Eszterlánc menni Amerika - Campus Mundi & Brown : április 2019

Nos, az elmúlt majdnem két héten is volt bőven izgalom meg történés, bele is vágok! Le vagyok maradva, bocsánat! :D

Március 19-én, pénteken, részt vettem életemben először Pészah ünneplésen (angolul „Passover”), aminek keretében volt egy széder. Magyarul van szó erre? Nem tudom, őszintén, igyekeztem azért utána olvasni, hogy ne teljesen fogalmatlanul üljek le az asztalhoz, de angolul tettem mindezt. A család, akiknél lakom, zsidó vallásúak és náluk ez a hagyomány. Meg voltak hívva családi barátok, akikkel már találkoztam külön-külön, meg a két bolgár lány is ott volt, akik közül az egyikük Budapesten lakik, már említettem szerintem, a másikuk Londonban él, de nagyon régóta barátnők és együtt jöttek látogatóba. Gyönyörűen volt megterítve az asztal, már csütörtök este arra jöttem haza, hogy kész a teríték, nagy főzés és készülődés volt egész héten.

Mindenki kapott egy könyvet, amit hátulról előrefele kellett lapozni, és leírta a történetet, hogy mit is ünnepelnek ilyenkor. Ki van jelölve egy ember minden évben, aki vezeti a szédert, és lehetett közben kérdezni is. Hárman voltunk, akiknek ez volt az első ilyen ünnep, bőven voltak kérdések. :D Azt is elmondták, hogy persze a hagyomány az ugyanaz, meg az ünnep keretei, de maga a menete az családonként változik, a daloknak a dallama is, csak a szöveg ugyanaz, van, ahol az egészet betűről betűre átveszik, van, ahol csak a „főbb elemeket”, van, ahol mindig a legidősebb vezeti a szédert, ahány ház, annyi szokás. Nos, ez a húsvéttal is így van otthon, legalábbis az én tudomásom szerint. :D Ahány ház, annyi szokás, de az ünnep alapja az közös.

Szóval nagyon érdekes volt, persze, elég hosszú, fél 6 körül kezdtünk és az egész vacsorának fél 10 után lett vége. És mire az ételhez jutottunk, már mindenki nagyon éhes volt. :D Nagyon jókat ettünk amúgy, igazi lakoma volt. Sőt, kipróbáltam a tormás vodkát is, amit Shari csinált, igazán speciális ízélmény volt! :D

Mielőtt kezdődött volna a vacsora és odaértek volna a vendégek, készültem átöltözni a szobámban, amikor kopogtatott Shari. Mondta, hogy másnap mikor indulnak, mert a szüleinél töltötték a második estét, Connecticutban, így én otthon maradtam. Olyan aranyos volt, mondta, hogy elvinnének nagyon szívesen, ha lenne hely az autóban, és nagyon sajnálja. :D Egy ajándékzacskót adott a kezembe és azt mondta, hogy azt is sajnálja, hogy nem lesznek itt húsvét vasárnap reggel, és bár tudja, hogy ő nem az anyukám, de szeretné, hogy mégis csak otthon érezzem magam ünnepkor is, szóval itt van ez a csoki. Nos, elsírtam magam, nem is ez a lényeg :DDDD, hanem hogy végtelenül jólesett, hogy még erre is gondolt. Na, meg, egy halom kaját otthon hagytak nekem is, hogy ne kelljen boltba mászkálnom (amik valószínűleg zárva voltak, nem tudom, mert nem kellett megtudnom, haha).

Szóval volt húsvéti csokim! Bár tudom, hogy anya meg a nagyi eltette otthon a kindertojásom (az a legjobb, bárki bármit mond), mégis itt is volt egy kis ünnepem. Sőt, az összes vendég nekem boldog húsvétot kívánt, mert tudják, hogy én azt ünneplem. Mégis, az asztalnál szívesen fogadtak és elmagyarázták, amit nem értettem esetleg vagy kérdésem volt. Szóval nagyon ünnepi volt a hangulat! A messzelevő családom helyett lett családom az ünnepre. J)

Tanultam egy kártyajátékot is a lányoktól, amit, remélem, el tudok majd otthon magyarázni, de nagyon izgalmas volt, szóval továbbadom majd! :D Bár még majd gyakoroljuk, mert kicsit bonyi, gyorsan zajlik és bele kell jönni.

Na, meg, akit érdekel, mesélek a széderről is külön, érdekes volt, hogy mennyi szimbólum volt jelen az asztalon, mindennek oka volt, mi, miért van, hol, meddig, stb. :D Rendkívül komplex, szertartásszerű volt. De rakok ide fotókat is, hogy azért valami látszódjon belőle.

Szóval a hétvége nagyrészén magamra maradtam, de nem bántam. Megnéztem a macskát, akire Amanda vigyáz, ott hagyta nekem a kulcsot, már voltam amúgy ott korábban vele, a kutyalelkű macska! :D Silverspoon. Szóval meglátogattam őt is, és akkor vasárnap délután pedig végre nem esett (rengeteget esett az elmúlt két hétben), úgyhogy lementem a folyóhoz a kedvenc padomhoz. Volt húsvéti nyuszim is, mivel a szomszéd bokrában lakó nyúl (már rájöttem, hogy odavalósi) sütkérezett a napon, azt hiszem, már nem ijed meg tőlem annyira, mint korábban, szóval egyre közelebb tudok hozzá merészkedni. Tehát egy nyúl a szomszédunk.

Húsvét vasárnap együtt vacsoráztunk és egy elejtett mondatnál Amanda felkiáltott, hogy ez volt az Irány Eldorádó című mesében, majd mikor mondtam neki, hogy azt rendesen, egyben nem láttam még, csak részleteket, közölte, hogy azonnal meg kell néznünk. Így is tettünk. :D Ahhoz képest, hogy milyen régi, elég jó a vizuális világa, erre is rájöttünk.

Hoztak haza egy bőröndnyi cuccot (meg az egyik unokatesót, haha), amit a legidősebb gyermek hagyományozott rájuk, mert költözködnek. Volt benne mindenféle cumó, cipők, táskák, jelmezek, dekoráció, macskapárna – ami az enyém lett végül, hah!

mondanom sem kell, végül nem tartottuk meg a cipőt. :DDD

Miután kipakoltak belőle, Shari megkérdezte, kell-e nekem bőrönd? Csak néztem, hogy most tényleg? Szóval nem kell vennem bőröndöt, mert amúgy kellett volna, legyünk reálisak, így is alig fértem bele abba a nagyba, amivel jöttem, azóta pedig csak exponenciálisan növekedett a dolgaim száma, amióta itt vagyok. Szóval van plusz egy bőröndöm, éljen! :D

A múlt héten sem volt hiány kulináris élményekben; Amanda és Serena, a barátnője, akit csak InsectSerenának neveztünk el, mert a rovarokat tanulmányozza :D, kitalálták, hogy gnocchit fognak csinálni. Ezt a nevet amúgy szereti, mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez csúfolás kategória, sőt, mondtam neki, lehetne igazi képregényhőst csinálni belőle. Még gondolkozik rajta. :D Szóval liszt nélkül kellett megoldani a mutatványt, mert a Pészah után egy hétig nincs lisztevés, ez volt a kihívás a dologban. Na, azt, amit mi leműveltünk a konyhában, nehéz lenne elmesélni. :D

A lényeg, hogy végül lettek kis gojszlijaink, matzah lisztszerűséget tettünk bele, de ugye az matzah, szóval azt szabad, így az állaga kicsit érdekes lett. A szószunk az zseniális volt, az összélmény pedig szintén! Szóval erre mondjuk, hogy good job, team. :D

Sétáltam Kelvannal is, amikor éppen nem zuhogott az eső, tanultam a múltkori vizes élményből, úgyhogy csak tiszta ég esetén indulok el vele. :D A múlt héten befejeződtek az órák, mármint még a jövőhéten lesznek vizsgafelkészítők, ilyesmik, de a rendes szorgalmi időszaknak ez volt a vége. Én a szorgalmi időszak második hetén érkeztem, tehát itt is 14 hét, viszont volt egy teljes hét tavaszi szünet. Szóval 13. :D

Őszintén, kicsit furcsálltam, hogy mikor hétfőn bementem a prof utolsó előadására (utána a belga prof tartott már órát), az volt kivetítve, hogy „Happy Passover”. Mármint, nem sértődtem halálra, tudom, hogy ő is zsidó vallású és ezt ünnepli, de őszintén, kétlem, hogy az egész előadó is. Mindenhol, ahol csak kiírást láttam, kellemes ünnepeket kívántak, pont emiatt, mert eltérő lehet az ünnep megnevezése, amit a diákok ünnepelnek. Sokszor írtam le, hogy ünnep. Szóval őszintén, ez szerintem nem túl figyelmes húzás. Hát, ez az én véleményem.

Szomorú is voltam, néhány professzorral meg előadással kapcsolatban, hogy vége, pl. aki az Abnormal Psychology-t tartotta és a Macro-organizational theory-t, na, őket hallgattam volna még pár évig. :D

Az utóbbi, utolsó órán, annyira azt éreztem, hogy inspirál a prof, beszélgettünk a klímaváltozásról és a szervezetek szerepéről ebben, meg hogy hogyan állnak hozzá. Mesélt róla, hogy egy nőci, aki a Brown-on dolgozik, évek óta igyekszik belevinni az iskolát egy nagyobb, szervezetszintű programba. A lényeg, hogy átalakítani az egész kampuszt, hogy teljesen „zöld” legyen az egyetem. Már vannak ugye lépések e felé, de még koránt sem teljes. Azt mondta a prof, néhány egyetem már csatlakozott, de igazából még nem annyira széleskörű az érdeklődés, valószínűleg a belefektetett pénz és energia miatt, ami mondjuk szomorú. A lényeg az, hogy a Brown valószínűleg benne lesz teljesen, és mindezt azért, mert volt EGY ember, akinek ez nagyon fontos volt, energiát fektetett bele és megkereste a módját, hogy tarthassa a felszínen ezt a dolgot. („Because somebody inside the institution cared about the case and made the argument.”) Ez annyira inspiráló volt számomra, hogy ha csak egy valakinek szíve ügye valami fontos, akkor tényleg elérhető változás, legyen szó akár egy ekkora projektről – ha pedig ennél sikerülhet, miért ne sikerülhetne más, kisebb volumenű dolgoknál?

Annyira hálás vagyok azért, hogy az itt létem jelentős részeként tanulhattam még több dolgot, még több inspiráló, intelligens, értékes és érdekes embertől, olyan témákban, amiket én választhattam ki.

Annyiszor eszembe jutott, ahogy ültem azokban a hatalmas előadókban, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy én ösztöndíjasként ülhetek itt. Eszméletlen. Ajándék tudást kaptam ezáltal, amit biztos vagyok benne, hogy fogok tudni hasznosítani. J És a tudás a legnagyobb ajándék, a tapasztalat mellett. Szomorú, hogy vége az előadásoknak, de végtelenül hálás vagyok értük. Na, arról meg már nem is beszélve, hogy az extra tudáshoz hozzátartozik a szókincs bővítése is angolul!!!!

Voltunk Amandával a múlt héten talán csütörtökön, nem is tudom, egy előadáson, amit a Brown Bird Club (? asszem:D) szervezett. Meghívtak egy ornitológust és mesélt a Rhode Island Bird Atlas aktualizálásáról. Nagyon érdekes volt, nagynéném férje ornitológus, alig várom, hogy ezt elmeséljem neki, bár ő valószínűleg tudja azokat a dolgokat, amikről az előadás szólt. :D Volt pizza is, szóval a vacsink is megvolt. Kitűzőt is kaptunk és szerintem nagyon jó dolog, hogy itt még ilyen klub is van, ami teljesen önszerveződő, diákok által. Hajrá nekik!

Pénteken ellátogattam Vickyhez, már meséltem róla. A prof ismeri és leszervezte ezt a találkozót. Nem volt túl jó kedvem aznap, hideg volt, zuhogott az eső, mindenesetre kíváncsian sétáltam a házhoz (nagyon közel lakik Vicky anyukája hozzánk amúgy).

Aztán kinyílt az ajtó, a Nagyikámra emlékeztető néni nyitott ajtót és megszólalt, hogy „oh, te vagy az Eszter, ugye?” Le is fagytam egy pillanatra, mármint amióta itt vagyok, itt senki az égvilágon nem szólt hozzám magyarul. Nagyon boldog voltam. :D

Vicky ért magyarul, beszélni sajnos nem beszéli. Teáztunk és beszélgettünk, annyira jó volt!! Anyukája, Ágnes tökéletesen beszél még mindig magyarul és nagyon boldog volt, hogy tudunk magyarul is beszélgetni, mert nincs igazán kivel, a férje pár éve meghalt. L A másik lánya, Barbara beszéli kicsit a nyelvet, de nem annyira folyékonyan. Annyira különleges élmény volt, szinte végig gombóc volt a torkomban. Rengeteg téma feljött, kérdezték az otthoni dolgokat is, elmesélte Ágnes, hogyan hagyták el az országot a férjével ’56-ban.

Megdicsérték az angolom, nagyon büszkén húztam ki magam a székben! :D

Aztán a prof kicsit hamarabb elment, nem volt túl jól, allergiás szegény. Szóval én még maradtam kicsit utána, és végig magyarul beszéltünk, Vicky értett mindent, ő angolul válaszolt, de egy pillanatig se akadt meg a beszélgetés! Így visszagondolva egészen hihetetlen, bele se gondoltam akkor, hogy én magyarul beszélek, anyukája is, ő angolul válaszol, és így tovább. Akkora ajándék a nyelvtudás, nem tudom hangsúlyozni és mindemellett minden tiszteletem szeretném kifejezni a kétnyelvű vagy akár többnyelvű családok felé, mert amíg fordítgatni kellett, rendkívül fárasztó volt. :D Emlékszem még, mikor Olaszországban éltem, és egy nap beszéltem magyarul, angolul és olaszul, annyira leszívta az agyam, elképesztő, hogy valakik így élik a mindennapjaikat. Szóval tényleg. Respect.

Plusz, annyira furi nekem, elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet ez, amikor teljesen értesz egy nyelvet, de válaszolni nem tudsz azon a nyelven. Nagyim is ilyen a némettel, svábbal, anya is így van pl. a némettel, orosszal, Vicky pedig a magyarral. Azért így is, érteni ezt a nyelvet, örülök neki nagyon, mert szerintem a magyar nyelv igazán különleges. Beszéltünk erről is, hogy Ágnesnek is azért hiányzik annyira, hogy magyarul beszélhessen, mert annyira gazdag és csodaszép, végtelenül árnyaltan lehet kifejezni magad.

Bevittek egy szobába, ami tele volt könyvekkel. Mesélték, hogy Ágnes hamarosan elköltözik egy idősek otthonába és nem tudja magával vinni a sok könyvet, szóval választhatok, amit csak szeretnék. Küldtek neki otthonról magyar könyveket – mennyire aranyos!!! Így lett pár csodás, régi könyvem. És megvan az első saját Szabó Magda kötetem is! Ki gondolta volna, hogy egészen Amerikáig kell eljönnöm érte? :D

Annyira kedves, barátságos és melegszívű emberek, bízom benne, hogy tényleg tartjuk majd a kapcsolatot. Nagyon nagy élmény volt ez a délután velük. J Igazán azt éreztem, hogy feltöltődött a lelkem.

és Vicky olyan pici! :D nagyon aranyos

Egész hétvégén szakadt az eső kb., szóval bentre voltunk kényszerülve. Aztán megérkezett a legidősebb gyermek a feleségével, és az ő anyukájával és tesójával, akik Japánból érkeztek. Az anyukája semmit nem beszél angolul, a tesója kicsit azért tudott kommunikálni. Ja, igen, ha nem lett volna világos, a feleség is japán származású. :D De ő már sok-sok éve az Államokban él.

Vasárnap este vacsorához lehívtak engem is otthon, hétfőn pedig egy éttermi vacsorát költöttünk el közösen. Beszélgettem erről a család többi tagjával, hogy mennyire nehéz kezelni ezt a helyzetet, hogy igazából nem igazán tudnak velük kommunikálni. Nagyon igyekeztek, tényleg, hogy jól érezzék magukat a vendégek, programokat találtak ki, készültek, próbálkoztak még japánul is hozzájuk szólni, kérdezték mindig, és ez hogy van, meg azt hogy mondják. Na, meg egy hatalmas puzzle-t kezdtek el együtt kirakni, mert ugye az univerzális móka. :D Beszálltunk mi is, még mindig nincs kész, esténként leülünk hozzá. :D

ez vasárnap este volt

ez kedd reggel

Nekem is furi volt, mert – azt beszéltük, lehet, ez ilyen kultúrából eredő dolog – de a japán vendégek nem igazán próbálkoztak a kommunikációval. Ami még furibb volt, hogy nem csak hogy velünk sem, hanem egymással se. Nem tudom, én nem ismerek amúgy japán embereket, szóval messzemenő kijelentéseket nem szeretnék tenni, csak azt láttam, hogy megviseli a családot, hogy nem tudnak kommunikálni. Mert ők, mármint akiknél lakom, most róluk beszélek, igazán szociálisak, néha hangosak is :D, kommunikálnak ezerrel, nagyon nyitottak és jóindulattal állnak mindenkihez. Engem is olyan nagy melegséggel fogadtak már az elejétől is, amikor még szinte semmit nem tudtak rólam.

Szóval ez egy nagyon faramuci helyzet volt, van amúgy erre angol szó? :D Faramuci. Ahh, de jó szó. Szóval faramuci helyzet volt, igyekeztünk mi is a lányokkal feldobni a hangulatot, mert itt volt a hétvégén Amanda barátnője, Serena is látogatóba.

Jött megint a tesóval és feleségével a kis fehér, rókaszerű kutyi, és most nagyon kedves volt velem, már az elejétől, meg is lepődtem. Elvittük sétálni is, elég buta kis kutyi, mindenesetre tündéri. :DDD

kívülről ugyanez :D

Aztán amikor végre jobb idő volt – egy napig, hahh – kiültünk a ház elé, piknikezni és teapartit tartani. Amanda gyűjti a kalapokat, szóval mindegyikőnk kapott egy csudi kalapot és brit akcentussal beszélve teáztunk és társasoztunk. Nagyon vicces volt. :D Ott volt Eleanor is, random átjött látogatóba, szóval négyen lányok jól mulattunk.

Voltunk a farmon is, a nagyon mini kutyik már nagyobbak és a kis fehér ördögfiókák, akik 11-en vannak, már kezdenek nagyon megnőni. A bébikecskék is tündériek, vannak új kiscicák is, tobzódtunk a cukiságban. Akármerre néztünk, csak szőrös boldogság vett minket körbe. Tucker is nagyon aranyos volt és már megismer!!! Kaptam tőle puszit. :DDD vagyis odadugta a fejét, mikor lesétáltunk hozzá. Célirányosan odajött hozzám és köszönt. Kis illedelmes. :D

milyen büszke mama <3

a kis bébik <3 ezt a fotót a farmos instáról csórtam, kövessétek őket! @rosasharn_farm

A héten be szeretném fejezni nagyjából a sulis dolgaim, illetve a papírmunkát is el kell rendezni, mert vasárnap jön Anya és New Yorkban leszünk egy hétig! Még nem nagyon mertem belegondolni, milyen jó lesz. :D Bár már hála sok kedves barimnak, van sok tippem, merre, mit érdemes, köszi mindenkinek, aki segített vagy segít! <3 Ha már ott vagyunk, ugyebár, akkor a maxot szeretnénk kihozni belőle. J

Na, igen, szóval a prof aztán megy az európai körútjára a nyárra (lehet, megint találkozunk majd Pesten… :D), így aztán már csak e-mailes kommunikáció lesz az ittlétem végén. Szóval amit alá kell írni, meg megbeszélni, azt még a héten lesz a célszerű, amíg mindketten egy helyen tudunk tartózkodni. Ma mondjuk pont nincs bent. Eh.

Szóval van még azért teendő bőven, meg majd még szeretnék még egy kirándulós körutat szervezni, mielőtt hazarepülök június elején, úgyhogy azt is ideje lenne elkezdeni végiggondolni.

Úgyhogy addig is, eltűnök egy darabig, a héten, ha még lesz csak félnapnyi jó idő, lehet, elmegyünk az állatkertbe is!

Még néhány életkép: