órák és állatkák / február 4 - 9. /

No, hát majdnem eltelt megint egy hét…

A hétfő az kissé mélypontom volt, talán akkor ért igazán utol a kultúrsokk. Még jó, hogy ebből írtam a diplomamunkám, így azért annyira nem ért váratlanul, csak az, hogy ilyen „hamar” jött. Ilyenkor különösen bosszantó, hogy úgy érezheti az ember, hogy mérges másokra – mindeközben magára mérges. Szóval én is így voltam, mérges magamra, aztán jött a bűntudat, hogy nem élvezem minden pillanatát ennek az egésznek, pedig mennyien állnak mögöttem… Aztán egy napig így senyvedtem és azóta visszafele jövök ebből, azt hiszem. Köszönöm, akiknek rinyálhattam erről. Tényleg. <3 Igyekszem összekapni magam, na. Bátorság, erő, energia. Nehéz, de én akartam, nesze nekem, most meg igyekszem kihozni belőle a maxot.

Szóval hétfőn fejbevágott, hogy tulajdonképpen a kultúrsokkos kutatásom akár tovább is vihetném, kicsit átmaszkírozva. felvetettem az ötletet a profnak, azt mondta, írjak egy vázlatot. Hát, jó. Írtam.

Közben bejárok amúgy órákra, ezekről is kéne írnom, rájöttem. Most írok néhányról, aztán majd még néhányról, nehogy aztán kifogyjak az írnivalóból… :D

Na kezdésként akkor háromról.

Szóval járok statra, igen, jól olvassátok, „Statistical Methods” az óra címe, és én, Illy Eszter, önként (dalolva azért nem) járok erre az órára – kapaszkodjatok – heti HÁROMSZOR. Mert, nos, annyiszor van. Szóval heti 3x50 percben ANGOLUL hallgatom a STAT dolgokat és nem, még nem folyt ki az agyam a fülemen, de nagyon vicces (ezt nem értem, miért írom le, tök öngól), amikor rájövök, hogy „ja, én ezt tudom”, csak fogalmam nem volt róla, hogy angolul így hívják. J Semmi gond. Haladok. Kedves volt a professzor nagyon, odamentem hozzá egyik óra után, kaptam hozzáférést a diákhoz, a problem set-ekhez és minden anyaghoz, ami a kurzushoz kapcsolódik.

Járok még az én profom órájára; ezt egy belga professzorral együtt tartja és az a címe, hogy a „The Psychology and Philosophy of Happiness”. Izgi, mi? Hát, én is azt hittem… Nem ám. Jó kis óra, felváltva beszélnek amúgy témánként, most a héten a belga fazon volt, elvileg jövőhéten cserélnek. Nekem picit sok ez a filozófiai megközelítés, de hát én már a Károlin sem voltam annyira jóban a filozófiával… egy szintig tök oké és érdekes, de van, ami már túl sok. Most pont egy ilyen szakaszban van a sztori… :D Itt is kaptam hozzáférést egy ún. Canvas nevezetű oldalon, ami hasonlít lényegében egy neptunhoz; az óra anyagai vannak fent, a tennivalók, a jegyeket ide teszik, a bejárást is vezetik itt, szóval, ja. Mint a neptun körülbelül. Csak ez betölt, emiatt nem sírsz és nincsenek rémálmaid. Ez az óra is heti háromszor 50 perc.

Furák nekem ezek az 50 perces órák is, mert annyira másképp alakult az órákon ülés viszonylata nálam; a gimiben 45 perc volt, oké, utána vért izzadva átálltam a másfél órára az alapszakon, majd megint teljesen összekeveredett minden, mert a mesterszakon meg hol két és fél óra volt, de pl. más időközönként szünetekkel, hol szintén másfél óra és így… oké. Most 50 perc, elég rövidke idő amúgy.

Aztán járok heti 2x egy szociológia tanszékes órára és huhú, imádom. Az a címe, hogy „Macro-Organizational Theory: Organizations in Social Context”. Annyira izgalmas és nagyon sok átfedés van benne a munkapszichóval, szóval otthonosan érzem magam. A professzor is zseniális, bár nagyon hadar, úgyhogy nagyon oda kell figyelnem minden szavára, de hát isteni. Ez heti kétszer (kedd-csütörtök) 80 perc.

Amúgy ezen az oldalon meg tudjátok nézni, milyen kurzusok vannak. Elég sokra folyattam a nyálam, de pl. azokra a kurzusokra, amik alacsony létszámúak, nem akartam bepúposkodni, ezért kerestem olyanokat, amik nem ütköznek egymással, hasznosak lehetnek nekem vagy érdekesek (stat esetében ugyebár nem beszélhetünk mindkettőről), és nagy előadókban vannak, szóval nem foglalom senki elől a helyet.

Volt egy kis gond ebből, levelezgettem az IT Support-tal, hogy én magam nem tudtam felvenni az órákat, mint „observer” (igen, it’s a thing) csak a professzorok tudnak hozzáadni, mert SponsoredID-m van. Ebbe nem is mennék bele jobban, bonyolult ez az egész nekem, mint a jóélet, de hát ők tudják, ez így lényegében működik, így két hét után majdnem sikerült már minden óra anyagához hozzáférnem… :D Szóval kedvesek a professzorok, mikor elmondom nekik, ki vagyok és mit szeretnék és én igazából csak csalárd módon hallgatózom és jegyzetelek. Általában a „foreign visiting student” szókapcsolatra pozitívan reagálnak. Érdekes módon a „from Hungary”-re is, bár lehet azért is, mert nem igazán tudják, hogy hol van. (? nem tudom.)

Na de visszatérve, írtam egy vázlatot, a kultúrsokkos kutatásom kicsit átalakítva mesterszakos diplomamunkából, nagyon megszállt az ihlet, meg hát épp kultúrsokkban lubickolok, erre lelőtte a prof… hogy nem jó, mert én épp ebben vagyok. Amit értek, és ebben igaza van, de annyira igyekeztem objektív szempontok alapján megközelíteni az egészet. A tervem az volt, hogy egy konkrét tréningtervet biztosítsak, ami a szocializációs folyamatot segíti. Van egy iroda itt az egyetemen, akik konkrétan a mindenhonnan érkező külföldiekkel foglalkoznak, ugyanis itt két-három EZER külföldi forog minden évben. Mármint lerövidítve ennyi, mert nyilván összetettebb az egész.

Nem is tudom, beadjam-e csak így a derekam, hogy oké, akkor mást. Kitalálok valamit… Csütörtökön beszéltem erről Logannel, aki jót mulatott azon, hogy kissé felhúztam magam… :D Aztán meg már én is nevettem. Ja és, mikor arról beszélgettünk, hogy nekem itt mennyi minden furcsa vagy szokatlan, kérdezte, hogy nálunk milyen a konnektor. Mindig van nálam átalakító, mivel laptoppal járok és hátha kell (volt, hogy már kellett), szóval megmutattam neki, és erre annyit mondott, hogy „that’s just disgusting”. :DDD

Szerdán megint itt volt Kelvan, a prof írt is nekem egy e-mail délelőtt, hogy Kelv itt van, ha szeretnéd elvinni sétálni, nyugodtan, nyitva lesz az ajtó.

Nagyon örültem neki, mentünk is sétálni vagy egy-másfél órát. Annyira jófej eb.

A héten felfedeztem egy jó kis kávézót a Brown Könyvesboltban. Na, meg a könyvesboltot. Annyira jó könyvek vannak, meg minden más dolgok, pl. Brown MERCHENDISE. Brown feliratú… nos, minden. Minden is. Brown logóval ellátott plüssök, ruhaneműk, bögrék, termoszok, zászlók…

Valamit majd mindenképpen szeretnék a Brown-os bögrén kívül, még majd meglátom, mi lesz a nyertes. A 15 dolláros, Brown feliratú unikornisokról lemondtam, na. Oké.

Közben kiderült az is, mi lesz a jövő péntek esti programom; a prof megkérdezte, tudnék-e Kelvanra vigyázni este pár órát. Hát persze.

Kedden, gondolván, hogy ha már kultúrsokkolva vagyok, maxoljam ki azt is, kerestem egy jó kis reggeliző helyet. Találtam is (a Yelp-et használtam), East Providence-ben. Annyira jó volt, igen, teljesen olyan, mint a filmekben. Kipróbáltam végre a klasszik bacon & pancakes kombót és bár nagyon ízlett, úgy érzem, az európai gyomor nem erre lett kitalálva, bár aznapra legalább már nem kellett aggódnom a kaja miatt, mert kb. úgy éreztem magam, mint a karácsonyi vacsora után. :D És a felszolgáló nőcik is vééégtelenül kedvesek voltak. Our Place on North Broadway – ha valaki valamikor Providence-ben jár, csekkolja, én imádtam.

Szóval picit kirándultam egyet délelőtt, ez új erőt adott. Amúgy, mikor leszálltam a buszról eléggé lestem, hogy hova kerültem, mert csak egy elhagyatott benzinkutat láttam egy kihalt út szélén… oké. De aztán nem volt para persze, csak így elsőre fura volt.

Ehhez hozzátenném a BUSZMEGÁLLÓK jelenségét. Ami az, hogy NINCSENEK. Vagyis egy nyamvadt tábla jelzi, hogy amúgy itt ez egy buszmegálló.

Illusztrálom…

 

igen, ez egy buszmegálló 

Szóval ez is elég érdekes. De a buszsofőrök meg tudják mindig, szóval nincs baj. :D 

Amit még imádok, hogy ANNYI, de annyi mókus van!!! Mindenhol ott vannak, futkorásznak meg léteznek a szőrmés kis fejükkel, jajj, nagyon aranyosak.

Voltam a postán is csütörtökön, hogy miért, az titok. Egyelőre.

Pénteken megint odajött hozzám egy kedves lány, hogy csak azt szeretné mondani, milyen szép a hajam. Nagyon jólesett, mert a pénteki napom is kissé nehezebben indult. Sikeresen beregisztráltam a CIEE-nél (a SEVIS miatt ez kell), és kaptam feladatot, hogy egy hét alatt szerezzek magamnak social security numbert. Hogy négy hónapra minek, azt nem tudom. De így lesz, oké. Eduardoval kicsit nehezen értettük meg egymást (a megerősítő e-mail aláírása alapján gyanítom, hogy vele beszéltem), aztán végül csak sikerült ellenőrizni, hogy tényleg ott vagyok, tényleg azt csinálom, tényleg úgy van minden. Ámen. 
Beszéltem a nagyimmal is telefonon, ami tök jó, mert ő ugye az internetesdiből kimarad, szóval vele nem fésztájmoltam eddig. Nagyon aranyos volt, úgy örült neki, és hát én is, nagyon jó volt hallani őt is. És tökjó, mert felhívtam a számot, leraktam, visszacsörgött és egy hang bemondta, hány percem van (ugye van ilyen international credit a kártyámon) a beszélgetéshez. Majdnem 10 percet beszéltünk és ez lehetett kb. majdnem két dollár. Szóval ez tök jó hír, mert így tudom máskor is hívni, a havi 10 dolláros keretbe sok-sok-sok perc fér bele!!! <3 

Aztán szintén pénteken meghívtak a laboros srácok egy ún. „social”-re, ők csak így hívták, ami abból áll, hogy pár hetente péntek délután 5-től söröznek (igen, nem viccelek), beszélgetnek, van egy csomó csipsz meg süti meg persze alkoholmentes ital is és elvannak 7-8-ig. Az egyetemen. Igen. A Metcalf Research Building egyik konferenciatermében. :D Hát ez haláli. Örülök, hogy megnéztem, végül az én profom is felbukkant amúgy, beszélgettem még pár csodabogárkával, másik laborokból, nagyon jófejek voltak. Volt egy filozófia phd-s srác, aki mindamellett, hogy úgy nézett ki, mint egy rajzfilmfigura, egy olyan órát tart, ami valami ilyesmi, hogy "introduction to suffering and pain" vagy valami ilyesmi... :D Meg érdekes volt látni (nekem ezek is érdekesek, igen), hogy pl. itt kb minden ilyen alumínium dobozban van, ami folyik, vagy üvegben - ez így az üdítőkre vonatkozik. Vizet azt persze palackban is kapsz, mondjuk legtöbbször ilyen kis pici palackban, de a "soda", azaz az üdítő az ebben a két formában a legnépszerűbb. Vagy 2-2,5 literes kiszerelésben, műanyag palackban... :D 

Szóval örülök, hogy elmentem, meg nagyon aranyosak voltak, hogy meghívtak. Pénteken bent volt ismét Kelvan, nagy örömömre, szóval jót sétáltunk a kis szeleburdival, már megismer! <3

kreatívan hűtik az innivalókat :D 

Este már nem volt erőm semmihez, szóval nagyon hamar elaludtam. Szombaton, azaz ma, mert ma fejezem be ezt a bejegyzést (csütörtökön kezdtem, ehhe), mostam és épp azon gondolkoztam, hova menjek boltba, mert a készleteim jelentősen megfogyatkoztak, amikor kopogtak az ajtómon. Amanda volt az, és megkérdezte, nem szeretnék-e vele menni a farmra, ahol a lova lakik és megnézni? Hát teljesen odáig voltam, persze, hogy mentem. Amanda a házaspár egyik lánya, akiknek a házában lakom, amúgy. Szóval elmentünk, és ez már a szomszédos államban volt – fél órát se autóztunk és már kint volt a Welcome to Massachusetts tábla. Gyönyörű környéken van a hely, és jahj, az állatkák!!!

Hát én tobzódtam a gyönyörben és a cukiságban. Amanda lovát Tuckernek hívják, és örökbe fogadta, mert állatorvosit végzett, ott lakott az egyetemen a paci, de már öreg. Szóval meggyőzte a sulit, hogy hadd vegye magához és szerzett neki helyet ezen a farmon, mert ismeri a tulajt. Eszméletlen. :D Tucker nagyon barátságos és olyan, mint egy PLÜSS. Nem viccelek. Én ilyen puha szőrmés lovat még nem láttam. Ott van vele Mariah is, aki pedig egy póni és bár én nem szeretem a pónikat (szerintem kisebbségi komplexusos kis köcsögök), ő aranyos volt nagyon és szintén nagyon puhi. Voltak még ott barik is. Aztán egy kb. 3-400 méter hosszú ösvényen bementünk a konkrét házhoz (ez volt a driveway kérem szépen), ahol a tulajok laknak és a ház mellett még több kis elkerített rész volt – ahol malacok, kecskék, tyúkok, kutyák és cicák voltak. Végem volt. 

Láttam hatalmas üvegházakat is, ott meg zöldségeket termesztenek. Szóval foghattam a kezemben BÉBIKECSKÉT, simogathattam kismalacot, nagy kutyákat, dagi cicákat… és a kecskék. Ó, a kecskék. Annyira aranyos teremtések, mint a kutyák, olyanok voltak. Felugráltak, jöttek simiért, érdeklődtek, meg akarták enni a cipőfűzőm… :D Jaj igen, mert Amanda, mielőtt elindultunk, felajánlotta, hogy vegyek fel egy bakancsot, ami az övé, nehogy a saját cipőm sarazzam össze. Mennyire aranyos.

dagi cicaaaa

Szóval tobzódtam a cukiságban, Amanda elmesélte és megmutogatta, ki kicsoda, ki kinek a kije, aztán még tiramusos cupcake-t is kaptunk a nőcitől, akié ez az egész. Tuckernek sajnos le kellett ápolni a lábát, mert kb. két hete megsérült a patája, de senki nem tudja, hogy csinálta. Szóval Amanda leápolta neki, meg bekötözte, nagyon profin csinálta. És a paci olyan okosan hagyta. Jaj, és tud trükköket! Tud meghajolni, mindkét oldalra, ha azt mondják neki, hogy „bow”, tudja rázni a fejét, ha azt mondod neki, hogy „shake it”, és ad puszit Amandának, ha megkéri, hogy „give a kiss”. Nagyon aranyos :D

Mivel boltba nem jutottam el és ma RENDKÍVÜL hideg van, értsd: hőérzet kb. mínusz 10 fok és hatalmas szél, ezért csak a közeli kisboltig vándoroltam el, hogy valami ideiglenes ellátmányt szerezzek. Ott pedig egy fura bácsi hadovált arról, hogy ismerte a Lynyrd Skynyrd bandát?... Hát, jó neki. :D

Amúgy még mindig elég sok ház van, ahol nem szedték le a karácsonyi dekort, de nem csak ezen a környéken, mikor a héten a város másik felében jártam, ott is bőven volt még santa claus meg karácsonyi koszorú az ajtókon.

Most meg lassan elpilledek, mert holnap azon túl, hogy rendesen be kéne vásárolnom, át kéne alakítani a kutatási tervem, hogy átmenjen. :D

Szóval hamarost jelentkezem!