Újabb hét
közeledik a végéhez, ez már a harmadik. Egyszerre érzem azt, hogy ezer éve itt
vagyok, meg hogy igazából még el se jöttem.
Vasárnap olyan
hideg volt, hogy éppen csak kimerészkedtem egy kicsit és így is lefagytak a
szempilláim. Hétfőn aztán megejtettem a nagybevásárlást – Aldi és csodás
dolláros bolt, amit még a google maps is úgy jelez, hogy „százforintos bolt”.
Hozzáteszem, attól még az ilyen fürdőszobai cuccok nem ANNYIRA olcsók, de még
így is jobban jön ki az ember, mintha élelmiszerboltban vásárolná meg a
samponját meg a tusfürdőjét – bár vehettem volna biosampont 15 dollárért a
WholeFoodsban. Na, majd legközelebb.
Persze, nem
bírtam megállni és vettem egy két – mások számára – értéktelennek TŰNŐ cuccot,
de én teljesen boldog vagyok az egy dolláros ollómmal és az egy dolláros
holografikus neszeszeremmel.
Szóval úgy
buszoztam haza, hogy még a fülemen is táska lógott.
ez itt kb 27 dollár
Hétfőn a
délutáni óra előtt a lányokkal videócseteltünk :D Szia Elin, szia Laura! :D
Ilyenkor szinte érzem, ahogyan bámulnak, hogy miféle nyelven röhögök én a
folyosón? :D
In other great
news, még hétfőn kiderült számomra, hogy ÁLLÍTÓLAG miféle papírok kellenének
még nekem, mert hát amúgy is, a vízumos cirkusz nem volt elég. Szeretnék még
papírmunkát, érezték ezek a drágák.
A CIEE közölte,
hogy nekem kell socal security number (ez egy, hát, mondjuk, személyi szám),
mert miután beregisztráltak a SEVIS rendszerbe (vagyis Eduardo drága megtette),
ez a következő lépés. Írtam egy szívhez szóló szép üzenetet nekik, hogy én
amúgy itt nulla dollárt keresek nettó
is meg bruttó is, ilyenkor is szükséges-e ez a kanosszajárás, de a csaj, aki
válaszolt, csak nem tágított, sőt, még igyekezett felforralni az agyvizem is,
hogy még ilyen meg ilyen formokat kell kitöltenem… Nos, nincs mit szépíteni,
egy pöppet elfrittyentem.
A legjobb dolog
az egészben: egy adópapírt kell kitöltenem arról, hogy én márpedig tényleg, de
komolyan kerek nulla dollárral gazdagodtam az ittlétem során. Mármint a
„munkáltatómtól”, ami ugye az egyetem. A harci fellángolást követte a kínombanröhögök fázis. De hála égnek
ráérek ezzel júniusig. Közben a CampusMundis papírokkal kapcsolatban is kellett
e-mailt írnom, mert halványlila gőzfuvallatom nincs, hogy a during mobility
papírt mikor kell elküldeni.
Szóval ilyen
idegállapotban elmentem vásárolni, és mivel azzal voltam elfoglalva, hogy
semmit ne felejtsek el és senkit ne üssek agyon a buszon a táskáimmal, ezért
egész jól elfeledtem a papírmacerákat, mire hazaértem.
Aztán épp
pakoltam ki a szerzeményeim, mikor Amanda kopogtatott, hogy lenne-e kedvem
elmenni velük vacsorázni este; ugyanis van egy hely (ráadásul nem messze onnan,
ahol az első héten laktam), ahol hétfőnként 5 dollár a kagyló és a sültkrumpli.
Emlékszem, New Yorkban Paulina azt evett, mikor elmentem vacsorázni a
Zoliékkal, meg is kóstoltam és nagyon finom volt, szóval igent mondtam.
Amanda elment
megetetni Tuckert meg leápolni a lábát a farmon, addig én megfőztem, amit meg
kellett és eldobozoltam a kis kajám. Aztán elmentünk kocsival, ott volt Amanda
tesója, Hillary, akivel így végre személyesen is találkoztam, meg az egyik
barátnője, Heather. Nagyon aranyosak voltak, jókat beszélgettünk meg ettünk,
mesélték, hogy ez ilyen hagyománnyá vált, hogy hétfőnként ide járnak, és többen
is szoktak lenni, a jövőhéten is jöjjek csak, akkor többen ráérnek a
társaságból.
Aztán elmentünk
egy nagy boltba, mert a Hillary megkérte Amandát, hogy vigye el kocsival
bevásárolni, és találtam padlizsánt 99 centért. Nem viccelek! Meg vettem
bébirépát is még. Szóval jó volt, még elmentünk utána tankolni Amandával,
énekeltünk a kocsiban, meg ilyenek. :D
ez egy mini pite, ami 50 cent volt :D
Kedd reggel
vicces volt, hogy késésben voltam a reggeli órámról, a konyhában összefutottam
Amandáékkal, akik épp akkor indultak kocsival, szóval el tudtak vinni. Ilyen
szempontból nagyon szerencsés helyzetben vagyok. :D
Akik pszichósok,
azoknak ez sokat mond, de majd’ másfél órán keresztül a kötődési mintázatokról
beszélt a bácsi az Abnormal Psychology órán… Kissé kivoltam, hogy ezen miért
kell ennyit nyammogni. Vagy csak szerintem túlzás ez? Nem tudom.
Ez eléggé
jellemző amúgy itt, megfigyeltem, mármint a szájbarágós magyarázás, ami néha
jól jön (pl. staton, ehhe), de néha a falat kaparom tőle. Így is olyan rövidek
ezek az órák, de ha még hosszú perceket pazarolnak arra, hogy a triviális
dolgokon csámcsogjunk… Mindegy, ő dolguk, én örülök, hogy nem kell fizetnem és
ingyen hallgathatom ezeket az órákat, tényleg. Csak néha nem értem, hogy ezt
miért kell.
Az órák közti
szünetekben hallottam, hogy a most következő hosszúhétvégén hova készülnek a
gyermekek; elhangzott Miami de Las Vegas is. Ez igen, élni tudni kell!
Aztán kedden
olyan hóvihar lett délutánra, hogy konkrét hóember lett belőlem, míg a 8 percet
a buszmegállótól lesétáltam a hegyen. Mondjuk vicces volt. Nem igazán készültek
fel a hóra vagy én nem is tudom, de elakadt autók voltak az útszélen, a buszon
is aggódtam kicsit, ahogyan zötykölődött. :D
8 perc séta volt, tényleg
Aztán szerdára
meg jól megfáztam, úgyhogy egy betegnapot tartottam, ittam a neocickányt meg a
jó kis magyar aspirint és ágyban üldögéltem hazai citromfűteát szürcsölve.
Hála égnek
jobban is lettem, csütörtökön már mehettem is a HIVATALBA a social security
number ügyben. Itt kb. 40 percet vártam egy váróteremben, ahol két, nos, hogy
is mondjam ezt szépen. Két sörfőzde illatú hölgy elég hangosan szórakoztatta a
váróban ülőket. A biztonsági őr végtelenül türelmes volt velük. Meg úgy
mindenki.
Aztán végre
sorra kerültem és egy kedves hölgy kérdezte az ablakban, mit szeretnék. Mondom
tessék adni nekem ssn-t, aztán nem is értette először, hogy nekem olyanom hogy
nincs? Meglebegtettem az útlevelem és akkor kapcsolt, hogy a gyermek nem
idevalósi. Azzal kezdte, hogy akkor légyszi, adjam oda az I-94 form-ot. Én
mondtam, hogy úgy tudtam, meg úgy olvastam, hogy azt egy online rendszerben
nekem elintézték, mikor a reptéren beengedtek az országba hivatalosan. Pár
másodpercig pufferelt a néni, aztán csak annyit mondott, „ja, igaz”.
Kitöltette velem
a papírokat (először spanyolul akarta), aztán jobban megvizsgálta az enyémeket
– ja, hogy én nem fogok pénzt keresni? Akkor ő nem ad nekem ilyen számot,
mondtam, hogy szerintem is ez a szitu, de a szponzorcégnek más a véleménye.
Aranyos volt, mondta, hogy akkor tartsam meg a kitöltött adatlapot, ha valaha
ténylegesen dolgozni fogok (mármint így pénzért, meg minden) itt, akkor csak
belibbenek, beadom, és már csinálják is. Addig is, ad nekem egy hivatalos
levelet, hogy miért nem adott nekem ilyen cucmót, hogy legyen bizonyítékom,
hogy itt voltam és megpróbáltam. :D Hálás voltam neki ezért nagyon, amúgy
annyira kis kedves volt, mutatott a kislányáról is fotót, meg ilyenek… Miért
mindig a fura embereket találom be, vagy ők engem. :D De jót mosolyogtam, cuki
volt a kislánya, tényleg. Még azt is mondta, hogy hívják. Sarah, ha valakit
érdekel.
Ja, igen, meg
ilyen kis kedvesen aggódva mondta, hogy az útlevelemre nagyon vigyázzak, és ha
lesz is valaha ssn-em, akkor azt soha ne adjam ki senkinek!!! Mondtam neki,
köszönöm néni, viszlát, aztán kisasszéztam és azzal a lendülettel írtam is a
CIEE-nek, hogy heló, ez van, én megpróbáltam.
Aztán ebédeltem
és közben kaptam fotókat a Nóri szalagavatójáról és írt, hogy megérkezett a
levelem, amit küldtem, juhúúú! El is sírtam magam, néztek is rám furán. :D
Nagyon szép volt! <3
mindkettőt fogtam a kezemben babakorukban, most meg felnőttek :( :D
Nórihoz is odaért :))) <3
A szocos órán,
mint a legtöbb órán amúgy, hátul helyezkedtem el, mivel én ugye csak observer
vagyok, haha – és beszorultam két, később érkező sportoló közé. Az egyik evett,
az illata alapján malachúsos szendvicset, a másik valami másik óra anyagát
írogatta a telefonjáról, én pedig próbáltam figyelni. Lehet, hogy többet nem
ülök inkább hátra. Amúgy vicces
volt, még a prof is megjegyezte, meg, hát, elég látható volt, hogy a fél eladó
üres volt – hosszúhétvége lesz, hétfőn és kedden nincs suli, de már most a fél
iskola elutazott.
Jahj, igen, és
csütörtökön volt valentin-nap, ami itt aztán valóban sátoros ünnep – reggel a
konyhában cuki kis rózsaszín sütik fogadtak, amiket Shari sütött. Nagyon aranyos,
bár én nem tartom ezt igazi ünnepnek. Ők nagyon élik. :D
Aztán beszéltem
anyával is és hozzá is elért a szülinapi kártyám! Nagyon gyors ez a posta, mert
múlt csütörtök este dobtam be a ládába, amit péntek reggel ürítettek, szóval 6
nap alatt hazaértek a levélkéim. Ez igen.
boldog szülinapot előre Anyukámnak! <3
Pénteken
érdekesen alakult a nap; esett az eső, nyamvadt voltam és mivel staton aznap „vizsga”
volt, amit ugyebár én nem tehetek – majd utólag meg tudom nézni azért, mit
műveltek – ezért volt egy kis extra időm is, úgyhogy kipróbáltam még egy
helyet, ahol még nem jártam. A Wayland Square egész közel van hozzánk, kb.
10-15 perc gyalog, sok bolt van itt meg étterem, és itt találtam egy kis
diner-t, ami a Yelp szerint jó. A Yelp alkalmazás amúgy már sok ízben
bizonyította, hogy tényleg a barátom. :D Szóval köszi Yelp. Meg Google Maps.
Isten áldjon bennneteket.
Szóval ott
kajáltam meg kávéztam, nagyon tetszett az egész hely, hogy ilyen kis pici, de
még is olyan funkcionálisan berendezett, az alkalmazottak közvetlenek voltak és
kedvesek és valahogy olyan… laza volt az egész, nem tudom másképp mondani.
Eddig voltam már olyan helyeken, ahol úgy éreztem, nem lógok ki, mint a lóláb,
na és ez is olyan volt.
még a végén rászokom :D
Utána, mikor
onnan jöttem ki, néztem, még van pár percem a buszig, mert késik. Jött egy
e-mail a proftól, hogy Kelvannal bent vannak és ma van a szülinapja – mármint a
kutyának. Gondoltam, milyen jó lenne már valamit vinni neki… És akkor Yelp! :D
Konkrétan 60 méterre ott volt tőlem egy kisállatbolt, ahol vettem egy muki kis
plüss kutyajátékot, ami stílusosan a prof német származására való tekintettel
egy dobozos lager sör volt.
Annyira örültem
a fejemnek, hogy a hölgyike, akinél fizettem, miután megdicsérte a hajam – oh stop
it you – csak kuncogott, hogy mennyire örülök most én ennek. Aztán így pont
elértem a buszt, és örömmel caplattam fel a harmadikra, hogy átadhassam a
plüssös ajándékot. Persze Kelvan rögtön észrevette, hogy van nálam valami,
egyből akarta is magának, a prof sehol se volt, szóval elvittem Kelvant
sétálni, de elég rövid séta lett, mert megint elkezdett esni az eső.
kimentem vizet hozni neki, és ezt láttam a csaptól :D
Aztán órára
készültem volna épp, mikor összefutottam a proffal és kérdezte, hogy hova
készülök – mondom ömm, az órádra? :D De aznap a belga prof tartotta, szóval ha
lenne kedvem elmennék-e vele a nemtoménmilyen hivatalba. Hát mondom oké,
persze, itt már sejtettem, hogy a kutatási tervemről lesz itt szó. Még ki se
értünk az épületből már kezdte mondani… :D Bár mindig ilyen kiszámítható lenne.
Szóval elsétáltunk az autóig onnan meg egy rövid útra volt ez a nagy épület,
ahol születési anyakönyvi kivonatot akart kikérni a lányának, hogy
csináltathasson német útlevelet. Amúgy egész hamar megvolt az egész. :D Aztán
elkezdett az ablakban beszélgetni a hölggyel, hogy neki sajnos nem lehet ilyen
útlevele. Kiderült, hogy a hölgy is ugyanígy járt, mint a prof, csak ő brazil.
Azért ezt látva kissé elfacsarodott a szívem, hogy beszélget egy német és egy
brazil származású ember, Amerikában, hogy nem lehet német és brazil útlevelük,
de amerikai az van. Érdekes.
Volt ott egy
másik fazon, aki – zuhogott kint az eső és 0 fok körül lehetett – papucsban volt.
De nagyon kis közlékeny volt, vele is szóba elegyedtünk az alatt a pár perc
alatt, amíg ott voltunk bent. :D
Szóval rengeteg
minden dologról beszélgettünk a proffal amúgy, és tényleg jófej volt, az utóbbi
időben kicsit azt éreztem, mintha nem is az, hogy nem bírna, hanem… nem tudom
ezt hogy megfogalmazni. :D De nem lett igazam, ez a lényeg. Valamin nagyon
elnevettem magam, amit mondott és kérdezte, hogy miért nevetek, kíváncsi. Aztán
mondtam neki, hogy „sorry, I am weird” és erre azt mondta „it’s okay”. :D És mikor
megkért, hogy fogjam meg az ernyőjét egy kicsit, olyan szépen mondta, hogy „köszönöm”!
Mondtam neki, szívesen, erre azt mondta, „egészségedre”. :D
Visszafele mikor
mentünk az épületbe, mutatta az ilyen művészeti alkotásokat az épületek körül,
meg mesélt róluk – az egyik például egy hatalmas, kék medve. Igen. Aztán beszéltem
Anyáékkal még délután és este pedig én vigyáztam Kelvanra, amíg a profnak dolga
volt. Nagyon jól elvoltunk, elvittem sétálni, aztán az irodában elfeküdt én
pedig olvastam. Annyi könyv van ott, hogy hú. Kipróbáltam az egyetem mellett
egy kínai éttermet is és egész jó amúgy, de hozzátenném, az otthoni kedvenc
kínai éttermeim nem győzi le.
Mikor pedig
hazaértem, azt láttam, hogy Milo-t elvitték kutyafodrászhoz és bolyhosabb, mint
valaha!!! Mesélték Shariék, hogy mennek NewYorkba, aztán jön a testvére
látogatóba, szóval ne ijedjek meg, ha még egy ember lesz a házban. :D
MENNYIRE BOLYHOS!!!
Ma, azaz szombaton
délelőtt – nekem délelőtt – beszéltem Apáékkal, aztán Öcsivel és Borival :D
most pedig várom, hogy lejárjon a mosás. Kicsit még mindig nyamvadt vagyok,
lehet ez az e heti megfázás maradványa. Kicsit megpróbálom megtervezni a „hosszúhétvégém”,
ebben ismét segít a Yelp, a Google Maps és a TripAdvisor.
#nemreklámcsakhálásvagyokhogyléteznek
Közben lassan végez a szárítógép is, úgyhogy azt hiszem erre a hétre ennyi, megint nem unatkoztam. Ja igen, és három hete itt!
:D <3
Itt most még csak délután van, lehet valamit kitalálok még mára is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése