Húha, elég sok
mindent kell bepótolni!
A múlt héten
anyával New Yorkban jártunk! Szóval kezdem ezzel. :)))
Előtte héten már
fejben nagyon az utazásra koncentráltam, még voltunk a lányokkal a farmon, a
professzorral elintéztük az összes papírmunkát, mert aztán ő is ment el
Németországba. Még lehet, hogy találkozunk, mert mielőtt hazarepülök, visszaér
onnan, majd meglátjuk.
Vasárnap a
reggel 9-es vonatra volt jegyem, amivel mentem New Yorkba. Szépen össze is pakoltam,
minden rendben volt, sétáltam a buszra, az eső mondjuk esett, de nem igazán
zavart.
Odaértem a
buszmegállóba, rengeteg ember állt ott, örültem is, hogy akkor biztos nem
késtem le. Aztán vártunk, vártunk, nem jött a busz. Láttam, hogy az út végén
levő kereszteződésben emberek futkorásznak, ilyen láthatósági mellényben,
gyanús volt eléggé. A google maps szerint a buszom már rég elment,
tanácstalanul néztünk egymásra az emberekkel, nem értettük, mi történik?
Megláttam két
rendőrt, aki a másik sarkon levő kávézóból jött ki, odasiettem hozzájuk, hogy
ehm, bocsi, de mi történik itt?! Erre mondták, hogy ma valami futóverseny van,
ezért le vannak zárva az utak. Na, itt már fullon pánik módban működtem,
mondtam, hogy ez nagyon nem okés, mert nekem fél óra múlva megy a vonatom, amit
eléggé fontos lenne elérnem. Az egyikük megsajnált és mondta, hogy szálljak be
hátra.
Nos. Nem tudom,
ültetek-e már rendőrautóban, én szerencsére még nem. Vagyis mostanáig. A hátsó
ajtókon belül tényleg nincs kilincs, becsukni még be tudtam, vagyis inkább
magamra rántottam, aztán azon imádkoztam, hogy engedjen majd ki. :D
A hátsó ülések
között volt egy műanyag válaszfal is, szóval a csomagjaimmal benyomorkodtam az
egyik felére és levegőt venni alig mertem. Közben megállította a rendőrt egy
másik autós, hogy hogyan juthat a nemtoménmilyen útra, erre mondta neki, csak
kövesse őt. Végig morgott a bajsza alatt, szóval kicsit hülyén éreztem magam,
mondta, hogy nem kaptak rendes tervet erre a mai napra, azt se tudták, hogy a
buszok ennyire nem fognak járni – akkor persze a mezei random emberek honnan is
tudták volna???
ennyit mertem dokumentálni :DDD
Volt egy pont,
ahol őt is megállították, akkor közölte, hogy engem visz az állomásra, jön
mögöttünk egy hölgy is, őt is engedjék el, majd bekapcsolta a szirénát. :DDD
Aztán, még 15
perccel korábban is, leparkolt az állomás előtt, kinyitotta az ajtót, meglátta,
mennyire örülök, hogy ideértem és akkor elmosolyodott. Na, akkor nyugodtam meg
én is teljesen. :D Biztonságos utazást kívánt, én pedig mai napig szeretettel
gondolok rá és fogok is mindig, mert megmentette akkor a napom. Mindez reggel 9
előtt, szóval jól indult az egész.
Elértem a
vonatot, szuper, kicsit kevesebb, mint 4 óra alatt le is szálltam a Penn
Station-ön. Onnan elmetróztam addig, ameddig Zolival megbeszéltük, egész
könnyen ment, mert nagyon logikusan és szépen ki van írva és táblázva minden.
Aznap valami biciklizés volt, szóval rengeteg biciklis volt a metrón, aztán
ahogy haladtam Bronx felé, ürült ki a vonat.
Ott aztán Zoli
felszedett és mentünk a reptérre anya elé és onnan már minden simán ment. :D Elmentünk
vacsorázni, beszélgettünk, tök jó volt.
Hétfő délelőtt
Zoli átvitt minket a szállásunkra, ami New Jerseyben volt, ott foglaltam egy
AirBnb-t. Amióta itt vagyok, csak AirBnB-ben laktam utazáskor, ajánlom! :D Volt
egy kis félreértés az érkezés idejét illetően, de aztán minden rendben ment, lepakoltunk,
aztán indultunk is felfedezésre. A busz pár perc sétára állt meg, ami kb 25-30
perc alatt bevitt minket a Port Authority buszterminálhoz, ami elég központi
helyen van.
Az első nap fő
mutatványa volt, hogy rájöttem a rendszerre, ami alapján működik az egész
pályaudvar, illetve arra, hogy melyik zóna vagyunk mi, így visszafele simán
tudtam automatából jegyet venni a buszra este. Ha valakit érdekel, ezt kifejtem
bővebben, de innen kispórolnám. :D Volt egy ilyen minipark a buszmegálló
mellett, ahonnan Manhattanre lehetett rálátni, később ott reggeliztünk a
padokon, jó kis napindító látvány volt.
Mielőtt
elkezdeném még a látványosságok leírását, megemlíteném, hogy még Shariék fia ajánlotta a
NewYorkCityPass-t, aminél te rakhatod össze magadnak, milyen látványosságokra
szeretnél jegyet, vannak fix csomagok is, mindenesetre rengeteget lehet vele
spórolni, és miután megvetted, csak le kell tölteni egy alkalmazást a telódra,
amin megnyithatod a jegykódokat, de ki is lehet nyomtatni. Szóval mi egy 3 látványosságos
csomagot választottunk, volt akció akkor éppen – gondolom, mindig van valami
akció :D – és ezeknél te döntöd el, mire használod azt a 3 jegyet. Mi az Empire
State Buildingre, a MET-be és a Rockefeller tetejére mentünk fel ezekkel a
jegyekkel. Totál megérte, spóroltunk vagy 40 dollárt! Akit érdekel, ide katt!
Az első nap
mutatványai ezek a csodák voltak:
Empire State
Building. Elég hosszú
sorok voltak, de meglepően gyorsan haladtunk; volt táskacsekk persze, olyan
kapun kellett átmenni, mint a reptereken. Először a 80. emeletre vitt minket
fel a lift, ahol üvegablakokon keresztül lehetett már ámulni a kilátáson. Volt
ilyen minikiállítás, hogyan épült, fotók is voltak. Onnan lehetett továbbmenni
a 86. emeletre, és mivel a liftre rengetegen vártak, felajánlották, hogy aki
szeretne, gyalog is felmehet. Felmásztunk így hát a 86-ra, ami nehezebb volt,
mint amilyennek hangzik, mert sokan voltunk, baromi meredek volt a lépcső és
kevés levegő akadt, de feljutottunk, jessz!
Csodaszép a
kilátás, bár egy ilyen ketrec szerűségben vagy kint, de akkor is, imádtuk!
Amanda kölcsönadta a szelfibotját, különösen jól jött. :D Soha nem gondoltam
volna, hogy leírom ezt a mondatot. De így volt. Ehh.
Public Library. A csodakilátás
után elindultunk a St. Patrick’s templom felé, aztán útközben akadtak még
látnivalók (ahogyan kb. minden sarkon :D), így mentünk be a Public Library-be
is. Nagy Szex és New York fanok vagyunk, úgyhogy megnéztük, hol van az ominózus
„majdnemesküvő” a filmben, belestünk az olvasószobákba is, végigfogdoztam annyi
könyvet, amennyit csak tudtam, nagyon éltem a helyet. Csodaszép, tiszta, befele
itt is volt táskacsekk, sőt, kifele is! Pont akkor kezdett csöpögni, mikor
bementünk, szóval a miniesőt átvészeltük itt. Aminek külön örültem, hogy
annyian voltak ott! Olvastak, dolgoztak, kutattak, bármi ilyesmit, rengetegen
voltak és mindenféle korosztályból.
Grand Central
Terminal. Aki ismer,
tudja, hogy Gossip Girl fan vagyok, szóval muszáj volt onnan körbe néznem a
lépcsőről, ahol először szúrják ki Serenát, mikor hazaér. :D Őszintén szólva én
nagyobb káoszra számítottam, simán tudtunk körbelesni, fotózkodni, senkinek nem
volt senki útban, lehetett levegőt kapni, szóval nagyon kellemesen csalódtam
ilyen szempontból. Na, mondjuk ugyebár hatalmas az egész. Meg munkaidő vége
előtt voltunk ott, gondolom akkor kicsit zsufibb a szituáció.
St. Patrick’s
Cathedral. Csodásan szép ez
a templom! Gyújtottunk gyertyát is és körbesétáltunk, aztán le is ültünk
kicsit. Volt egy mini oltáras rész hátrébb, ahol mise zajlott, azt is őr
őrizte, minden ajtónál ott álltak; ezt amúgy mindenhol észrevettük, nagyon
komolyan veszik a számukra fontos helyek védelmét.
Rockefeller Center
mellett leültünk, kipróbáltunk egy híres new yorki perecet, ami jó gagyi volt,
elnézést, meg se bírtuk enni. :D Legalább már tudjuk. Láttam műanyag,
aranyozott kacsákat úszni a mini kis medencés szökőkutakban, azon nagyon jót
derültem. Ki volt állítva egy szobor, ami viszonylag új, amellett is egy
egyenruhás úr állt.
Megnéztük, hol
kell majd felmennünk a kilátóba, vele szemben ott volt a Radio City Music Hall,
csak kapkodtam a fejem, hogy „hú, erről
is hallottam már annyit, ez csak így itt van a sarkon, ott meg az”. Minden
sarkon van valami érdekes vagy híres vagy szép vagy bármilyen módon
figyelemfelkeltő. :D
Times Square. Nos, ezen a
téren aztán olyan fények és világítás zajlik, BELE AZ ARCODBA DIREKT, hogy azt
gondolhatod, jé, nappal van. Egy idő után kezdi égetni az ember szemét amúgy,
viszont tényleg naaaagyon látványos.
Hullafáradtan
értünk haza, rengeteget sétáltunk, ahogyan minden nap, viszont itt nem is érzi
az ember (csak nap végén), mert annyira lefoglalja ez a sok látnivaló! :D
Kedden
lesétáltunk a Flatiron épületig, ahol van a Madison Square park is. Annyira
tetszett, hogy amennyi zöldet csak tudtak, azért a város minden részén
próbáltak becsempészni a betontengerbe, na, a Central Parkról ugye nem is
beszélve, imádtam ezeket a parkokat. És ahogy láttam, a new yorkiak is! :D
Utána
lemetróztunk a Staten Island Ferry-ig, ami ingyenes! Deal of the century.
Félóránként jár, eszméletlen mennyiségű ember fér fel rá, és kb. 25 perc alatt
van a túloldalon, miközben láthatod Manhattant visszanézve, illetve elhajókázol
a Statue of Liberty előtt is. Lady Liberty picit kisebbnek tűnt, mint
amekkorára számítottam, mindenesetre szép volt. Vannak amúgy túrák, külön a
lábához is meg minden, de így egyben látva, picit messzebbről szerintem jobb
volt látni. Kinek mi. :D
Aztán vissza is
kompoztunk és elkezdtünk körbenézni a pénzügyi szektor aljában; megnéztük a
Charging Bullt, aminél, szerintem kissé ízléstelenül, a hátsójával is
fotózkodtak az emberek. Na igen, ismét, kinek mi. :D Hatalmas tömeg volt
körülötte.
Aztán sétáltunk
a Wall Streeten is, megnéztük a tőzsdét, Washington bácsi szobrát és tovább
haladtunk a Brooklyn híd felé.
Meglepően gyorsan és könnyen rajta is voltunk,
na itt azért volt rendesen tömeg, legalábbis az elején, aztán visszafordultak
az emberek. :D Mi úgy döntöttünk, átsétálunk, és tényleg hamar át lehet érni,
lehetett vagy 20 perc? A kilátás gyönyörű, a híd is, amíg körbe nézel rendesen,
már a túloldalon is vagy.
Innen metróztunk vissza a Broadwayre, ugyanis Zoli
egyik ajándéka az volt, hogy megnézhettük a Chicagot! Aki ismer, tudja, hogy
nem igazán kedvelem a musicaleket, de ez nagyon tetszett. Bevallom, a filmet
nem láttam még, a sztorit ismerem, anya látta a filmet is. Mondjuk, most már
kedvet kaptam hozzá én is. :D Két részes volt, a színészek fantasztikusak
voltak, táncoltak, énekeltek, beszéltek, mindenben remekeltek. Igazi showműsor
volt!
Szerdán
megnéztük, nagy örömömre, azt a bárt, ami ihlette a MacLarens Pubot az Ígyjártamanyátokkalban. Nagy rajongója
voltam a sorozatnak, be is mentem körbenézni, a falakon mindenhol az ő fotóik
voltak, nagyon hangulatos volt. Mai napig minden hétfőn kvízeste van HIMYM
témakörben, vannak róluk elnevezett koktélok és menük is. McGee’s Pub a neve,
még mielőtt mentem volna a városba, találtam egy cikket, ami How I Met Your
Mother Guide to New York vagy valami ilyesmi volt, és úgy gondoltam, ezt nem
hagyhatom ki. Közel is volt a Carnegie Hallhoz, amit így szintén láttunk,
illetve onnan sétáltunk be a Central Parkba.
Ott megnéztük a
híres körhintát, etettünk mókust (KÉSZÜLTEM!!!!), kicsit leheveredtünk a fűbe.
Nagyon szép idő volt, tudtam volna ott egész nap szunyálni a félárnyékban. :D
A CENTRAL PARK
VÉGTELENÜL HATALMAS. Ezt le kellett írnom. Így, csupa nagy betűvel. Megnéztük a
Dakota-házat, ahol lelőtték John Lennont, a csodaszép IMAGINE mozaikkirakást,
ami ennek a külön területnek, az ún. Strawberry Fields-nek a közepén van. Ott
találkoztunk egy szimpi árus bácsival, aki kérdezte hová valósiak vagyunk,
mikor nézegettük a portékáját. Mondtam neki, hogy magyarok, erre elkezdte
mondani: „Oh, Szeged, Debrecen, Budapest, Balaton…” na, itt nagyot néztünk. :D
Kiderült, hogy ő orosz, többször járt már nálunk, imádja a magyar konyhát és
borokat. Kicsi a világ. :D
Mikor indultunk
a World Trade Centerhez, megnéztük a Columbus Circle-t is, ami mellett ott van
a Trump Tower, így azt is láttuk.
Zoli másik
ajándéka volt, hogy szerzett nekünk priority pass-t, a World Trade center
kilátójába, a 102. emeletre. Igen, 102. Nagyon hamar felértünk a tetőre itt is.
Beállítottak minket egy sorba egy nagyon széles vászon elé, ahol levetítettek
egy nagyon jó kis kisfilmet a városról – mindenféle életképekkel,
látványosságokkal, volt benne minden, nagyon jól volt megcsinálva, tényleg. És
a végén egyszer csak felhúzták a vásznat és ott volt a kilátás; egy emberként
vettünk egy hatalmas levegőt ott mindannyian, mindenkinek elállt a szava.
Csodaszép, tiszta idő volt, szóval naaaagyon messze lehetett ellátni. Választhattunk
egy innivalót is a jegyünk részeként, szóval elüldögéltünk egy jó darabig és
gyönyörködtünk a kilátásban.
A Ground Zero
területe nagyon ízlésesen és tiszteletteljesen lett szerintem megépítve. Az új
állomás pedig, ami mellette van, olyan, mintha angyalszárnyakat adna a mostani
épületnek. J Ez külön tetszett.
Csütörtök volt
az egyetlen nap, amikor nem volt valami kellemes idő, hideg szél fújt, lógott
az eső lába, aztán le is esett, szóval úgy döntöttünk, megkeresünk egy híres
New Jersey outletet, és megnézzük, tényleg igaz-e, amit mindenki mond:
hihetetlen áron van minden.
Szóval találtam
is egyet, kb. 50 perc alatt ott voltunk. Az egyik busz, ami tőlünk nem messze
állt meg, csudiszép környékeken ment keresztül, szóval igazán nem bántuk a
buszozást; igazi kis kertvárosi részek voltak, mint a Született feleségekben.
Aztán elértünk a George Washington hídhoz, ahol felszálltunk egy ilyen
minibuszra, ami Jitney néven fut, ami negyed óra után kirakott minket, hát...
először úgy tűnt, hogy a semmi közepén. Na, mondom, ez remek, de aztán
észrevettük a túloldalon az outlet épület sarkát. Oké, hogy jutunk oda át,
végül is, csak egy hat sávos út választott el minket a céltól. Az út mentén
elmentünk a híd lábához, amihez közel rakott ki minket a busz, és találtunk egy
lépcsőt a másik oldalon. Hááála égnek, így át tudtunk sétálni az autópálya
felett. Onnantól már sima ügy volt.
Az árakra
vonatkozóan: VALÓBAN minden nagyon jó áron volt. Ez egy kisebb outletnek
számított, de még így is majdnem egy egész napot eltöltöttünk ott, elég is
volt, ilyenkor besokall az ember. Mindenki kapott csudijó cuccokat, a
legnagyobb szerzeményem egy Adidas cipő volt 33 dollárért.
Hazafele
egyszerűbb volt a helyzet, mert volt egy busz, ami a pláza másik oldalán állt
meg, igaz, csak óránként járt, de pont jókor jött nekünk, és egy úttal
megúsztuk az utazást. Ez is volt vagy 50 perc, mert minden bokornál megállt,
illetve New Jersey is BÖSZME NAGY, de legalább az átszállással nem kellett
bajlódni. Plusz, itt is olyan csudi környékeken mentünk keresztül, el is
felejti az ember, hogy alig 10 km-re ott van tőle New York… mesebeli házikók,
zöld kertekkel, hatalmas fákkal.
Többet
spóroltunk, mint amennyit költöttünk és nagyon örülök, hogy ilyen szuper
cuccaim lettek nekem is!!! Oh, és az ananászos pulcsi??? AHH. This is
everything.
Utána még a kis
parkunknál megnéztük a kivilágított Manhattant és úgy sétáltunk haza. Ezen a
napon sétáltunk amúgy a legkevesebbet, de én személy szerint jobban elfáradtam,
mint bármelyik másik napon. Szóval igaz a mondás, félig üres vagy üres
bőrönddel érdemes jönni, mert ilyen árak mellett boldogan feltöltöd a csomagod.
Egyszerűen megéri, na.
Péntekre is
írtak esőt, úgyhogy ez volt a múzeumos napunk. A Central Parkon keresztül, a
nagyobbik tó mellett (én így különböztetem meg őket :D) átsétáltunk a MET-hez.
Az Upper East Side részt is megnéztük így. Nos, aki szintén Gossip Girl fan,
mint én, az el tudja képzelni, mekkora élmény volt a MET lépcső tetejére
felülnöm. :D Naná, hogy volt masni is a hajamban. Blair büszke lett volna. :D
Hatalmas sorok
voltak, viszont nagyon gyorsan haladt az egész, volt itt is táskacsekk, aztán
mikor meglátták ezt a City Passt, amink volt, egy masinán kellett beszkennelni
a jegyet, hogy kapjunk kézzelfoghatót, amiről a kis matricát magadra tudod
ragasztani. Először ez nem ment, #error, de azt is pikk-pakk megoldották, már
ragasztottuk is magunkra és indultunk a lépcsőn szemben felfele. Ez a múzeum
elképesztően hatalmas, lehettünk ott vagy 3 órát, így is csak egy szeletkéjét
láttuk.
Voltunk a CAMP
kiállításon, ami előtte nap nyílt meg (a MET gála témája is ez volt az idén),
ott kellett várni egy 10 percet, mert szakaszosan engedték be az embereket, de
mondta az egyik dolgozó, inkább most álljunk be, később rosszabb lesz. Igaza
volt, láttuk kifele jövet, hogy sokkal hosszabb lett a sor, szóval megérte az a
10 perc. Főleg, hogy közben Rodin szobrokat nézegethettünk.
Voltunk egy
klasszikus rock n’ roll kiállításon, ahol mindenféle csudi híres zenész
szettjeit, hangszereit láthattuk; külön élmény volt látni Jimmy Page, Jimmy
Hendrix, Eddie van Halen, Kurt Cobain, Kim Gordon, Flea (RHCP) gitárját, ott
volt egy egész Beatles, The Who és Metallica szett, de láthattuk azt a zongorát
is, amit az egyik Rolling Stones album felvételekor használtak. Aaaaaaa. Közben
mindenféle csudi zene szólt, imádtammmm.
Láttunk
csodaszép szobrokat, festményeket (Anyával nagy kedvenceink az
impresszionisták), többek között Manet, Monet, Van Gogh, Gauguin, Degas,
Cézanne alkotásokat. <3
Meglátogattuk a
MOMA-t is, ahol péntek délutánonként ingyenes a belépés, ennek megfelelően elég
sokan voltak, de azért kezelték a helyzetet. Először azt mondták, le kell adnom
a hátizsákom, majd miután átszenvedtem magam a soron, láttuk, hogy már nem
törődnek ilyenekkel… :D Amúgy elég menő, A-tól Z-ig vannak ilyen leadóhelyek,
beadod a cumót, beírod a telefonszámod és kapsz egy sms-t egy kóddal, utána
azzal tudod kivenni ugyanott, majd mikor kivetted, szintén kapsz róla egy
sms-t. Voltunk design kiállításon és itt is főleg a festményeknél ragadtunk le,
ami a legnagyobb sikernek örvendett, az Van Gogh Csillagos éjszakája. Kb. úgy
nézett ki a helyzet, mint a Mona Lisánál Párizsban. :D Hatalmas az a múzeum IS,
azt hiszem, hat emeletes, szóval itt is csak egy szeletkéjét láttuk, de
ilyenkor egy idő után besokall az ember.
Szóval feltöltődtünk a szépségek
által, utána mehettünk is a Rockefeller center tetejére. Az volt a terv, hogy
mivel a héten már kétszer voltunk csodaszép kilátókban, egyszer sötétben is
megnézzük a város fényeit. Ez tök jól sikerült is, nagy mázlink volt, mivel péntek
este volt, viszonylag hamar feljutottunk. Mivel a mi jegyeink ugye ilyen
pass-os jegyek voltak, be kellett sorolniuk minket egy konkrét időhöz kötött
csoporthoz; csak 25 perccel később kaptunk helyet, ami kész csoda. :D Körbe néztünk
a lenti szinten, ittunk egy finom shake-et, és tádám, már mehettünk is. Ezek a
liftek eszméletlen gyorsan visznek fel eszméletlen magasságokba. Itt a 67.
emeleten voltunk, feljebb is lehetett sétálni még kettőt. Csodagyönyörű volt,
láttuk a naplementét majd utána a fényeket, szóval jó volt az időzítés. Profin
volt itt is megszervezve a feljutás, a lejövetel.
Szombaton Zoli
volt olyan drága, hogy eljött a bőröndjeinkért a szálláshoz, így még cucc
nélkül vághattunk neki egy napnak a városban. Megnéztük a Bryant parkot, volt
is valami csudi kis kézműves vásár. Vettem egy kis képet, amit aztán a művész
„dedikált” nekem, annyira kedves volt, mesélte, hogy Jugoszláviából származik.
Aztán végig sétáltunk az ötödik sugárúton, egészen a Central Parkig, itt pedig
találkoztunk Dórival, anya egyik legjobb barátnőjének a lányával. Kiskorunk óta
ismerjük mi is egymást, még jó, hogy a szüleink anno egy főiskolára jártak
Szombathelyen! <3
Nagyon jó volt
találkozni és beszélgetni, teljesen feltöltött mindannyiunkat, Dóri, ha ezt
olvasod, szeretünk! <3
Utána pedig már
metróztunk arrafelé, ahol Zoli vasárnap összeszedett. Innen egy csudi jó kis
mexikói étterembe mentünk, ahol kipróbáltam a margaritát, életemben először –
tudom, mire vártam eddig??? Nagyon finom volt. Sőt, elkérték a személyim, ami
külön jól esett. Jókat ettünk, ittunk, beszélgettünk. Aztán mentünk Zoliékhoz,
ott aludtunk, még este az erkélyen sokáig beszélgettünk. Bobo, a kutyájuk,
annyira imádnivaló, hajnalban megint meglátogatott. <3
Vasárnap még
elmentünk Zoli jóvoltából és ajánlásával a Cloisters nevű helyre, ami szintén a
MET-hez tartozik. Kolostor szerűség az egész, mindenféle csodával a termekben,
amiket, nos, összeloptak vagy megvettek vagy kölcsönvettek, ebbe nem mennék
bele jobban, ők tudják, én annak örülök, hogy láthattam ezeket a szépségeket.
:D
Volt egy terem,
ahol az unikornisokról voltak ilyen hatalmas faliszőnyegek, volt audioguide-om,
aki mondta, hogy bizony, az unikornist nem szabadott zavarni, mikor mágikus
dolgokat csinált. Az egyik faliszőnyegen éppen megtisztította a vizet a
szarvával. Aztán volt olyan, ahol el akarták kapni, volt olyan is, ahol szegény
fogságban ült. Olyan képeslapot amúgy vettünk is, meg egy olyan kitűzőt vettem
magamnak, mert NEM BÍRTAM KI, OKÉ, 26 LESZEK, TUDOM, NA. Shame. :D Sőt, lett
unikornis szarvas hajpántom is, de erről már csak ennyit írok, és nagyon örülök
neki, igen!!!! :D 4 dollár volt. I regret nothing.
Szóval miközben
kint tombolt a vihar, zuhogott és fújt a hideg szél, még meg tudtunk nézni
valami csodálatosat. <3 Utána még ebédeltünk egyet Zolival együtt és én
onnan mentem metróval a buszomhoz, anyáék pedig mentek a reptérre. Mint egy
igazi, magabiztos new yorki, már úgy mentem le, metrokártya, aha, minden oké,
tudom hova megyek, azért finoman csekk a guglimepszen, oké, jófele megyek,
nincs baj, kiszállok, busz, hol, már kinéztem, elsőféle megtelt, semmi gond,
másikon van hely, oké, 9 perc és indul is, tádám. Goodjobeszterke.
Persze, 3,5 óra
helyett lett 4,5 óra, de nem bántam. Providence belvárosában állt meg, onnan
meg könnyen hazajutottam. Ja, és sokkal olcsóbb volt, mint a vonat!
Életem egyik
nagy álma vált valóra azáltal, hogy New Yorkban lehettem és végtelenül hálás
vagyok mindennek és mindenkinek, aki ehhez bármiféle módon is hozzájárult, hogy
megvalósulhasson! Annak is örülök, hogy anyával ketten tudtuk átélni ezt az
egész csodát, ráadásul pont anyák napján jött és az itteni anyák napján repült
haza, szóval ez jó kis extra volt! J
Sokan kívántak neki itt is boldogságot! :D Büszke is vagyok rá, mert egyedül
jött, egyedül ment, plusz neki hirtelen kellett átállnia az itteni időre, aztán
meg hazatérés után visszaállni az otthonira; én vagy két hétig senyvedtem itt,
mire átálltam… :D Szóval elég extra anyukám van J)
Nagyon tetszett
a város, reményeim szerint fogok még itt járni! J
Tervben van!
Annyira jó volt
tapasztalni, oké, persze, ezt most egy hét után írom, de mégis azt éreztük
végig, hogy működik az egész. Annyian laknak ott, mint nálunk az egész
országban, mégsem éreztük azt a fullasztó tömeget, oké, voltak helyzetek, mikor
sokan voltak, de az alapvető érzés nem ez volt. Minden pikk-pakk működött, akár
a turistalátványosságokra gondolok, akár a metrokártya feltöltésre, akár a
tömegközlekedésre; praktikus volt minden, egyértelmű és hatékony. Szóval nekünk
nagyon tetszett! <3 Legszívesebben hazavinném a bőröndömben az egész várost,
azt az érzést, amikor a hatalmas felhőkarcolók között sétálsz a sugárutakon, a
csodaszép kilátásokat, a KEDVES embereket, mert akikkel csak kapcsolatba
kerültünk, kedvesek voltak, hogy bármerre nézel, valami szépet / érdekeset /
különlegeset látsz…
Amikor
hazaértem, olyan aranyosan fogadtak, nagyon jólesett. Anya hozott egy kis
otthoni finomságot, hogy ajándékozhassak az itteni családomnak is egy kis
Magyarországot! :D A sportszelet nagy sikert aratott.
Szóval New York,
imádtalak, bízom benne, hogy még találkozunk… <3
még néhány életkép:
<3 <3 <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése