No, a hétvégén a
fejemben volt, hogy írjak, csak aztán másképp alakultak a napjaim, szóval most
írok.
Még múlt héten
szerdán, hajnalban indult a főbérlő házaspár otthonról utazni, úgyhogy hajnal
negyed ötkor arra ébredtem, hogy próbálnak időben kijutni az ajtón, hogy ne
késsék le a repülőt. Igazából aranyosak voltak, szóval nem voltam mérges, meg
utána vissza is tudtam aludni, bár kissé agyonvert voltam egész nap. :D De
elérték a repülőt, elvileg holnap vagy szerdán jönnek vissza, nem is tudom.
Szóval szerdán
kissé nyúzottabban hazaértem, és Amanda ott ült a konyhában és nézte Milot,
ahogy eszik. Kérdeztem, minden oké-e, majd elmesélte, hogy ő 4-kor kelt, hogy
kivigye a szüleit, majd elmesélte mi történt, aminek én ugye csak a felét
hallottam, a telefon másik végén ő volt. :D Először mondták, ne jöjjön, hívnak
Ubert, aztán mégis mondták, de mégis jöjjön, ő meg csak álmos fejjel ült az
ágya szélén és nem tudta, mit csináljon. :D Ugyanis ebben a hónapban egy
macskára vigyáz, és ott aludt, mert ez a cica szereti, ha van ott valaki. Szóval
igazából jót röhögtünk, aztán mesélte, hogy most megy épp a cicához, van-e
kedvem vele menni. Az a macska!!!! Kutya lelke van, komolyan, ilyen játékos,
barátságos, bolond cicát még nem láttam. Kis picike, nem tudják, hány éves,
mert a gazdái egyik nap hazaértek, és a nyitott ablakon bemászott. :D Azóta
náluk lakik. A gazdái amúgy a házuk alapján és Amanda elmondása alapján furi
emberek lehetnek; a fazon egy nyugdíjas prof amúgy, és hát kissé úgy tűnt,
mintha horderek lennének. :D Rengeteg fura cucc, felhalmozva, és láttam egy….
hinta…gyíkot. Igen. A kisunokájuknak.
egyik legijesztőbb dolog, amit valaha láttam
Szóval a cicmók,
akinek a neve SILVERSPOON (akik nem tudnak angolul: ezüstkanál), az első
pillanattól kezdve velem is nagyon barátságos volt, purrogott és lehetett
simizni, konkrétan ide-oda guríthattad a macskát, akkor se karmolt meg; na én
még ilyet nem láttam. Nagyon jófej.
Aztán Amanda
mondta, megy még vissza az épületbe, ahol dolgozik, lesz ma valami díjátadó,
van-e kedvem oda is menni, oh, persze, igent mindenre, nézzük meg, mi történik.
:D
Az épületbe
kulccsal mentünk be, a hátsó ajtón, mivel ő ott dolgozik valamiféle
adminisztráción (a Brownnak rengeteg épülete van, nem is tudom mekkora
területen), aztán leraktuk a kabátunkat az irodájában. Egy hatalmas terem volt
tele székekkel, már sokan ott voltak és igazából az egész díjátadó arról szólt,
hogy volt x csapat, talán 23 vagy mennyi, akik jelentkeztek erre a díjra, ebből
előzetesen egy zsűri kiválasztott nyolcat. Ez a nyolc csapat egyenként
bemutatkozott, kb. 5 percben, aztán kérdeztek tőlük néhányat és ennek a sornak
a végén a zsűri kiválasztott három csapatot, akik összesen 50.000 dollárt kaptak
támogatásként plusz egy évnyi mentorálást. A győztes csapat azt hiszem 25 ezret
kapott, a második 15-öt, a harmadik 10-et.
Na, és ezek a
csapatok mik is voltak? Startup cégek, van, amelyik már működik is, és diákok
alapították őket. Nem mindegyikük Brown diák volt, sőt, volt olyan csapat, ahol
nem is volt egy Brownos sem. Eszméletlen volt hallgatni őket, meg látni a kis
bemutatkozójukat;
akik nyertek, a
Formally nevezetű csapat, azzal foglalkozik, hogy a bevándorlóknak megkönnyítse
a papírmunkát;
a második
díjazott, a goTeff egy testvérpárból áll, akik az etiópiai teff nevezetű
gabonát, mint superfood-ot akarják behozni az államokba, és már vannak
termékeik is, amiket az etióp olimpikonok is fogyasztanak;
a harmadik
csapat pedig egy olyan eszközt akar három éven belül piacra dobni, aminek a
segítségével a nyitott szívműtétek utáni agyvérzés valószínűségét jelentősen le
lehet csökkenteni.
Igen, ezek
huszonéves diákok. :D
Volt egy csapat,
akik a függőknek szeretnének egy alkalmazáson keresztül szociális támogatást
nyújtani (lényegében anonim módon be tudsz jelentkezni egy közösségbe, akik
támogatnak, ha baj van, üzeneteken keresztül), volt egy csapat, akik az
ivóvizet akarják filterrel tisztítani, volt egy csapat, akik időseknek
nyújtanának állandó segítséget, hogy ne kelljen a szeretteiknek otthonba rakni
őket, de volt olyan is, akik mobilizált elektromos töltőállomást szerveznének
az elektromos autók vezetőinek, hogy bárhol és bármikor fel tudják tölteni az
autót.
A legtöbbjüknek
már volt vagy alakulóban volt valamiféle szerződése, stratégiai együttműködése
hatalmas amerikai cégekkel, és néhányan már működtek is, méghozzá sikeresen.
Szóval teljesen
tátott szájjal hallgattam és néztem őket, egyrészről mondhatni megsemmisültem,
hogy ők 20-25 évesen már ilyeneket csinálnak, én meg ehm. Kikeltem az ágyból.
:D Másrészről pedig rendkívül inspiráló volt, hogy igen, ezt lehet így is.
Utána volt
állófogadás, szóval a vacsoránkról is gondoskodtak, mindenféle fancy hidegtál,
sütik, gyümölcs, sajttál, mindenféle innivaló… szóval elég jól voltunk tartva.
Ez a díj amúgy
minden évben van és a Nelson Center csinálja, azt hiszem, Brown Venture Prize a
neve. Az a legjobb ebben amúgy, hogy mindenki számára nyitott esemény, szóval
azok a csapatok, akik esetleg nem is nyertek most épp semmit, simán
találkozhattak a közönségből utána a fogadáson befektetőkkel, mentorokkal,
bárkivel, aki segítheti őket tovább a fejlődésben.
Szóval igazából
ESZMÉLETLEN AZ EGÉSZ.
Aztán múlt
héten, a csütörtök és a pénteki nap nem volt annyira kedvező a hangulatomnak,
de így legalább gyorsan lerendeztem a bevásárlást, mert nem volt türelmem az
egészhez. :D Szerda éjjel Milo az én szobámban aludt, mert Amanda a macskánál
volt, egyedül meg nem tudott aludni a szülők szobájában, szóval átköltöztettem.
Aztán reggel levittem. Aztán éhes volt és elkezdett ugatni. És nem tudtam, hol
a kajája. De aztán hála égnek Hillary átsétált és megmentett. De kissé
kikészültem. :D
Rájöttem, hogy
valószínűleg nem tudnék élni hosszabb távon Izlandon vagy bármiféle
északi-sarkkörön levő helyen, mert az időjárás nagyon befolyásolta ezt a
hangulatot, amiről beszélek; a -10 fokok és a térdig érő havak, a járhatatlan
járdák és lefagyó telefonok (szó szerint) és az, hogy ilyen időben SEMMIT de
semmit nem tudsz csinálni; hát eléggé kikészített. Ilyenkor be tudsz ülni
valahova, kajálni vagy kávézni, sörözni, esetleg tanulni, olvasni, max moziba
vagy vásárolni, de sétálni, felfedezni, esélytelen, mert negyed óra után eleged
lesz és még a hajad is lefagy. Na, igen, és a sötétség, meg a borús idő, meg
ezek a faktorok eléggé kikészítik úgy az egész mivoltomat. Na, szóval ennek
a szellemiségnek a bűvkörében senyvedtem a múlt hét második felében,
türelmetlen voltam meg irritált. Néha mondjuk már kiröhögtem saját magam.
csak a viszonyítás kedvéért - nekem ez kb derékig ér
Aztán szombaton
kisütött a nap, nulla fok fölé ment a hőmérséklet és én véééégre elindulhattam
egy kis felfedezésre. A hétvégén ott volt nálunk Amandáék unokatesója is,
szóval extrán hangos volt mindenki (amúgy is elég hangos emberek, nem tudom, én
laktam olaszoknál is, de ez inkább… harsányság vagy ilyesmi), úgyhogy örömmel
kiszabadultam.
Felsétáltam egy
olyan meredek hegyre, amit a telefonom 15 emelettel értékelt. Volt ott egy
ilyen mini park-szerűség, amit már korábban kinéztem, hogy jó lenne oda
elmenni, meg azt írták róla, hogy nyáron is oké, de akkor a fák sok mindent
kitakarnak, most meg ugye kopaszok, szóval haha, nem takartak ki semmit.
Olyan jó érzés
volt, hogy MELEGEM LETT, mire felértem és sütött a nap és csicseregtek a
madarak, jahj. Szép volt nagyon.
amerika első baptista templomja
természetesen - HAVAS
na ez a State House, ide még be szeretnék jutni
Prospect Terrace Park
Aztán megnéztem
még ott pár utcányira a másik nagy kupolás épületet, az első az a State House,
azt tudtam, de a buszról láttam ott a hegyen, messze egy másik kupolát, szóval
csekkoltam. Egy koncertterem amúgy. Szép.
ez a Music Mansion
Aztán
leereszkedtem, sétáltam a Benefiten, ami Providence híres történelmi utcája,
megnéztem a legkisebb állam legkisebb parkját, haha, tényleg nagyon mini, bár
tiszta hó volt az egész, szóval így meh. Azért aranyos volt. Aztán elmentem egy
Staples nevezetű írószerboltba.
És ott rájöttem,
hogy megtaláltam az írószer mennyországot.
ez meg a régi state house
minipark
itt legalább a "járda" le volt takarítva végig :D
Olyasmi, mint az
otthoni Office Depot amúgy, de akkora, hogy volt vagy egy óra, mire tüzetesen
körbejártam. Nagyon igyekeztem magam kontrollálni a vásárlás terén, mert aki
ismer, az tudja, hogy én és az írószerek… Vigyázni kell velem olyankor, na. Szerintem
még hangokat is adtam ki örömömben, mert néhányan furán néztek rám. DE ANNYIRA
JÓ VOLT, na, ennyi írószert egy helyen még nem igazán láttam. :D Szinte
szürreális volt. Fura volt a környék, a zebránál állva egy autó megállt, lehúzta az ablakot a fazon és megkérdezte, kérek-e füvet. Mondtam, köszi, nem. Hála égnek továbbment. :D Mindezt szombat délután kettőkor kb.
hát nem csodás???
a szerzemények *_*
Szóval vettem is néhány
dolgot a Staples-ben, tényleg visszafogtam magam. Utána rájöttem, hogy már eléggé bőven
délután van és azért korog a hasam, szóval elmentem egy helyre, amit szintén
már egy ideje kinéztem magamnak, nagyon jókat írtak róla, hangulatosnak tűnt –
az is volt – és nem is drága.
Szóval bementem,
annyira végtelenül picike az a hely, de annál nagyobb karaktere van. Várni
kellett, hogy legyen hely, aztán szerencsém volt, viszonylag hamar le tudtam
ülni a pulthoz, ott is ült egy sornyi ember. A pultos pedig elkérte a
személyim, mikor ki szerettem volna próbálni egy sört. :D Jaj, de meghatódtam.
Ugye itt 21 a mágikus kor, de hát én már azt is jóval átléptem.
Szóval ott
ültem, hallgattam az embereket, a zenét, néztem a sürgést-forgást, a
történéseket és annyira jó volt. Ilyen minihamburgereket lehet ott kapni és
nagyon jók – kipróbáltam egyet, tényleg nagyon jó volt – slidernek hívják őket.
:D Aztán még egy speckó brownie-t is kipróbáltam, viszkis csokiszósszal.
Mindenki nagyon szociális volt, a pultossal is beszélgettem, a mellettem ülőkkel
is, az egész élmény olyan kellemes volt. Harry’s Burger Bar amúgy a hely neve,
és ha valaki, valaha Providence-be jön, ne hagyja ki szerintem, mert annyira
csúcs, hogy jaj. Na, jó, befejeztem.
Aztán még
lesétáltam a folyóhoz kicsit, aztán hazamentem, mert eléggé elfáradtam. Láttam egy
nőcit a buszmegállóban, aki discmanen hallgatott zenét és elfogott a
nosztalgia. :D
Amúgy szombaton
Amandáék tortát sütöttek, mert Hillary szülinapja volt, és nagy örömömre utána
el is pakoltak maguk után, mert a csütörtök és a péntek, nos, nehezen lehetett
a konyhában bármihez hozzáférni, meg tiszta cuccokat találni, mert előszeretettel
felhalmoztak mindent… :D Jaj, de rakott nekem félre egy kis cupcake-t. Nagyon aranyos volt. :D
Aztán vasárnap
meg szakadt az eső, szóval szerencsém volt a szombati idővel. Vasárnap, azaz
tegnap este megint Milo nálam éjszakázott, Amandával megbeszéltem még este,
aztán ma reggel mondjuk nagyon kis lusta volt, amíg én összekészülődtem, meg se
moccant. :D Aztán jött Amanda, el is hozott a susu fele, meg Milot is hoztuk a
csomagtartóban, sokszor viszi be a munkahelyére, imádják. :D
a konok eb a kanapéra befészkelve.
Tegnap még
mostam és annyira béna voltam, hogy a szárítóval két vagy három kört kellett
futnom, mert nem tudtam jó programot kiválasztani, hogy ne maradjanak vizesek a
ruháim, bahh. Nem tudom, miért voltam ennyire béna. :D
Most meg ülök a
laborban, akad dolgom is, szóval be is fejezem.
In other great news; olvad a hóóó!
egy kis hangulatos reggeli
szóval volt egy mangóm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése