az utolsó hét és a kijelentés; hazaértem / június 3. – június 9. & utána...itthon /

Megjegyzés:

Az utolsó két bejegyzést később tettem közzé. Hogy miért? Megírtam őket, aztán valamiért azt éreztem, még nem állok készen arra, hogy felkerüljenek ide, hogy lezárjam ezt az online naplót. Lassan egy hónapja itthon vagyok, visszaálltam az itthoni életembe, a jetlag már a múlté, átpakoltam a lakást, dolgozom, mégis, az, hogy ez a blog itt volt még "befejezetlenül", kicsit extra szálként kötött a kinti léthez, a CampusMundihoz, ahhoz a szabadsághoz, amit ez alatt a pár hónap alatt éreztem és szerettem. 

De közben kaptam a hírt, hogy a záró papírjaim ellenőrzése is lezajlott, szóval itt a idő, hogy átadjam a blogot, azt pedig csak úgy teszem meg, hogy kész van. Hogy befejeztem. Így hát nagy sóhajtások közepette most feltöltöttem az utolsó két bejegyzést is. És ahogy megnyomom a közzététel gombot, hivatalosan is, tényleg, de úgy igazán lezáródik ez az időszak. 

Amikor írtam az olaszországi blogot, ott is megfogalmaztam ezt, és most is igaznak érzem, hogy haza kell érni fejben. És ez idő lehet. Ezt az időt pedig meg kell hagyni magunknak. 

Hazaértem. 

_________________________________________________

Az utolsó hetem már a pakolás foglalta el leginkább, mint tevékenység. Egy nagy bőrönddel érkeztem, szerencsésen szert tettem még egy nagy bőröndre a kis amerikai családomtól, na meg ugye a kis bőröndöm is ott volt. A legnagyobb gondot a téli dolgok okozták; mivel, nos, böszme sok helyet foglaltak. A pulóverek, a télikabát, a sálak, sapkák, a bakancs… Télben érkeztem és majdhogynem nyárban távoztam, szóval ez pakolás szempontból egy rémálom volt. 

Ide-oda csoportosítgattam a dolgaim. Néhány apróságot ott is hagytam, pl. a fűszerek, olaj, műanyag dobozok, amiket még az érkezésemkor bevásároltam, a nagy samponos, tusfürdős flakonok, ilyesmik. Na, meg megpróbáltam befesteni a hajam. Ez az olaszországi félévem része is volt, ha pakolni kell, meg hazaköltözés fenyeget, Eszterke hajat fest. :D 

oh és tüntetőleg a Rhode Island-es pólómban (<3), természetesen 

Kérdezték még tőlem az otthoniak, mi az, amit szeretnék még látni, csinálni? Mindenre volt időm? Elejtettem a hét elején, hogy az állatkertbe nem jutottam el, mert vagy nagyon hideg volt, vagy mire odaértem volna, már nem lett volna értelme, mert kevés idő lett volna. Tömegközlekedéssel nem volt túl egyszerű vagy szerencsés a megközelítése a helynek.

Aztán egyszer csak bejelentették, mit szólnék, ha Hillaryvel és Sharival elmennénk az állatkertbe – jaj, de boldog voltam! :D

Szóval elmentünk hármasban, tök jó, mert ők ilyen támogatói az állatkertnek, szóval ingyen tudnak bemenni. Nagyon jó kis állatkert volt, láttunk sok cukiságot és érdekességet, bár nem akartam őket megbántani, de a veszprémi és a budapesti szerintem picit azért jobb. :D Viszont nagyon boldog voltam, hogy láthattam! <3

Szinte mindennap együtt vacsoráztunk, sokat beszélgettünk, tényleg igazi családtagnak éreztem magam. A farmra is sokat mentünk, sőt, mikor Amandának utazni kellett vinni a diákjait, Zacharyvel ketten jártunk a farmra Tuckerhez. Megszületett az összes kisbárány, Tucker pedig mindig kis kedvesen fogadott minket. <3 Bár a nagy bolyhosságát elvesztette, mert az a téli szőre volt, nagyon selymessé változott és csillogott a szőre, mintha csak valami speckó ápolóval kenné magának.

/pls dunkin donuts come to hungary/

<3 kedvenc párosom

nyúlúr szomszéd még párszor felbukkant :) <3

A laborkulcsot ugye már leadtam korábban, de szerettem volna a csodabogárkáktól is elbúcsúzni, így az utolsó héten egy doboz fánkkal belátogattam a laborba. Nagyon aranyosak voltak és még beszélgettünk egy jót, mielőtt elmentem. Logannel megbeszéltük, hogy még a PVD Festen összefutunk a hétvégén. Aztán még a proffal is tudtam találkozni, szegény kissé jetlag országban járt, mikor bementem hozzá. Kelvan is bent volt, így tőle is el tudtam búcsúzni, annnnyira drága az a kutya, rámfeküdt kb. :D Vittem egy csomag paprikát a profnak és nagyon örült neki (még anya hozta, mikor jött). Jó élmény volt összességében a búcsúzkodás, mert nem igazán ilyen lezárásnak éreztem, hanem mindenki úgy köszönt el, hogy akkor majd valamikor még találkozunk… És ez nagyon jó felhangot adott az egésznek. A professzor is azt mondta, hogy akkor „keep in touch”, meg „goodbye for now”. Én is azt éreztem, hogy ez nem ilyen jajdevégleges. Már csak azért sem, mert Budapest, mint utazási cél mindenkinek a listáján van. :D

Még a PVD Festet is meg tudtam nézni, ez évente van a belvárosban, programok, koncertek, vásár, minden van ilyenkor több napon keresztül. Nagyon hangulatos volt, Loganék azzal viccelődtek, hogy távozásom alkalmából még egy fesztivált is kapok. :D

Az utolsó esténken közös, családi vacsora volt, Serena is ott volt és raktak tüzet a kertben, pillecukrot sütöttünk és Shari csudi indiai vacsit főzött.

Aznap, mikor indultam haza, még egy P betűs kitűzőt is kaptam ajándékba, amit a PVD festen vettek nekem… J Amerikai palacsintát csináltak reggelire, minden finomsággal, hogy „stílusos” legyen az utolsó reggelim. :D Az útra is kaptam szeretetcsomagot. <3

Amanda és Serena vittek ki a buszhoz, amivel New Yorkba mentem és nagyon nehéz volt megállnom a sírást, aztán mikor már a buszon ültem és integettek lentről, már nem is nagyon sikerült. De azt gondoltam, nem baj, persze, hogy megsiratom ezt a pár hónapot, az itteni életem, mert csodálatos volt az egész. És hiányozni fog. És hiányozni fognak az emberek, akik ebben az amerikai életben benne voltak.

<3 integettek és mutatták, hogy mosolyogjak, amíg el nem indult a busz <3 MISS YOUUUU

Az amerikai családom, a barátok, akik nekem is barátokká váltak, az egyetemről az emberek, a profok, az állatkák a farmról, a bácsi a sarki boltból, a kedves buszsofőr a 40es buszról, a kávézóból a kedves lány, aki unikornisos koffeinélményt kívánt mindig a kávém mellé…

Mikor New Yorkba értem, Zolival megtaláltuk egymást – ezen a ponton két nagy bőrönddel közlekedtem a Port Authority környékén és imádkoztam, hogy ne üssek el senkit, illetve magamban se okozzak kárt a böszme nagy csomagokkal – és még közösen kajáltunk egy jó kis pubban. Az asztalon zsírpapír volt és zsírkréták voltak kirakva, úgyhogy amíg vártunk, én alkottam. :D

ezzel közlekedni nos, nagy kihívás volt

Aztán mentünk a reptérre és ott kezdődött a hazautam rögös útja. A csodálatos Norwegian Airlines, akikkel soha az életben nem repülők többet, jól keresztülhúzta a számításaim, mivel, hiába vettem plusz egy bőröndöt, nem is kevés pénzért, hozzáteszem; a két nagy bőrönd 2x20 kg lehetett. Igen. :D Ilyenről én még sosem hallottam. 23 meg 32 kg-os opciókról hallottam. Na, nekem volt egy 21.8-am, meg egy 22.2-m. Így csudijól rá kellett fizetni, utána pedig a kézimbe is bele akartak kötni, ami szintén vagy 1-2 kilóval lehetett több. Na és akkor eldurrant az agyam, elmeséltem az ott álló fiatalembernek, mi erről az egészről a véleményem, majd Zoli felajánlotta, hogy akkor a kisbőrönd marad, ami muszáj, kiveszem, és hátizsákkal megyek a gépre. Azt kimaxoltuk ameddig lehetett, kisbőrönd maradt. Oké. Huh. Ja, és a legjobb, hogy mivel átszállással mentem, ezért 2x számolták a felárat… A securityn ezer év volt átérni, ez a terminálja a JFK-nek egy tragédia volt. Sorban állás a mosdóknál, kevés ülőhely, ellenben reeeeengeteg ember.

Este 10 után indult volna a gépem, ami amúgy Koppenhágáig ment, de végül egy órával később indultunk. Senki sem tudja miért. A gép ott állt, azt láttuk. Teljesen tele volt, az egyedüli szabad helyre pedig egy kutyit ültettek, aminek örültem, mert mögöttem volt ez. :D Emotional support dog. <3

A repülés kényelmetlen volt, hosszú, nem is írnék róla többet, az üléseket sem lehetett szinte semennyire hátra dönteni, az volt a szerencsém, hogy volt nyakpárnám, így egy 2-3 órát talán tudtam aludni.

Dániában mikor leszálltam, viszonylag könnyen megtaláltam a helyem, ahol lennem kell, ahol közölték, hogy ez a gép is késve indul, de ez majdnem 2 órával később.

Ezen a ponton már annyira kimerült voltam, hogy csak röhögtem. :D Mindenesetre Koppenhága reptere zseniális, nekem nagyon tetszett.

Szóval Norwegian Airlines-t nem ajánlom. Egyáltalán nem.

Mikor hazaértem, egyből éreztem, hogy nem az itteni klímának megfelelően vagyok öltözve; amikor elindultam kintről, ott 22-23 fok volt, így farmer, vékony pulcsi és széldzseki volt rajtam, amiben a gépből kilépve majdnem instant elszublimáltam. :D

24 órát utaztam, Providence-től Budapestig, és bár baromira ki voltam merülve, mert azon a 2-3 órán kívül nem aludtam, mégsem tudtam éjjel sokáig elaludni.

viszlát new york, viszlát usa...

A jetlag még jó pár napig velem volt, az első pár nap itthon egy ilyen homályos buborékszerűség, ahol nem tudom éppen, hogy hány óra van és milyen nap. :D Mindenki mondta, hogy visszafele rosszabb lesz, készüljek fel, de nem gondoltam volna, hogy eeeennyire. Nem voltam még soha olyan kimerült, mint akkor, próbáltam mindenféle programot beszervezni, hogy elfáradjak estére, de nem igazán jött össze úgy a terv, ahogy elképzeltem.

Szóval ezzel számoljon mindenki, hogy visszafele rosszabb!!!!

Na meg persze lelkileg is megterhelőbb. Jó pár napig még fejben két helyen jártam; néztem, hogy most ott mennyi az idő, gondolkodtam, vajon ki mit csinál, néztem az ottani időjárást, híreket.

Ahogyan Erasmusról hazaérve is, itt is kellett idő ahhoz, hogy fejben is megérkezzek. Adjatok magatoknak időt, mert kell. És jár is. Hiába veti bele magát ilyenkor az ember az „itthoni életébe”, nem segít, mert aztán rájössz, hogy nincs olyan, hogy „kinti” meg „itthoni” élet, mert mindkettő egy, méghozzá a „te életed”.

Szóval így, az én életem egyik legcsodásabb szakasza is lezárult, amiért örökké hálás leszek. Néha olyan kicsit, mintha egy álom lett volna. A képeket nézve, az emlékeket pakolgatva kézben is és fejben is, annyira hihetetlennek tűnik, hogy ezt átéltem.

drága Providence... <3

Na, igen, aki még követte az eseményeket; a kisbőrönd is megérkezett New Yorkból Magyarországra, szerencsém volt, hogy Zoliék jöttek haza pár hétre rá látogatóba. J <3

Miután hazaértem és az alap teendőkön túl voltam, a papírmunkán például, valamint megtettem a lépéseket, hogy jobban érezhessem magam a bőrömben, ehhez járult hozzá a fodrászom például, kezdetét vette a hatalmas kipakolási folyamat.

Éreztem, hogy most nemcsak ruhákat és szuveníreket pakolok a helyükre, hanem ezáltal magamat is visszahelyezem egy stabil pontra. Ezzel is meg kellett picit küzdenem magamban, hogy most nem polcra teszem magam porosodni, hanem csak egy állandó környezetbe, amit rendbe teszek magam körül, hogy folytathassam újabb kalandok felé az utat.

Hogy az mi lesz, már nagyjából körvonalazódott, majd alakul, abban pedig biztos vagyok, hogy ez a pár hónap jelentősen fogja segíteni az utam, nem csak azért, mert „jaj, de jól mutat az önéletrajzban”. Az egy dolog, igen J, viszont emberileg, szakmailag, tapasztalatokban olyan csodás ajándékokat adott nekem, amiket másképp sosem tudtam volna megszerezni.

Az egyik kedvenc idézetemmel zárnám a beszámolót és ezt a blogot, amivel Weöres Sándor ajándékozott meg bennünket:

„Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra.”

Az én létrámhoz pedig a Campus Mundi is nagyban hozzájárult… J

ESZTER OUT.