magas épületeket a pénzügyi kerületben. Menet közben rábukkantam
egy random szoborra, egy mini körforgalom közepén. Minden ilyet meglesek, mert
hát ezért vagyok ott, és akkor láttam, hogy ez bizony nekünk lett állítva,
magyaroknak, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére. Annyira
meglepődtem és meghatódtam, csak álltam ott és néztem és végtelen büszkeség
járt át. Voltak koszorúk is odatéve a szobor lábához, amiken magyar szövegek
voltak és egy kokárdát is odatűzött valaki. <3
Aztán végigsétáltam a „Harborwalk”
nevezetű sétányon. Olyan szabadság érzés járt át, imádtam. Fújt a szél, rá
lehetett látni a repülőtérre, ahogyan leszállnak a repülők, és láttam az
óceánt.
Vacsinál ismét a TripAdvisor volt
segítségemre, bátran ajánlom mindenkinek a Falafel King nevezetű helyet. :D
Oh igen, és van egy hatalmas Primark a belvárosban, meleg szívvel ajánlom!
Csütörtökön ellátogattam a Harvardra, és
a lélegzetem is elállt, hogy mekkora kampusza van! És milyen csodás
épületekkel! Rengeteg csoport mászkált fel-alá, na meg diákok is, és
belegondoltam, milyen lehet nekik, hogy ők jönnének iskolába és kerülgetni kell
a sok turistát… :D Ami miatt nevettem magamon, mert hát miért is lenne másképp,
hogy annyira normálisnak tűntek. Mármint, diákok csak ők is. Csak éppen a
Harvardra járnak.
Egy olyan helyen ebédeltem, ahol akkora
adagot kaptam, hogy az lett végül a vacsorám is. Aki szereti a mexikói kaját,
mindenképpen nézze meg, nem volt drága és nagyon szuper kiszolgálás volt!
Border Café a hely neve és nagyon közel van a Harvard Square-hez.
jaj, ez pedig annyira finom volttttttttt
Lesétáltam a Charles-folyó partjára és
ott is üldögéltem kicsit, néztem a madarakat, és sütött a nap, nagyon jó volt.
Az ilyen nyugodt pillanatokért (is) éri meg utazni, mert akármerre néztem, csak
csodás épületeket vagy természeti jelenségeket láttam, egyszerűen nem lehetett
vele betelni.
Megnéztem az MIT-t is, ez ilyen
intellektuális nap volt! :D
Aztán átbuszoztam a narancs metróhoz,
onnan pedig elmetróztam az Arnold Arborétumhoz, ami hivatalosan „Arnold
Arboretum of Harvard University”.
Bár kopaszok voltak a fák, hihetetlen
volt, hogy egy ekkora városban van egy ilyen hely, ahol csend és nyugalom van,
ahol madárkák meg fura pulykaszerűségek élik a kis mindennapjaikat, lehet
nyugiban sétálni és azt érzi az ember, hogy minimum egy nemzeti parkban van.
Aztán traumatikus élményem volt, hogy
nehezen találtam egy helyet végül, ahol pisilhettem, erről csak annyit írnék
le, hogy aki utazik, ne akkor pisiljen, amikor kell, hanem amikor LEHET.
MINDIG. Ezúton is örök hálám annak a bárban dolgozó lánynak, aki megmentett. :D
Pénteken úgy döntöttem, hogy ha már itt
vagyok ilyen közel, elmegyek Salembe is. A boszorkányos dolgok kiskoromtól
foglalkoztattak, meg ez az egész tömeghisztéria, ami a boszorkányság meg a
boszorkányok égetése és kivégzése körül zajlott, szóval gondoltam legalább egy
múzeumot megnézek (van vagy hetven kb., najó, annyi nem, de rengeteg).
Elvonatoztam és bár csöpögött az eső, múzeumosdira tökéletes volt ez az idő.
Volt két prezentáció, ahol elmesélték, hogyan kezdődött, hogyan zajlott le,
hogyan ért véget, Salemben kiket végeztek ki és hogyan – és senkit nem égettek
meg!!! Legalábbis ott. Salemben „csak” felakasztották az embereket, meg
egyvalakit összenyomtak kövekkel. Milyen kedves. Eh.
Picit körbesétáltam amúgy a
városközpontban utána, tényleg minden a boszorkányokról meg a szellemvilágról
szól. Rengeteg múzeum, szuvenír bolt, szellemtúrák, mindenféle ilyesmik egymás
hegyén hátán, nagyon magáénak érzi a város ezt a dolgot. :D
Annyira jófej volt Dave, hogy ott
hagyhattam a cumóm a lakásban, amíg még kirándultam pénteken, és csak a vonat
előtt egy órával mentem vissza érte, onnan pedig az állomásra. Annyira kedves
volt és az egyik este, a barátaival néztek egy műsort és hangosan kommentálták,
na én annyit régen röhögtem. :D Le is fotózott Barney-val, a kutyijával, mert
látta, mennyire szeret, jaj istenem. :D
New York-i vonattal jöttem amúgy vissza,
és kb. 40 perc alatt már Providence-ben is voltam. Annyira furcsa érzés volt,
hogy legutóbb, mikor ott voltam az állomáson, teljesen ijedten, fáradtan és
összezavarodva vártam, hogy összeszedjen Shari és a férje. :D Most pedig
kijöttem, pontosan tudtam, hogy merre és meddig megyek, felszálltam a buszra, a
bérletemmel természetesen, és simán „hazamentem”. Ennyit tesz két hónap.
is nagyon tetszett és az
különösen jó, hogy ilyen közel van, mert így még máskor is el tudok menni, nem
is drágán (ha időben veszed a gyorsvonati jegyet, 12-14 dollár), és azért még
bőven van látnivaló. Ott kicsit már inkább sétálósra vettem a dolgot,
lelassultam, a város hangulatára koncentráltam, mert azt éreztem, hogy képtelen
lennék akkor több múzeumot befogadni. Nem tudom, ennek így van-e értelme, de
azt éreztem, megteltem. :D Van még jópár múzeum Bostonban, amiket majd
szeretnék megnézni, úgyhogy az az érzésem, hogy nem utoljára voltam ott. J
Péntektől péntekig kalandoztam és annyi
csodát láttam, hogy az valami elképesztő. Ezek után picit nehéz volt
visszatérni a hétköznapokba, de erőt ad ez a sok élmény és emlék. Aki csak
teheti, utazzon és menjen és lásson minél többet a világból, mert ezek azok a
tapasztalatok, amiket sehogyan másképp nem tudnánk megszerezni. És vigyetek
magatokkal kézfertőtlenítőt. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése